Soirées de Vienne

Posted by

Kellemes esték, Farkas Gábor zongorázik

D. Magyari Imre |

Farkas Gábor e bensőséges, szép lemezének a címe – Soirées de Vienne, Bécsi esték – egyfelől Liszt Ferenc Schubert-átiratainak egy csoportjára utal, kilenc keringőre, melyek közül a hatodikat és a hetediket a lemezen is hallhatjuk. Csendes örömöt szoktam érezni attól, hogy Liszt a zenetörténet egyik legrokonszenvesebb alakjaként teljesen önzetlenül népszerűsítette muzsikus elődei és kortársai alkotásait.

Sőt ennél többet is tett: számtalan más módon is segítette őket, még pénzzel is, ha kellett. Hamburger Klára monográfiájában ezt, kissé szigorúan, romantikus szerepnek fogja fel, de hozzáteszi: „őszinte érzéseken, emberi jóságon, vérbeli nagyvonalúságon és jóindulaton alapult…” Schubert dalaiból például rengeteg átiratot készített, beépítve az énekszólamot a textúrába.

Liszt és Schubert egyébként már igen korán találkoznak virtuálisan, a Diabelli-keringőre (Diabelli volt a művek kiadója) írt változatokat tartalmazó kiadványban – Liszt ekkor még gyerek, Schubert is csak huszonéves –, ténylegesen azonban sosem. Alan Walker háromkötetes Liszt-monográfiájában* ezt olvashatjuk: „Schubert Liszt bécsi tartózkodása alatt mindvégig Bécsben élt, mégpedig egy hajításnyira, a Göttweigerhof 1155-ben” – Liszték a Krugerstrassén laktak, a Kärntnerstrasse egyik mellékutcájában, ahol Liszt tanára, Czerny is. És mégsem találkoztak. Igaz, Schubert Beethovennel sem, míg Liszt igen. Czerny elvitte hozzá 1823-ban, a mester homlokon is csókolta tizenkét éves fiút.

De ennél sokkal fontosabb, amire a cím másfelől utal, a társasági együttlétre, aminek során esetleg valaki odaül a zongorához vagy kézbe veszi a hegedűjét és játszik valamit. Könnyedebbet, netán komolyabbat, ahogy a CD-n ilyent is, olyant is hallhatunk: Alfred Grünfeld (1852–1924) Johann Strauß motívumaira írt parafrázisát az előadás emeli meg. (A Duden helyesírási szabályzata szerint a két keringőkirály nevének ez a helyes írásmódja, míg Richard keresztnevű kollégája Strauss, Oscar pedig Straus. De ezt nekem is mindig újra meg kell néznem.)

Christopher H. Gibbs korábban már idézett Schubert-könyvének bevezető fejezete három képet vizsgál meg. Mindhárom társaságban mutatja a muzsikust, míg Beethoven mindegyik ábrázolásán egyedül van, bár „ő a híd a klasszikus múlt és a romantikus jövő között”. Gibbs egyébként is – hivatkozva egy erősen idealizáló rajzra (Schubertiáda Josef von Spaunéknál, Moritz von Schwind, 1865) – kijelenti: „Schubert egész élete szokatlan mértékben összefonódott barátainak egy csoportjával…” Jelen van Vogl, az operától már visszavonult idősebb énekes, Schubert nagy pártfogója, a zeneszerző őt kíséri, itt van a házigazda, aztán Grillparzer, Esterházy Karolina grófnő. Itt van Schober is, de nem figyel, egy nőnek udvarol…

Julius Schmid: Schubert-estély Bécsben

A harmadik kép, Julius Schmid századvégi festménye: „Schubertet és elegáns hallgatóságát olyan luxuskörnyezetben ábrázolja, amely egy hollywoodi filmjelenetnek is becsületére válna.” Meglehet, hogy a nem létező, de hitelesebb portrén egy „komorabb, neurotikusabb zeneszerzőt” kell látnunk. De ettől még sok este lehetett felhőtlenül kellemes, s ennek a CD-nek a címe ilyeneket idéz.

Az esték persze nem csupán Bécsben lehetnek felhőtlenül kellemesek.

A lemezen három Liszt-mű is szerepel (a harmadik a rögtönzés jellegű Valse-Impromtu), így felidézhetjük Walker művéből annak a három hónapnak a – tudóstól szokatlanul költői – leírását, amit 1837 tavaszán Liszt és Marie d’Agoult Nohant-ban, Georges Sand vidéki házában töltött. „A genfi szerelmesek a földszinten kaptak szállást, közvetlenül Sand hálószobája alatt. Lakosztályukba Sand még Liszt érkezése előtt beállíttatott egy Erard zongorát. Barátok és ismerősök sereglettek Nohant-ba. … Vacsora után mind a teraszra gyűltek, s mikor elült az étkezés utáni csevegés, Liszt bement, kinyitotta a franciaablakot és zongorázni kezdett. Holdfényben fürdött az öreg ház, a fenyők szelíden himbálóztak az illatos estében, míg a zene lágyan áradt szét a kertben. Liszt főképp Beethovent és Schubertet játszott. … A többi vendég már régen aludni tért, de Liszt annyira elmerült a játékban, hogy még sokáig folytatta…” Nagy kérdés, hogy képesek lennénk-e aludni térni, mikor Liszt zongorázik. Akadt-e, aki arra panaszkodott, hogy a zongoraszótól nem jött álom a szemére? Ezt azért nem hiszem.

Ilyen estéket idéz meg Farkas Gábor remek CD-je.

Érdekes, hogy az art7.hu Fittler Katalin értő ismertetőjében azt olvassuk, hogy „Schubert opus 142-es Négy impromtu-jével kezdődik a Bécs-idézés, igaz, a »soirée«-ktől távoli atmoszférában…” És ha Liszt ezeket is játszotta Nohant-ban? Igaz, ezek „komoly” darabok, Schumann szerint egyenesen egy négytételes szonátát hallunk, de miért ne kerülhetnének elő egy bécsi estén? Amit sokkal fontosabbnak gondolok, annak a hangsúlyozása, hogy ez a zene csak zene, ahogy a lemezen hallható többi darab is. Nincs program, nincs mondanivaló, hacsak az alkotás és a játék öröme nem. Egy tanárom mondta annak idején, hogy a zene Mozartig csak zene, nincs megterhelve semmivel, amit azért pontosíthatunk, hisz például egy Monteverdi-opera nem csupán zene, míg Mozart után is sok olyan muzsika íródott, ami csak az.

Farkas Gábor

Azt már aligha kell elmondani az 1981-ben, Ózdon született Farkas Gáborról, a Zeneakadémia Liszt-díjas tanszékvezetőjéről, a Tokyo College of Music vendégprofesszoráról, hogy az egyik legkiválóbb magyar hangszeres művész. És aki esetleg nem tudta volna, az most (ismét) hallhatja.

Soirées de Vienne. Farkas Gábor zongorázik
Hungaroton, Budapest, 2022
HCD 32859
A kiadvány ezen a digitális platformon érhető el

*Alan Walker. Liszt I-III. Fordította Rácz Judit. Zeneműkiadó, 1983

%d bloggers like this: