A Vaskapu 50 éve

Posted by

Ágoston Hugó
>A Fekete-erdő és a Fekete-tenger között a Duna folyó képébe öltözött legenda. Mert nem fekete sem az erdő, ahol ered, sem a tenger, amelyben vize és neve elvész. S maga a 2860 kilométer hosszú Duna is – amely nyolc ország földjét mossa – csupán Strauss muzsikájában kék. Ami pedig a Vaskaput illeti, a híres folyamszoros mostanáig szintén csak az emberek képzeletében volt vasból. Most azonban az ott élő emberek sziklából, betonból és vasból csakugyan kaput építettek a Dunán: Románia és Jugoszlávia összefogásából Gura Văii és Sip között megszületett Európa egyik legnagyobb vízerőműve és hajózási rendszere.

Másfél évtized

Az erőmű építését 1964 szeptemberében kezdték meg – az elkészült komplexumot 1972 májusában avatták fel. Mielőtt azonban a cölöpverő bak beütötte volna az első szádpallót a Duna-mederbe, hogy megjelölje az elzárógát helyét, hét évig tartó alapos geológiai és hidrológiai kutatás és felmérés folyt. A geológusok több mint húszezer próbafúrást végeztek, sok százméternyi kutatóvájatot hajtottak (közülük az egyik – 104 méteren – a Duna medre alatt húzódott). Ahhoz pedig, hogy a várható vízhozamot, valamint a folyónak az építkezés során szükségessé vált elzárása legkedvezőbb időpontját kiszámítsák, 122 évre visszamenően összehasonlították, tanulmányozták az Orsovánál mért napi vízállások adatait. Az ott átfolyó átlagos (5420 köbméter másodpercenként) és az 1893-ban mért legnagyobb (15 900 köbméter másodpercenként) vízmennyiségen kívül olyan minimális és maximális – csak elméleti – értékekkel is számoltak (1070, illetőleg 20 000 köbméter másodpercenként), amelyek bekövetkezésének valószínűsége mindössze 0,01 százalék. A szoros 107 kilométer hosszán a vízszín esése 34 méter volt. Ezen belül a legnagyobb szintkülönbséget – 7 métert – Orsova alatt, a román parton levő Gura Văii és a jugoszláv parton fekvő Sip között mérték. Ennek figyelembevételével jelölték ki éppen ott a gát helyét, hogy így a Duna hidroelektromos potenciálját minél jobban ki lehessen használni.

Végül kiszámították a szükséges és a földrajzi viszonyok szerint megvalósítható víztároló térfogatát, és – egyelőre a térképen – meghúzták körvonalait. Már a tervezés időszakában nyilvánvalóvá vált: számolni kell azzal, hogy a gigászi építkezés sok tekintetben megváltoztatja a táj arculatát.

Örökre ellepte a víz

Vadregényes szépségével a Kazán-szoros és a Vaskapu-szoros közötti táj a magyar Jókaitól és a román Vlahuţától a francia Vernéig sok költőt és írót megragadott. Ez a dunai Szkülla és Kharübdísz azonban nemcsak szép volt, hanem a hajósok számára veszélyes is. A Kazán-szorosban az addig 800 méter széles folyam 150 méterre is összeszűkült, s mélysége helyenként elérte a 67 métert! A Duna, miután átvágta a Déli-Kárpátokat, haragossá vált, medre örvényekkel lett teli, vize sziklákat csorbított, amelyek között a hajók csupán kedvező vízállások idején és tapasztalt révkalauzok vezetésével juthattak át.

A fiatalabb nemzedéknek bizonyára éppolyan furcsa az, hogy ezen a szakaszon a hajókat néhány évtizede még a szárazföldről mozdonyok vontatták karnyi vastagságú acélsodronyok segítségével, mint amilyen csodálatosnak tűnik annak a damaszkuszi Apollodórosznak a bátorsága és korát megelőző hozzáértése, aki tizenkilenc évszázaddal azelőtt a Vaskapu alatt kőhídat épített Traianusz légióinak. Apollodórosz hídépítési eljárását illetően két feltételezés ismert. Az egyik szerint a hídépítés idejére részben eltérítették medréből a Dunát; a másik szerint a folyam medréből cölöpökkel sűrűn körülhatároltak egy-egy részt, amelyeket aztán kitöltöttek pillérnek – ezt ma „cellás rendszerű építésmód”-nak nevezik. A vaskapui modern gátépítők az alapelgondolást tekintve mindkét eljárást alkalmazták, különösen a másodikat. (Nem lehetetlen tehát, hogy Apollodórosz hídjára vonatkozóan is mindkét feltételezés hiteles.)

