Gyüttmentek

Posted by

Harmadik napja tart fogva egy film. Kritikusként láttam néhány ezret, és Az elveszett
transzportot nem sorolom a kiemelkedők közé. A holland rendező (Saskia Diesing) azt próbálja elhitetni, hogy három fiatal nő a második világháború utolsó napjaiban miként jutott
el a gyűlölködés állapotából a barátságéba. Az egyik (a zsidó fogoly) elveszítette a férjét, a
másik (a német fruska) az anyját, a harmadik (a szovjet mesterlövész) pedig önmagát. A sok
férfias film után egy női sorsokat összerakó, valóságtól elrugaszkodott modell miért is tartana
a fogságában?

Beugrott egy történet, amelynek mellékszereplője voltam négy és kilenc éves korom között.
Anyám huszonéves „gyüttment”, ahogy a falubeliek nevezték. Egy bolt raktárában laktunk,
lavórban mosakodtunk, vécé az udvaron. Baráti köre a munkahelyén alakulgatott. Elza néni
hasonló korú, a helybéli mozis lánya, egyedül jött haza Auschwitzból. A koncentrációs tábor
nevét az ötvenes évek első felében még nem hallottam. Azt a szót pedig, hogy zsidó,
hallottam ugyan, de nem tudtam, hogy Elza néni miért éppen az.

Marika néni szintén huszonéves, és a szerb partizánok elől menekült a déli Bácskából a
határon inneni Bácskába. Halottam róla, hogy sváb, de nem tudtam, hogy az mit jelent. Azt is
hallottam, hogy férje az SS-ben harcolt a partizánok ellen, akik egy adriai szigeten őrzik. De
hogy mi az az SS, és mi az, hogy Adria, azt nem tudtam. Anyám néha kölcsönadott Marika
néninek, aki fürdőszobában, igazi fürdőkádban szappanozott, és a könnye potyogott a vízbe.
Tudtom, vagy legalábbis sejtettem, hogy ilyenkor két otthon hagyott kislányára gondol.

Egy Kolozsvárott érkezett magyar, egy Auschwitzot túlélt zsidó és egy Bácskából menekült
sváb fiatalasszony idegennek, jöttmentnek számított a tótok lakta községben. S mert
ugyanabban a boltban dolgoztak, a háborús szenvedéseik fontosabbnak bizonyultak, mint az,
ami a háború előtt talán elválasztotta őket. Anyám 2009-ben bekövetkezett haláláig tartotta
velük a kapcsolatot. Elza néni Pestre költözött, és idős korára megvakult. Anyám megmeglátogatta, ilyenkor kibeszélgették magukat. Marika néni ’56 után visszaköltözött Dél-
Bácskába. A férje hazajött a börtönszigetről, majd néhány hónap múlva meghalt. Ő fölnevelte
a lányait, és néha meglátogatta anyámat Szegeden.

Nyilván már ők sincsenek életben, mert a múlt század húszas éveiben születtek. Történelmi-
politikai szempontból voltaképpen indokolatlan barátságukat pedig fölidézte bennem egy már
nem is annyira valóságtól elvonatkoztatott film.

Tíz mondat a háborúról

Minél nyugatabbról jön az ellenség, annál érdemesebb a háborút elveszíteni. (Kvári Sinkó
Zoltán humorista, Napló, 1995. október 27.)

A háború az ember leépülése. (Markó Iván koreográfus, Kisalföld, 1995. december 23.)

Minden háború népszerű az első hónapban. (Temesi Ferenc író, Magyar Nemzet, 2008. július
12.)

Háború esetén a hadiipar lendül fel, járvány idején az egészségügy. (Pogátsa Zoltán
közgazdász, HírKlikk.hu, 2020. március 16.)

Háború idején még sose kergettek el diktátort. (Kereszty András újságíró,
Újnépszabadság.com, 2020. április 16.)

A két világháborút is meg fogjuk nyerni. (Andor Mihály szociológus a kormány
emlékezetpolitikájáról, Facebook.com, 2020. december 25.)

Minden hasonlatából, szófordulatából nyilvánvaló, hogy katonának érzi magát egy pontosan
nem meghatározott háborúban. (Odze György író Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, 2021. július
7.)

Putyin nevére vette a háborút. (Makai József újságíró, kijevi haditudósító, 168 Óra, 2022.
március 3.)

Majdnem ott tartunk, mint a legutóbbi világháború kitörésekor. (Závada Pál író, Népszava,
2022. március 18.)

A háború az akaratok összecsapása. (Szenes Zoltán volt vezérkari főnök, Magyar Narancs,
2022. március 24.)

2022. október 18.