Mai nácizmus – egy rettenetes törvényjavaslat

Posted by

Lévai Júlia Míra

>Kiemelés dr. Takács Péter egészségügyekért felelős államtitkár törvényjavaslatából:
Ne lehessen felvenni a várólistára azokat, akiknek már – ha jól értem: az államtitkár megítélése szerint – nem segítene a műtét, mert „annyit romlott az állapotuk”.
/A törvényjavaslat legfőbb állítása egyébként az, hogy mivel már túlságosan hosszúra nőttek, könyvelési, adminisztratív és motivációs eszközökkel célszerű kurtítani a várólistákat. És ha az orvosok nem teljesítenék a beavatkozások minimálisan elvárt mennyiségét, akkor a biztosító (vagyis a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, mint az egészségbiztosításért felelős, központi költségvetési hivatal) megszüntetheti az adott tevékenység finanszírozását, és a hely működését is felfüggeszthetik./
A kiemelt rész érvényesítése a következőket jelentené:
Az érintettek, ha egyáltalán életben maradnának, véglegesen kiesnének a rendszerből. Velük akkor sem kalkulálnának, amikor majd meghatározzák – mert ez is benne van a javaslatban –, hogy egy-egy ellátási formában hány beteget kell megműtenie az adott intézménynek, vagyis amikor államilag előírnak a számukra egy műtéti kontingest. Továbbá amikor a műtétek tempírozását is megszabják.
A javaslat szerint ugyanis azt is az állam fogja meghatározni, hogy egy-egy ellátási formában hány beteget kell megműteni.
Ezeket az embereket tehát az állam egyszerűen leírná, mint olyanokat, akik nem tényezők.
A javaslat elfogadásával egyszersmind normává tennék, hogy egy műtét fontosságáról nem a betegségek természete illetve az orvosi szakma dönt, hanem az állam. Ezen belül hogy az államnak jogában áll nyomást gyakorolni az orvosokra az olyan esetekben, amikor azoknak a szokásosnál is nagyobb koncentrálással kell mérlegelniük a műtéti beavatkozás szükségességét, éppen, mert annak nehezen megjósolható a végkimenetele. Ilyenkor pedig mindennél fontosabb lenne, hogy a mérlegelés során szigorúan a beteg állapotát vegyék kiindulópontnak, és minden egyéb, külső tényezőt kizárjanak. Az érvényes norma jegyében azonban az állam ezt minden további nélkül felboríthatja. Ezzel azt az elvet érvényesítheti, hogy mivel az aktuális kormánynak praktikus valamint propagandisztikus okokból nem érdeke a legsúlyosabb betegek életének meghosszabbítása, ezt az orvosoknak is figyelembe kell venniük a döntésükkor.
Ezt abban a keresztény kultúrában, amelynek emlegetéséből az ország miniszterelnöke sosem tud kifogyni, személyválogatásnak hívják, és a legmélyebben elítélik.
A keresztény ember szemében Isten minden embert a maga képére és hasonlatosságára teremtett, ezért minden ember élete szentség, amelyet másoknak is a legnagyobb értéknek kell tekinteniük. Mások élete és halála fölött embernek nincs joga dönteni, ez egyedül a Teremtő privilégiuma – fogalmazták meg már a kereszténység korai időszakában az egyik legfontosabb alapelvet. „Senki nem oszthatja fel az embereket számára szükségesekre és számára nem szükségesekre, nagyobb értékűekre és kevésbé értékesekre, fontosabbakra és kevésbé fontosabbakra” – rögzítette később Szent Theofán püspök, ugyanezt.
Ma pedig Ferenc pápa kifejezetten tűrhetetlen, barbár selejtezésnek nevezte a személyválogatást, amit keresztény ember semmiképp sem követhet. Mindez természetesen egybeesik a vallásoktól független, egyetemes humanizmus elveivel is (amelynek jegyében például a halálbüntetést is eltörölték, a legtöbb, felvilágosult államban).