A sziklába vájt egykori római utakat most már örökre ellepte a vízerőmű duzzasztási tartományának kétmilliárd köbméternyi vize. A hatalmas, 170 négyzetkilométer felületű mesterséges tó létrehozásához – előzetes számítások szerint – 18 millió köbméter folyóhordalékot és mintegy 5 millió köbméter sziklát kellett elhordani, így hát nem képletes a kifejezés, hogy hegyeket kellett elmozdítani. Sőt, a Duna szintjének megnövekedése miatt egyes helységeket el is kellett költöztetni, illetve újra kellett építeni, így épült újjá magasabb helyen Orsova, és így került víz alá a csodálatos szépségű Ada Kaleh, amelyet egyesek szerint Jókai nevezett el „senki szigeteinek”.

A Dunába merült Ada Kaleh-ről Simian szigetére telepítették a történelmi, néprajzi és természettudományos értékeket: a várat, az egykor ott élő basa házát, sőt még a rózsatöveket és fügefákat is. De még régebbi történelmi emlékeket is őriztek ott a földrétegek. Bánszigeten például kavicskitermelés közben egy VI. századi bizánci és egy XIV—XV. századi középkori erődítmény nyomaira bukkantak. A leleteket, amelyek az erőmű építése során kerültek elő, a Vaskapu Múzeum fogja őrizni.

Új utak szárazon és vízen

A természet szépségét a Vaskapunál az emberi alkotás hozzáférhetőbbé tette. 1969-ben a vasút mentén átadták a forgalomnak az új műutat, amelyet a Nap Országútjának neveztek el – az emberek névadó képzelete a régi maradt. Ami azonban ennél fontosabb: megváltozott a hajózás is az Al-Dunán. A Duna mindeddig legnehezebben hajózható szakaszán, Turnu Severintől Ó-Moldováig (Moldova Veche) elhárultak az akadályok. A révkapitányokat már nem fenyegeti a zátonyra futás réme: a zsilipkapuk biztonságos útra engedik a lefelé vagy felfelé tartó hajókat. A zsilip 2×310 méter hosszú, 34 méter széles. A duzzasztómű táblái a legnagyobb táblás gátkapuk a világon – egyenként 1050 tonna súlyúak. A duzzasztógáton impozáns aszfaltút köti össze a Duna két partját – ez a Barátság Útja.

A zsiliprendszer, amelyet már 1971-ben átadtak a forgalomnak, lehetővé tette, hogy a hajók, uszályok szállítási kapacitását a háromszorosára, ugyanakkor a dunai hajóforgalmat az azelőttinek a négyszeresére növelhessék. Most ugyanis éjjel-nappal folyamatosan lehet hajózni, s ahol ezelőtt megtörtént, hogy egyetlen hajó órákig vesződött, ott most egyetlen óra alatt nyolc-tíz hajóból álló konvoj haladhat át. A hajók két vízlépcsőfokon, két zsilipkamrán át teszik meg a felső és alsó vízszín közötti 34 méteres különbséget – elektronikus vezérléssel.

Széchenyi merész álmát a vaskapui hajózás szabályozására annak idején a kézdi vásárhelyi születésű Vásárhelyi Pál (1795—1846) mérnök kezdte megvalósítani korának technikai lehetőségei szerint. Megépült a Duna bal partján egy 118 km hosszú, sziklába vájt út, amely kis vízállások idején átrakással lehetővé tette a folyamatos áruszállítást. Később, 1896- ban, befejeződött a Vaskapu-(Síp-)csatorna építése, amely a mai hidroenergetikai és hajózási rendszer elkészültéig biztosította a nehéz szakaszon az átmenő hajózást. A Vaskapu hidroenergetikai és hajózási rendszer, a nagy alkotás, amely a ,,fehér arany’-ból merített energiáját nagyfeszültségű távvezetékeken küldi két országba, fénnyel vonja be az elődök múltba merült fáradozását is.

