Próbacikk: Sivár tájon tisztavér

Posted by
Gellért András //
Nincsenek szavak. Ilyen még soha sem történt. Mindez Európa közepén, a 21. században. Az öreg földrész már sok mindent átvészelt, túlélt, de erre tényleg nem lehetett felkészülni.
Alattomosan, egyik napról a másikra következett be ez a váratlan esemény. Ha nincs észnél egy asszony, mondanunk sem kell, egy magyar asszony, a jelenség észrevétlen marad. Mint a legtöbb kutató, kíváncsi felfedező, aktív történész a naplójában rögzítette megfigyeléseit.
“Tegnap este léptem át a határt. Immár órák óta vezetek, de még mindig nem találkoztam senkivel. Remélem nem fogy ki terepjárómból az üzemanyag, mert ha igen, nagy bajban leszek. Sehol sem találni benzinkutat. Szürke és üres minden. Bevallom, félek. Pusztaság vesz körül. Nyomasztó ez a csend. A GPS szerint már Berlinben kellene lennem, de nyoma sincs a városnak. Próbáltam telefonálni, de térerő sincs. Korábban itt gazdag búzaföldek voltak, élettel teli falvak, gazdag, erős nagyvállalatok, autógyárak, ipari konszernek, most pedig sivár, halott tájon haladok keresztül. Ki kell mondanom: Németország hűlt helyét mutatja csak a térkép.
Honfitársaim! Immár ránk, magyarokra vár a történelmi feladat, építsük újjá, népesítsük be Germánia hegyeit, síkságait. Megannyi vereség után új honfoglalás vár ránk, a Negyedik Birodalom megteremtése.”
Az utazó naplóját szentírásként használták a tömegtájékoztatás kiemelt médiumai. Szó szerint közlik a benne írtakat: Németország hűlt helyén nem vegyes fajtájú, hanem végre tisztavérű hon születik.