Posted by Magyar Péter
>Három nappal azután, hogy a nemzetközi közbeszédben újfasisztának elkönyvelt Giorgia Meloni győzelmével végződött az olasz parlamenti választás, Joe Biden amerikai elnök így figyelmeztette demokrata párttársait egy zárt megbeszélésen: „Láttátok, mi történt Olaszországban. Megtör-
ténhet akárhol, ahogy a mai világ kinéz. Aggódom, mert nem lehetünk túl bizakodók, mi történhet akár ná-
lunk is.”
Biden a novemberi hazai időközi választásokra utalt, ahol egyes borúlátó előrejelzések szerint a Trump-hí-
vő republikánusok átvehetik akár mindkét ház vezetését, lehetetlenné téve a demokrata kormányzat további munkáját, tovább rombolva az amerikai demokráciát. A demokráciát féltette Ursula von der Leyen EU bizottsági elnök is Meloni győzelmére utaló első rögtönzött kommentjében:
„Ha netán rossz irányba fordulnának Rómában a dolgok, hát megvannak már az eszközeink, Magyarországra és Lengyelországra utalok.”
Ő csak a szenzációéhes nemzetközi sajtó lármáját igyekezett csitítani, azokat, akik szerint Olaszországban, az EU harmadik legnagyobb országában – minő szörnyűség – újfasiszta hatalomátvétel készül. A győztes olasz jobboldal, de a független sajtó is felhördült persze: hogy jön ahhoz akárki, hogy őket fenyegesse, „roszszul döntöttek”. Az EU és a világ vegye tudomásul, hogy az olasz választók ezt akarták. Csakhogy Meloni és pártja kétségtelen újfasiszta gyökerei ellenére valóban nem a fasizmus az igazi veszély, az olasz elemzők ezt jól tudják. Ők a populista, nacionalista, nemzetállamhívő Melonitól tartanak, aki korábban az autokrata nacionalistákkal barátkozott, Orbánnal az élen. Most viszont számot kell vetnie a lehetőségekkel és korlátokkal. Olaszország adósságállománya megközelíti a háromezer milliárd eu- rót (a GDP 145 százalékát), és csak azért maradhatott talpon, mert az olasz vállalkozók és cégek exportképesek, megállják a helyüket a nemzetközi versenyben, továbbá az adósságot garantálják a németek és a franciák. Az Európai Központi Bank felvásárolja az olasz államkötvényeket, ha nincs elég vevő, így görgethető az adósság, továbbá – német és francia közös döntésre – az EU közös adósságvállalással óriási poszt-COVID helyreállítási alapot hozott létre, amelynek legnagyobb kedvezményezettje, 200 milliárd euró erejéig, Olasz-
ország. Ugyanakkor óriási tehertételek is nyomasztják a működő olasz gazdaságot: fogy és öregszik a népesség, alacsony a foglalkoztatottság, és sokan, köztük fiatalok, nem is akarnak dolgozni. Nagyarányú az adóelkerülés. A magas adósságszolgálat miatt kevés a közpénzből fizetett beruházás, csak az EU-s pénzek fordíthatók erre. Draghi nagyszabású modernizációs programja most sínre tette az országot. A kormányra került szélsőjobboldalnak ezt nem szabadna elrontania.
„Egy dolgot nem tehet meg Meloni: nem mehet szembe Európával” – figyelmeztetett a Corriere della Sera. Látszólag pedig két út áll előtte: tarthat a szuverenistákkal vagy az Európa-pártiakkal. Csatlakozhat Orbánhoz, Kaczyńskihez, Le Penhez, a spanyol Abascalhoz, eddigi elvbarátaihoz; vagy tarthat arra, amerre Von der Leyen, Macron, Scholz, Christine Lagarde EKB-elnök. A kulcskérdések pedig az európai együttműködés, az energiaválság és az ukrajnai háború.
