ARANYHAL

Posted by
Különös történetről suttognak az emberek. Egy Pest környéki településen azt beszélik, hogy a magántulajdonban lévő tónál, még a téli hónapokban is, időről időre, valójában minden héten megjelenik egy férfi, aki többször is lemerül a jeges vízbe. Nem búvár, hiszen sosincs nála semmilyen eszköz, oxigénpalack, búvárszemüveg, békatalp és szigony. Csupán egy fecskenadrágot visel, de van amikor azt sem. Olyankor meztelenül úszik, leginkább a víz alatt, mintha keresne valamit. Amikor legutóbb meglesték, éppen a tóparton álldogált ruhátlanul, a cudar időről, a mínuszokról tudomást sem véve. Egy vízzel teli nejlonzacskót tartott a kezében és ahhoz beszélt halkan. Meg is simogatta a zacskót, majd negyedóra elteltével visszament vele a vízbe. Amikor kijött, már nem volt nála semmi. Pucéron beült a luxus terepjárójába, és elhajtott a helyszínról. Az esetet természetesen jelentették a körzeti megbízottnak, aki azonnal tájékoztatta a megyei kapitányságot is, de onnan annyit üzentek, ne törődjenek vele, és ami ennél is fontosabb, ha a férfi megint úszni megy, senki se zavarja meg.

Az Edgar Allen Poe tollára való esetről azonban tudomást szerzett egy helyi firkász is, aki merő véletlenségből a Magyar Viza című horgászati magazin oknyomozója, számos halvédelmi cikk szerzője, a hazai akvarisztika legjobb ismerője. Az elbeszélések alapján egyedül ő tulajdonított jelentőséget a történetben szereplő nejlonzacskónak.  Megérezte, abban az apró, vízzel teli tasakban lehet valami. Egy hal. Vagy, akár több is.

Ezt követően elvackolta magát a vizes élőhely vidráinak rejtekhelyén, majd várt. Egy különösen hideg decemberi délelőttön végre megérkezett a terepjáró. Vezetője kiszállt, meztelenre vetkőzött, majd begyalogolt a vízbe, kezében a zacsóval. Lemerült, olykor egyhuzamban két percig is a víz alatt volt, csak levegőt venni jött fel, utána ismét lebukott. Összesen körülbelül húsz percet töltött a tóban. Amikor kijött, a zacskó tele volt aranyszínű halakkal. Hát, igen. A férfi a halakhoz beszélt.

A Magyar Viza újságírója, a vidráknak köszönhetően, szerencsére közelről figyelhette a különös jelenetet. Minden szót hallott. A ruhátlan alak nagy szerettel szólt a zacskóban úszkáló halakhoz. Elnézést  kért tőlük, hogy a kényelmes akváriumukból kitette őket, majd ebbe a tóba engedte őket, ahol nyilván harcolniuk kell az életben maradásukért. Elcsukló hangon vallotta be, nem volt más választása, a háborús helyzet miatt neki is megnövekedtek a rezsiköltségei, és már nem tudta fizetni az akvárium melegítésére szánt energiát, de megígérte, ahogy eddig, úgy a jövőben is rendszeresen látogatja, táplálja őket, és amint javul a helyzet hazaviszi őket. Sosem felejti el, valójában az aranyhalainak köszönhet mindent. Annak idején, amikor megcsókolta kedvenceit, minden kívánságát teljesítették, sikeres politikus lett, meghatározó alakja a közéletnek. Végül megköszönte a három cseppnyi aranyhalnak, hogy sosem árulták el senkinek e titkot. Ezután beúszott velük a tóba, és megint elengedte őket. Meglett férfi létére sírva jött ki a vízből.

A Magyar Viza oknyomozója érezte, ez élete legnagyobb sztorija, de a bonyodalmakat, a várható feljelentéseket, bírósági tárgyalásokat elkerülve, álnéven, P. Antal Ede néven írta meg cikkét, majd később a könyvét. Sajnos senki sem hitt neki, munkája a kutyát sem érdeklte. Pedig főhőse ezen a héten is megetette az aranyhalait.