Ezt törné meg viszont most nálunk az államtitkár törvényjavaslata, amelyet még csak bolsevizmusnak sem nevezhetünk, mert ilyen törvények még a Rákosi-rendszerben sem voltak.
Ez a totális állami uralomnak egyértelműen az a formája, amelyet egyedül a nácizmus mondhatott a magáénak.
Eddig kizárólag a hitleri államban vált normává, hogy a törvények az emberek biológiai létébe is közvetlenül beleavatkozhatnak, és hogy az állam eldöntheti: a biológiai adottságai-állapotai alapján kit tekintsenek társadalmilag értékesnek, és kit értéktelennek. Ennek példája a T4-akciónak nevezett, 1939-es program volt (a név mögött a berlini “Tiergartenstraße 4.” cím rejlett), amelyet hivatalosan eutanáziaprogramnak hívtak, és amelynek keretében a rendellenességgel született csecsemőket, az életre alkalmatlannak minősített gyerekeket, később a fogyatékkal élő, végtaghiányos, dadogó vagy süketnéma, a többségtől bármiféle tulajdonságukkal eltérő felnőtteket és időseket ölték meg. Összesen kb. 300 ezer embert.
A programot ugyan 1941-ben a népszerűtlensége miatt le kellett állítani, ám a szemléletmód továbbélt, ahogyan ma is élő.
Lényege: a kormányt a politikai egyeduralma felhatalmazza arra, hogy a biológiai téren gyengébbnek minősíthető embereket generálisan is gyengének, társadalmi szempontból „selejtnek” minősítse, így azokat a törvényeivel akár halálra is ítélhesse. Akinél bizonytalan, hogy az orvostudomány jelenlegi eszközeivel lehet-e még javítani, változtatni az állapotán, annál az orvosoknak nem kell, sőt, nem is szabad az életet egy mindenáron megóvandó, önmagáért való értéknek tekinteni.
A nácik említett programját azóta is holocaust-főpróbának nevezik, amelynek kapcsán érdemes felidéznünk az időszakot, amelyben a Fidesz még a liberalizmust képviselte.
A 90-es évek elején egy alkalommal Bogdán Emil jobboldali képviselő a Vasárnapi Újság c. rádióműsorban ill. a Ring c. lapban a De ki az én felebarátom? (farizeusi) kérdést idézte, és ezt válaszolta rá: mivel a liberálisok gyakorlatilag paraziták, baktériumok és élősködők (ahogyan a feketék is ilyesmik), továbbá pigmeusok, ezért „ha következetesek akarunk lenni, vagy ki kell zárni embertestvéri közösségünkből a pigmeusokat, vagy be kell vennünk az orangutánt”. Erre akkor a parlamentben hárman is felháborodással reagáltak, akik közül – most tessék figyelni! – Kövér László kiabálta be a legpontosabb meghatározást: „Bogdán Emil egy próbanáci!”.
Nos, ha most ott ülnénk a parlamentben, mi meg épp Kövérnek kiabálhatnánk be ugyanezt. Aki ezen természetesen végtelenül felháborodna, és tetemes pénzbüntetéseket szabna ki ránk. Pedig ha a parlamenten átmegy ez a törvényjavaslat, akkor bizony a fideszesek nemhogy csak próbanácik, hanem már élesben lesznek nácik. Még akkor is, ha ehhez ma nem járulhat ugyanaz az agresszióra készülő hadsereg, és ugyanaz a „faji” alapú népirtás, amelyet Hitler és rendszere akkor konzekvensen végigvihetett. Nem mentség, hogy ők nem származási alapon választották ki az áldozataikat, és hogy azokat nem egy koncentrált helyen fogják megölni.

Ettől még az ölésük ölés lesz, és ők lesznek azok, akik ennek a szerencsétlen országnak a mentalitását a legmocskosabb, legaljasabb barbárság szintjére vitték vissza, és akik miatt az országot jó ideig indokoltan fogják majd a „szégyenletes” jelzővel emlegetni.

Címkép: Illusztráció – betegszelekció