Pürroszi bosszú

Posted by

Lendvai Ildikó:

>Tudjuk, milyen a pürroszi győzelem. Annyi veszteséggel jár, hogy az már felér egy vereséggel.
Pürrosz, az örökösen háborúzó épeiroszi király tehetséges, nagyratörő uralkodónak indult, hívei bálványozták. Kitűnő hadvezér, a háborúban érezte a legjobban magát. Mégsem lett nagy király, mert szinte megszállottja volt a diadalnak és a folytonos harcnak. Sosem bírta kellő időben abbahagyni. Láttunk már ilyet.
Hatalmas serege volt – Békemenetnek éppen nem nevezném, de hasonlóan impozáns létszámmal vonulgattak. Sok-sok fanatizált, uralkodójában a végletekig megbízó gyalogos, az ellenfél lövöldözésére szakosodott íjászok. (Sajtó még nem volt.) Vonult velük néhány nagy súlyú elefánt is, a király számított elrettentő erejükre, de végül csak fokozták a bajt. A krónikások feljegyezték, hogy némelyik a sikerek múltával, menekülés közben megvadult, felmondta az engedelmességet.
Most mintha egy pürroszi bosszúnak lennénk tanui. Akárhonnan nézem, a tanárok ellen indított bosszúhadjárat, a „lázadók” kirúgása, fenyegetése a kormány szempontjából tökéletesen kontraproduktívnak látszik. Többet árt a bosszúállóknak, mint a megtámadottaknak. Viccesen hangozhat, de épp olyan, mint amilyennek Orbán az oroszok elleni szankciókat hazudja: ezek szerinte nagyobb kárt okoznak a szankcionálóknak, mint célpontjuknak. Csakhogy a szankciók esetében ez nem így van, ez csupán Putyin szövege Orbán szájába adva, a tanárok alázása esetén viszont igazzá vált.
Nyilván arra számítottak, hogy a „statuálás” majd elriasztja a többieket. Ez sokaknál, lehet, hogy tömegesen akár be is válhat – gondolom, előre megmérték, mert mindent mérni szoktak. Viszont a fő célt: hogy a probléma végre tűnjön el a közbeszédből, lehessen tovább építeni a jóságos, gondoskodó kormány imázsát, éppen hogy nem érte el. Újabb indulatokat hergelt, átmenetileg vagy tartósan, de más csoportokban is szolidaritást keltett, és most már akármi történik, fontos témává tette az oktatás eddig szőnyeg alá sepert ügyét.
Eredménye a választás óta eltelt időszak legnagyobb tömegmegmozdulása. (Tanulságos, hogy a történet az erre hivatott ellenzéki pártokon kívül zajlik: ők nem aktorok, csak passzív szimpatizánsok.) Gombamód kinövő diákszervezetek. Hosszan kígyózó élőlánc végig a városon: nem lehet nem észrevenni, a munkába siető járókelők és autósok tömegei látják a meghatóan fiatal, kedves kamaszarcokat. A legkormánypártibb kormánypárti sem tudja igazán gyűlölni őket. Legfeljebb ijedten nézi: nem áll-e ott az ő gyereke is. A tanárokat még csak-csak megpróbálhatták megutáltatni a „vakációzással”, ezeket a kamaszokat nehéz lesz. Délután sosem látott tömegek a hídon, este a Kossuth téren. 15-20 ezer munkabeszüntető tanár.
Ne tévedjünk, nem mind kormányváltást akarnak, nem elszánt rendszerellenzék. De kiállnak magukért és másokért, nem szolgaként, hanem önálló, szabad emberként viselkednek. Ez a mentalitás a rendszer lényegére, alapjára nézve veszélyesebb, mint bármely alkalmi politikai akció. A demonstrálók között már ott virít a Piarista Gimnázium diákjainak táblája is.
Sok ez vagy kevés? A százezer pedagógushoz, milliónyi szülőhöz, 4500 oktatási intézményhez képest nyilván kevés. Bár a vidéki megmozdulásokkal együtt már nem elhanyagolható. Nem annyi, ami azonnali meghátrálásra bírná a kormányt. De a nehezen utcára menő magyar közönséghez, az össznépi beletörődés, az „itt úgysem változhat semmi” lelkiállapotához képest sok. A társadalomhoz képest is, amelyből hosszú évek gondos munkájával ölték ki a szolidaritást, és amelyben most mindenkinek megvan a maga anyagi természetű baja. És noha a két pedagógus szakszervezet szervezettsége alacsony, viszonyukon sem könnyű eligazodni, de most kénytelenek lesznek szorosan együttműködni. Öt másik szakszervezet is a demonstrálók mellé állt.
Szóval: pürroszira sikerült a bosszú. Nem szoktak ekkorát tévedni. Most mi lehet az ok? Egyszerűen csak valaki, államtitkár vagy miniszter, „túltolta a biciklit”, elmérte a hatást? Vagyis, mint Pürrosz esetében, megzavarodott a bajban egy-egy hatalmas „elefánt”, és elrontotta a haditervet? Nehéz elhinni, hogy az okos és óvatos Pintér, pláne alatta bárki felső egyeztetés nélkül lép egy ilyen súlyú kérdésben. Az okot a főhatalomban, a rendszer központjában kell keresni.
Két eset lehetséges. Vagy a gazdasági bajok közepette egyszerűen zavar van a gépezetben, elveszítették korábbi híres politikai érzéküket, vagy tudatos váltás készül. Az előbbire utalna a zavaros kommunikáció: az egyik kormánymédium szerint csak lézengtek az utcán, a másik a várost leállító forgalomzavar miatt átkozódik. Ez se jó hír: a válság tetőpontján a kormány elvesztette kormányzóképességét. Van rosszabb feltevés is. Lehet, hogy át akarnak térni a „hibrid” helyett az egyértelműen kemény, fenyegető és megtorló rezsim gyakorlatára, és most csak az első jelét láttuk az új időknek?
Olvasom az egyik tanárt kirúgással fenyegető levél szövegét: nem tartotta meg hetedikes történelem és nyolcadikos etika óráját.
Ám a diákjai többet tanulnak most etikából és történelemből, mint bármely megtartott órán.

Ez az, amivel a hatalom nem tud mit kezdeni.

Címkép: Pápai Gábor