A nemzetállamhívők persze korántsem egységesek: Orbán Putyinhoz húz, a lengyelek Ukrajna legfőbb tá-
mogatói, Le Pen más európai pártcsaládhoz tartozik, mint Meloni, a spanyol Abascal latin-amerikaiakkal kö-
zösködne inkább. Mindezzel együtt aligha kétséges, hogyan politizálna szíve szerint Meloni. Nyilatkozatai
azonban egyértelművé tették: látja a korlátokat, és mindhárom kulcskérdésben letette a voksát, leginkább a háború ügyében – támogatja az Oroszországot sújtó szankciókat és a nyugati fegyverszállításokat.
Azt is egyértelművé tette, hogy nem kívánja adósságnöveléssel kezelni az energiaválságot (ahogyan a választók kegyeiből kiesett szövetségese, Salvini szorgalmazza). Nem kíván azon az úton járni, mint a londoni miniszterelnöknő, Liz Truss a maga elhibázott adósságnövelő adócsökkentésével.
A választási kampányban belengetett egykulcsos adó, úgy látszik, feledésbe merül (hiszen csak adósságnövelés árán lenne bevezethető). A költségvetést pedig – az új kormány első nagy feladata lesz – azon a nyomvonalon kívánja elfogadtatni, amit Draghi jelölt ki a főbb számok dokumentumba foglalásával. S a pénzpiacok azonnal beárazták ezeket a nyilatkozatokat: most nyoma sincs olyasféle pániknak, mint 2018-ban, amikor a zöld-sárga kormány került hatalomra, és mindenki szabadulni igyekezett az olasz államkötvényeitől, mert Salvini és Meloni az euróövezetből való kilépéssel kacérkodtak, és euróellenesgazdasági minisztert akartak kineveztetni, amit Mattarella államfő akadályozott meg határozott fellépésével.
Most is kulcsfontosságú, ki lesz az új kormány gazdasági minisztere, de a pártemberek tülekedését visszaverve Meloni afelé hajlik, hogy nem pártpolitikusra, hanem az EKB-től kölcsönvett szakemberre bízza ezt a posztot. Újabb egyértelmű pozitív üzenet a pénzpiacoknak. Hasonló hatást keltett Meloni válasza a sok vitát gerjesztő német energiaválság-kezelési tervre. Ismeretes: Olaf Scholz kancellár kétszázmilliárd
eurós alap felállítását jelentette be, amelyből az egekbe szökő gázár miatt válságba került német vállalato-
kat, háztartásokat segítenék ki, miközben Németország elveti az olasz kormány régóta hangoztatott javas-
latát, árplafon rögzítését az orosz és más földgázra. Az árplafonnal kapcsolatban sokaknak vannak kétségeik, de a kétszázmilliárdos alap mindenkit kihozott a sodrából, nem csak az olaszokat. A németek, mivel gazdagok, megtehetik, hogy támogatással ellensúlyozzák az irreálissá nőtt gázár hatását, míg azok, akiknek nincs ilyen költségvetési mozgásterük (s Olaszországnak tényleg nincs), hátrányba kerülnek az egységes piacon.
Orbán, hiszen Magyarország is tehetetlen az egekbe szökő orosz gázár miatt, egyenesen „kannibalizmust”
emlegetett. Berlin önző, egyoldalú megoldása szétzilálja a közös piacot, aláássa az egységes európai megoldás keresését – szólnak az ellenvetések. Meloni ebben az ügyben kifakadt Berlin ellen, közös európai megoldást sürgetett, és Draghival tanácskozott a teendőkről. Elfogadta a Draghi-kormány energiaügyi minisztere, Roberto Cingolani által kidolgozott alternatív javaslatot a gázár csökkentésére. Ha az árplafont több tagállam is elutasítja ellátási nehézségektől tartva, akkor dolgozzunk ki olyan ársza-
bályozást – mondja Cingolani –, amely nem a holland TTF gáztőzsde irreális árfolyamán alapul (ezt Putyin a gázcsap fel-le tekergetésével manipulálja), hanem egyéb mutatókon, rugalmas határok között. A javaslat az EU asztalára került, Meloni pedig felkérte Cingolanit, legyen az ő megalakítandó kormányának is tagja. A felkért ugyan udvariasan elhárította az ajánlatot, de szakértői támogatását megígérte.
