Meghalt “Jessica Fletcher” krimiírónő

Posted by

Lutter Imre

 >Meghalt Angela Lansbury, a Gyilkos sorok című sorozat főszereplője, aki Jessica Fletcher krimiírónőt formálta meg. Öt nap múlva lett volna 97 éves.
“Sosem voltam igazán tudatában a koromnak. Az élet olyan, mint a biciklizés: csak nyomom a pedált, és haladok tovább. Nem gondolok közben arra, hogy (…) egyszer majd elfogy az erőm.” – mondta korábban.
Majdnem találkoztunk New Yorkban, néhány évvel ezelőtt, mert még játszott a Broadwayn. Aznap este nem a Kis éji zene volt színpadon vele és Catherine Zeta-Johnes-szal…
Szinte egykorúak voltak a magyar szinkronhangjával, a Kossuth-díjas, Bujtor István-életműdíjas Kassai Ilonával. Londonban született és 1944-ben kapta első szerepét, épp a magyar származású George Cukor Gázláng című filmjében. Akkor rögtön Oscarra is jelölték. Szerepelt A mandzsúriai jelöltben, ő volt a hangja az 1991-es A szépség és a szörnyetegben a teáskannának, de felbukkant a Nanny McPhee – A varázsdada és a Mary Poppins visszatér című filmekben is. Férjével, Peter Shaw-val 53 évig voltak házasok, három gyermekük született.
Szerettem őt. Ezt a haikut neki ajánlom:
“Elszáll felettünk
az idő. Le is fejez,
míg meg nem halunk.”