Fekete péntek

Posted by

Igazi régi vágású szerkesztők voltak, akik még szentségnek tartották az újságot, hiszen az újságcsinálás és az Olvasó kiszolgálása volt az életük, és ebben a mércét igen magasra tették: az Olvasókat olyan magas színvonalúan megszerkesztett anyagokkal szolgálták, amelyeknek minőségéből egyikük sem engedett.

Falus Gábor

Az egyik temetésen Falus Gábort, az egykori Népszabadság rovatvezetőjét búcsúztatjuk a budapesti Farkasréti temetőben. Az ő neve a szélesebb olvasóközönség előtt nem annyira ismert, őt inkább a szakma ismerte, de a szakmában aztán mindenki. Hiszen Falus Gábor (nekünk, barátainak: Gabi) kérlelhetetlen pontossága, lehetetlent nem ismerő alapossága, kemény következetessége és elképesztő memóriája legendás volt újságíró körökben. Gabi szinte az egész életét a Népszabadságnál töltötte, ahová több mint ötven évvel ezelőtt igazolt át a Pest Megyei Hírlaptól.

BIG

Falus Gábor temetése szimbolikus módon egy napra esik Benedek István Gábor, azaz BIG búcsúztatásával, akit a budapesti Kozma utcai zsidó temetőben kísérünk az utolsó útjára. Az ő neve a szélesebb közvélemény előtt ismertebb, mivel újságírói hivatásával párhuzamosan íróvá lett: számos remekbe szabott novella és kiváló regény szerzője. BIG a Magyar Hírlap munkatársa volt 1968-tól, azaz a lap megalapításától kezdve több mint tíz évig, majd dolgozott az Ország-Világnál, a Népszabadságnál, a rendszerváltáskor pedig a Magyarország című hetilap főszerkesztő-helyettese volt, ahol – ha eddig nem tudták volna, most elmondom – ő fedezte föl az Olvasók számára Bächer Ivánt, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hírlapi tárcaíróját. Az ő szerkesztői érdeme volt, hogy felismerte az akkor még tanárként dolgozó Iván kézirataiban az óriási tehetséget, és fölvette a Magyarországhoz, Iván innen került aztán Tamás Ervin hívására a Népszabadsághoz, amely híressé tette.

Fekete péntek lesz a holnapi, mert ennek a két embernek a halála nemcsak a családjuknak, barátaiknak és kollégáiknak fájdalmas veszteség – az ő halálukkal a magyar sajtó egésze lett szegényebb. Magyarán az Olvasó.

Az az Olvasó, aki egyre inkább magára van hagyatva és hagyva, mert oly sok szennycsatornából ömlik rá a hazugságáradat, hogy lassan megfullad benne. S éppen ahhoz kellenek a vérbeli szerkesztők, hogy az Olvasónak kapaszkodókat nyújtsanak a szándékosan mérgezett, tudatosan szennyezett áradatban.

Nem tudom, hogy ötven év múlva jelent-e majd valamit az a szó, hogy szerkesztő. Nem biztos. De amilyen szimbolikus, hogy egy napra esik ennek a két nagyszerű embernek a temetése, ugyanilyen jelképes, hogy BIG a haláláig volt a főszerkesztője egy olyan zsidó folyóiratnak, amelynek ő maga adta ezt a szépséges címet: Remény.

Népszava, Új Hét