Nagyvilág – Geonapló: Eufória

Posted by

Biden semmi mást nem vett észre a köszöneten kívül, amiért Amerika vállalja a vezető szerepet a Nato-ban és a G7-ben.

Egy friss felmérés szerint 10 amerikaiból 7 (71%) nem szeretné, hogy Biden 2024-ben másodszor is induljon az elnökválasztáson. A kérdésre nemmel válaszolók 45 százaléka szerint nem jó elnök, 55 százalékuk pedig vagy azt mondta, hogy túl öreg, vagy azt, hogy itt az ideje váltani. A legmeglepőbb adat azonban az, hogy a demokratáknak csak 30 százaléka szavazna rá az elnöki előválasztáson.

Az gyenge vigasz lehet Biden számára, hogy 61 százalék Trumpot sem szeretné másodjára is a Fehér Házban látni.   Figyelemre méltó az is, hogy amennyiben Biden és Trump mégis indulna, a válaszolók 60 százaléka inkább egy mérsékelt független jelöltre szavazna. (A megkérdezett republikánusok közül 53, a demokraták közül 64 százalék.)

Nemcsak arról van tehát szó, hogy az elnök általános támogatottsága már jó ideje nagyon alacsony (most 38 százalék), hanem arról is, hogy a demokraták többsége sem akarja őt újabb négy évig az ország élén látni. Ennek a felmérésnek a fényében különösen irreális hangulata van annak a sajtóértekezletnek, amelyet az amerikai elnök a június végi Nato-csúcsot követően tartott. Ebben Ukrajnáról – többek között – ezt mondta:

Kiállunk Ukrajna mellett, az egész Nato kiáll Ukrajna mellett, ameddig csak kell [as long as it takes]… hogy Oroszország ne legyen képes legyőzni Ukrajnát, és ne tudon még tovább haladni [move beyond Ukraine].  

A bajor Alpok ormai között megrendezett G-7-es csúcsértekezleten, majd ezt követően Madridban mindenki csupa jót és szépet mondott neki Amerikáról és nyilván személy szerint róla is, hiszen számlálaltlanul küldi a pénzt, a fegyvert és a katonákat Ukrajnába, illetve Európába. Nem csoda, hogy enyhén euforikus állapotba került ettől:

A  világnak nincs egyetlen olyan vezetője sem, aki azt mondaná, hogy Amerika visszafele halad. Amerika most jobb helyzetben van, hogy vezesse a világot, mint valaha is volt. A miénk a világ legerősebb gazdasága. Az infláció nálunk alacsonyabb, mint a világ más országaiban. Az egyetlen destabilizáló tényező a Legfelsőbb Bíróság felháborító viselkedése (07. 01.) , amellyel nemcsak a Roe v. Wade-et helyezték hatályon kívül, hanem lényegében kihívást intéztek a magánélethez való jog ellen.    

Én semmi mást nem vettem észre, és nem hallottam semmi mást a köszöneten kívül, amiért Amerika vállalja a vezető szerepet a Nato-ban és a G7-ben.

Meg tudom érteni, hogy az amerikai nép elkeseredett amiatt, amit a Legfelsőbb Bíróság tett. Meg tudom érteni, hogy elkeseredett az infláció miatt. De az infláció szinte minden más országban magasabb. Jobban meg tudunk birkózni ezzel, mint bárki más, de még van jócskán teendőnk.

És a Legfelsőbb Bíróság – meg kell változtatnunk ezt a döntést azzal, hogy törvénybe iktatjuk a Roe v. Wade-et.   

Azt hiszem, egy csomó dolog van, amit tehetünk és amit tenni fogunk. De a lényeg ez: végereményben annak, hogy az üzemanyagárak felmentek a fő oka: Oroszország. Oroszország. Oroszország. Oroszország.

Az élelmiszerválság fő oka szintén – Oroszország. Az, hogy Oroszország nem engedi ki a gabonát Ukrajnából.

Amint hazaérek, találkozni fogok a kormányzók egy csoportjával, és akkor majd bejelentek néhány dolgot.

De a legfonosabb az, hogy világossá tegyük, mit kell megváltoztatnunk. Azt hiszem, törvénybe kell iktatnunk a Roe v. Wade-et. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a kongresszus szavazni fog ez ügyben. És ha az obstrukció ennek útját állja – mint a szavazati jog esetében –, akkor kivételes eljáráshoz folyamodunk.

Én valóban azt hiszem, hogy ez egy komoly probléma, amely elé a Bíróság állította Amerikát, nem csak a döntési jog kérdésében, hanem az ügyben is, hogy kivel házasodhatsz össze, és még egy egész sor, a magánélettel kapcsolatos ügyben.       

Én annak idején egy egész sor cikket írtam a 9. kiegészítésről és a 14. kiegészítésről, és arról, hogy a magánéletet miért kell bevonni az alkotmányos garanciák körébe. És ők most ezt az egészet éppen eltörölték. Én rendkívül erősen érzem, hogy mindent meg fogok tenni, ami csak a hatalmamban áll, amit törvényesen megtehetek az elnöki rendeletek útján, és azzal, hogy cselekvésre szólítom fel a kongresszust és a közvéleményt.  

A lényeg itt a következő: ha ez fontos számotokra, és ha úgy vélitek, ez a bírósági döntés egy gyalázat, akkor szavazzatok. Menjetek el és szavazzatok. Szavazzatok, szavazzatok, szavazzatok. Csak így tudjuk megváltoztatni.

Biden nyilvánvalóan azt hiszi, hogy az amerikaiak többsége oly mértékben fel van háborodva az autoktrata Oroszország és a sötét Legfelsőbb Bíróság viselkedése miatt, hogy most ősszel a demokrata kongresszusi jelöltekre, két évvel később pedig majd újból őrá fog szavazni.

Nem fog.
Címkép: Biden botlik