A nagymama szekcióban

Posted by
Lendvai Ildikó
>Megint diáktüntetés, megint sokezren. Tanárokkal, szülőkkel együtt ismét képviselteti magát a demonstrációk nagymama-szekciója is, ott a helyem. Egy nálam jóval ifjabb nagyi megszólít: “A régebbi tüntetéseken általában javítottuk a korátlagot, most már rontjuk, a rengeteg fiatal között. És mennyire örülök ennek!”
Az egyik diáksrác gyengéden figyelmeztet is a koromra: “A nagymamám kedvence tetszik lenni!” Szendén rezegtetem a szempilláimat, köszönöm, ez megtisztelő, de legszebb mosolyomat bedobva sem valószínű, hogy az ő kedvence is lehessek. Pedig sötét van, ilyenkor sokkal jobban nézek ki.
A Belügyminisztérium elé vonulunk, majd szembe az Akadémiához, ott van felállítva a színpad.
Eszembe jut, hányszor kellett már tüntetnünk errefelé. Voltunk itt az akadémiai intézetekért, kicsit arrébb a CEU-ért, de erre vonultunk lefelé a Várból is a “Szabad ország, szabad egyetem” jelszót skandálva. Nem messze gyűlt össze annak idején a nagy tömeg az internetadó ellen tiltakozva.
Úgy látszik, ez egy ilyen ország. Itt folyton tüntetni kell azért is, aminek természetesnek kellene lennie. Ahogy a diáktüntetések kultikus zenéjévé lett Dés László-dalban most is énekeljük a Pál utcai fiúkból: “Nekünk ez a hazánk”.
Van, akinek csak egy grund, ahol focizni lehet.
A színpadról bejelentik: a sokféle diákszervezet közösen megalakítja az “Egyesült diákfrontot”. Mert csak együtt érhetnek el eredményt.
Milyen okos gyerekek, a pártoknak nyolc évig tartott, aztán a végén elrontották(tuk). Az egyik kislánynál kézzel írt tábla: “A végén még hülyébbek leszünk, mint ti!” Ő a minisztérium felé mutogatja, de azért én is lapítok.
A végén a Himnusszal zárunk: “Hozz rá víg esztendőt!”
Legalább a kislányra. És arra a fiúra ott, aki a Széchenyi-szobor egyik mellékalakja mellé mászva ágaskodik, hogy mindent lásson. Meg a társaikra, mind.