A nagy mű „szimmetrikus”, vagyis mind a román, mind a jugoszláv oldalon épült egy-egy erőmű és egy-egy kétlépcsős hajózsilip, és a költségeket, valamint a termelt energiát a két ország egyaránt megfelezi. 2050 megawatt

A vízerőmű építésének legnehezebb s egyben leglátványosabb munkaszakaszát a Duna elzárása jelentette. A műveletet pontos matematikai számítások és alapos „edzés” előzte meg. Az adott jelre 10 – 25 tonnás elzáró blokkok zuhantak a vízbe ott, ahol az a legharagosabb volt. Most egy összesen mintegy 1,3 km-es építmény áll a víz útjában. Mindkét oldalon hat turbina mindegyikének lapátjaira 34 méter magasságból másodpercenként 720 köbméter víz zúdul – több, mint a Maros, a Szamos, a Szeret, az Olt és a Prut együttes vízhozama. A víz nyomóereje 2000 tonna – ez hajtja a turbinákat; a mozgási energia a generátorokban villamos energiává alakul.

A román és jugoszláv erőművek együttes beépített teljesítőképessége 2050 megawatt, s így mindkét országnak egyenként több mint ezer megawatt jut. Mit jelent ez? Ami Romániát illeti, 1945-ben teljes áramtermelő kapacitása 501 megawatt volt. A Vaskapu romániai része most egymaga kétszer ekkora kapacitású. (Egyébként a Dunából kinyerhető vízenergia elméletileg számított maximumát 8500 megawattra teszik – a Vaskapunál most ennek mintegy negyedrészét használják ki.)

A vaskapui fénypalotában termelt energiát Románia legnagyobb nagyfeszültségű távvezeték-rendszere szállítja tovább a Drobeta—Turnu Severin—Rovinari—Resica, valamint a Craiova—Bukarest útvonalon.

A felmerülő energetikai problémák igénybe vették a két ország energetikájának „második arcvonalát” is. Romániában a craiovai Electroputere üzem az ország legnagyobb transzformátorát állította elő, Békás, Torda és Medgidia olyan mennyiségű cementet küldött, amennyi megfelelt az ország 1960. évi cementtermelésének. Kolozsvár számítási szolgáltatással, Brassó traktorral és gépkocsival, Brăila csapággyal, Galaţi, Giurgiu, Oraviţa és Constanţa úszó gyárakká alakított hajókkal és Bukarest a legújabb típusú elektronikus távvezérlő gépeivel működött közre. A romániai oldal hat, egyenként 178 megawattos turbinája közül három Romániában, három a Szovjetunióban készült – a turbinák ebben a típusban a legnagyobbak a világon.

A számokon túl

A mű valóban gigantikus, mind méreteiben és modernségében, mind pedig gazdasági jelentőségében. Ott, ahol a Duna 817 ezer négyzetkilométer területű teljes vízgyűjtő medencéje vizének már körülbelül 70 százalékát fogadta medrébe, román és jugoszláv szakemberek keze nyomán és persze még sok más ország dolgozóinak közreműködésével, óriási emberi és anyagi energiabefektetés árán megszületett Európa egyik legnagyobb vízerőműve.

Számok segítségével ki lehet fejezni a vaskapui erőmű sok vonását. Még az emberi munkát is számba lehet foglalni: például több mint tízezren dolgoztak ott, akik a Besztercéről és az Argesről, a Dunáról és a Neretváról hozták magukkal a vízerőmű-építő tapasztalatot. A számok mögött azonban ott áll az, ami nélkül a Vaskapu hidroenergetikai és hajózási rendszert nem lehetett volna felépíteni: két ország barátsága és érettsége e nagy feladat megvalósítására.

Időszámításunk első évezredében a legnagyobb dunai alkotás Apollodórosz hídja volt. A második évezredben az új híd, az erőmű és a duzzasztómű együttese. A két alkotás – a két híd – között a távolság hét kilométer a folyamon mérve, de majdnem tizenkilenc évszázad az időben. Az első hadi célra épült – ezért is nevezték el a hadat vezető Traianus császárról –, a második, amely napjainkban készült, baráti népeket hoz még közelebb egymáshoz.

Megjelent 1972-ben, 50 éve  az Élet és Tudomány XXVII. évfolyama 33. számában

Új Hét