Fagyos légkör Berlinben

Posted by

>Fagyos fogadtatásban részesült Orbán Viktor Berlinben – írja a Politico az alapján, hogy a magyar miniszterelnököt nem katonai tiszteletadással várták és nem álltak ki közös sajtótájékoztatóra Olaf Scholz német kancellárral. A lap felidézi, hogy Orbán Viktor azért utazott Berlinbe, hogy megszerezze Németország támogatását a visszatartott uniós források ügyében. Amint arról lapunk is beszámolt, az európai uniós tagállamok brüsszeli nagykövetei szerdai ülésükön megállapodásra jutottak, hogy az Orbán-kormány december közepéig haladékot kap a Magyarország ellen indított jogállamisági eljárás befejezéséhez, vagyis a pénzmegvonás elkerüléséhez  szükséges intézkedések végrehajtására. Azaz várhatóan ekkor fognak dönteni arról, elfogadják-e az Orbán-kormány visszatartott 7,5 milliárd eurónyi uniós támogatás megszerzéséhez vállalt reformjait.

Szerdán a berlini kormány más uniós tagállamokhoz hasonlóan figyelmeztetést adott ki arra, hogy az Orbán-kormány vegye komolyan ígéretét a magyarországi jogállamisági aggályok kezelésére. Arra kérték az Európai Bizottságot, készítsenek „alapos és naprakész kockázatelemzést”, amely segíti annak megítélését, hogy elegendőek-e a bevezetni szándékozott reformok. „A német kormány elkötelezett amellett, hogy a jogállamiság területén Magyarországon fennálló hiányosságokat gyorsan és tartósan orvosolják” – mondta a német külügyminisztérium szóvivője, hozzátéve, Berlin üdvözli a jogállamisági mechanizmus alkalmazását.

Amint arról beszámoltunk, berlini látogatása második napján Orbán Viktor eleget tett a Berliner Zeitung, illetve a konzervatív folyóirat, a Cicero meghívásának, és egy pódiumbeszélgetésen részletezte az elképzeléseit az Európai Unióról, az orosz-ukrán háborúról, illetve a magyar-német viszonyról is. A miniszterelnök elmondása szerint körülbelül két órán keresztül tárgyalhatott a német kancellárral, szerinte Olaf Scholzcal jól lehetett beszélgetni, egy, a dolgokat gyorsan és szélesen megértő embernek tartja. Azonban nevetve hozzáfűzte: „Hogy nem értem el semmit, az egy másik dolog”.

Címkép:  Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán | Forrás: MTI/MTVA

Politico, Új Hét