Az árnyak mégsem oszlottak el teljesen, hiába sorakoznak Meloni felelős kormányzást ígérő megnyilvánu-
lásai. Egyrészt változatlanul nem tett le arról, hogy a helyreállítási alap jórészt még ezután várható nagy összegeit részben máshová irányítsa, eltérve a Draghi-tervtől. Ennek veszélyeire sokan figyelmeztetik, elsőnek maga a leköszönő kormányfő. Másrészt ott lebeg a feje fölött Orbán baljós árnya. Sokan tanácsolják Meloninak, hogy ha célja a viszonylagos pénzügyi egyensúly megőrzése, s ehhez szüksége van Brüsszel jóindulatára, tartson nagyobb távolságot az autokrata magyar miniszterelnöktől, aki „kiír-
ta” már magát a legtöbb európai fővárosból, most viszont abban reménykedik, hogy „Giorgia” majd – latba vetve Olaszország nem csekély súlyát – kisegíti őt az európai pénzek megszerzéséért folytatott kétségbeesett küzdelmében, segít pénzmegvonás nélkül lezárni a jogállamisági eljárást. Egyelőre nem tudni, megfogadja-e Meloni a tanácsokat. Mindenesetre megtehetné, hiszen Orbán kettős játéka ismét felháborított minden döntéshozót az EU-ban: miközben a magyar kormányfő „kannibalizmust” emleget a német külön úttal kapcsolatban, emberei többletgázért kuncsorognak Moszkvában, és fizetési halasztást alkudnak ki a Gazpromnál, vagyis maga is külön úton jár. Európában már szinte senki sem kap, vagy alig kap orosz gázt, és az is a cél, hogy záros határidőn belül mindenki ki- váltsa azt mással, ám Orbán a „magyar emberek érdekét” védve szabotálja a közös fellépést, ugyanakkor „levett kalappal” pénzért könyörög
és ígérget korrupcióellenes fellépést Brüsszelben. Hamis „nemzeti konzultációt” szervez a szankciók ellen, késlelteti a svéd és finn NATO-csatlakozást, gátolva az atlanti szövetség megerősítését – vagyis kerékkötő minden téren. „Orbán arcátlansága valójában gyengeséget takar, Magyarország a gazdasági összeomlás szélén táncol” – írta az Il Foglio jobboldali lap.
A jövendő olasz kormányfő viszont úgy látja, a Bizottság, ha elfogadja a Budapesten most lóhalálában elfo-
gadtatott álságos korrupcióellenes intézkedéseket, csak azt teszi, amit ő is tenne elvbarátjával: „megpróbálja az EU-ban tartani és nem átlökni őt végleg Putyin táborába”. Végső soron Meloninak is az a gondja, hogy valamiképp legitimálnia kell magát Brüsszelben, ha megoldást akar találni az olasz energetikai válságra, s ezt csakis közös európai megoldás keretében érheti el. „Nemzeti érdeket” véd, ahogy Orbán, de nem segítheti látványosan elvbarátját anélkül, hogy ne veszélyeztesse saját céljait.
Decemberben fontos szavazás következik az EU Tanácsban: dönteni kell, megvonják-e a pénzeket Magyarországtól, vagy lezárják az eljárást. A blokkoló kisebbséghez (a pénzmegvonás nélküli lezáráshoz) négy tagország és 35 százalékos lakosságarány szükséges. Olaszország ebben 13 százalékot tesz ki, ez számottevő súly, de nem elegendő, hogy eldöntse a szavazást. Lehet, hogy a Bizottság is, Meloni is arra hajlik majd, mentsék ki Orbánt, mert így „nem taszítják végleg Putyin karjai közé”. Mérget azonban ne vegyünk erre.