Miért nem ad a Nyugat harckocsikat Ukrajnának?

Posted by
Danube Institute
Kijev hadserege bebizonyította, hogy tud Oroszországgal szemben sikereket elérni a harctéren. A közelgő tél miatt ugyanakkor a Nyugatnak még több sikerre lenne szüksége. Miért hiányoznak még mindig a legmodernebb nyugati harckocsik Ukrajna arzenáljából? A Military Watch Magazine több fontos érvet is megfogalmaz.

 

A háború első szakaszában Ukrajna legfontosabb, nyugatról importált fegyverei a páncélelhárító eszközök voltak. A Javelin és NLAW rakétavetők, rakéták valósággal a popkultúra részévé váltak hatalmas harctéri sikereiket követően, amelyek hozzájárultak az agresszor megfutamításához Kijev alatt. A háború tavasz végére, nyár elejére azonban már más képet öltött: tüzérségi összecsapásokká alakult, amiben fontos volt nagy hatótávolságú, nagy területet belőni képes, pontos eszközökre. A Nyugat itt minőségben tudott segíteni például a HIMARS berendezéssel, amely végül meg tudta nyomorítani az orosz logisztikát. Liszicsanszk elfoglalása után meg is állt az orosz offenzíva egyéb, az ukrán kimerülésről szóló hírek ellenére.

Most, októberben már az ukránok első hadműveleti sikereken is túl vagyunk.A védekezést szolgáló páncéltörő rakétákon és az állóháborúban fontos tüzérségen túllépve Ukrajnának most modern nyugati harckocsikra van szüksége. Az orosz páncélosok minősége továbbra is alacsony, de Ukrajna jobb taktikái ellenére is hátrányban van. T-90 harckocsikkal egyáltalán nem rendelkezik, a T-72 a legmodernebb ilyen kategóriájú eszköze. Egyre több a harckocsik közötti összecsapás, és persze a tüzérség által az orosz fronton ütött réseket is a páncéloserőknek kell kiaknáznia. Ukrajnának több harckocsi kell. A közép-európai posztszovjet arzenálok kiürültek már; miért ne érkezhetnének jó minőségű Abrams és Leopard II eszközök Kijevnek?

Az elsődleges kifogás a Nyugat részéről természetesen az eszkaláció fékezése lehet. Miközben nyilvánvaló, hogy Kijevet a NATO tagországai tartják lélegeztetőgépen,minden nagy fegyverrendszer átadása lehet olyan jelzés Moszkvának, amitől egyszer csak elveszti a fejét, és atomháborút indít. Ezt egyelőre igyekeznek elkerülni az Atlanti-Óceán mindkét partján.

További ilyen érv, hogy nem szeretnék, ha ezek az eszközök az oroszok zsákmányává válnának. Még ha bízunk is konstans ukrán sikerekben, gyakorlatilag lehetetlen, hogy néhány ilyen harckocsi ne kerüljön az ellenség kezébe a változó hadiszerencse folytán. Az Abrams került már Amerika ellenségeinek kezébe, amikor Irakból Iránba jutott néhány darab. Leopard II is veszett el a törökök kurdok elleni hadjáratában, ahol akár potenciálisan Moszkva is megvizsgálhatta a harckocsi roncsait, ha akarta – a kurd milíciák bizonyos jó kapcsolatokat az oroszokkal is fenntartanak. Az ukrajnai veszteségek azonban nagyszámúak és direktek lennének, ami igencsak befolyásolná a Nyugat ellenségeinek technikai felkészültségét ezen eszközök ellen.

Lehet, hogy Ukrajna most még képtelen is lenne üzemeltetni ezeket. Ugyan Németországtól kért már Leopard II harckocsikat, de csak 88 darabot, ami nem nagy szám. (A Bundestag ezt sem engedélyezte egyelőre). A nyugati harckocsik a szovjet típusokhoz képest eltérő űrméretű lőszereket tüzelnek, s személyzetük is egy fővel több – nincsen ugyanis automata töltőberendezésük, hogy gyorsabb legyen az újratöltés. A logisztikát és a harckocsizóalakulatok legénységét is át kellene szervezni Ukrajnának, ha megjönnének a nyugati eszközök.

Ettől függetlenül, ha bebizonyosodik, hogy Oroszország nem képes tovább eszkalálni, Ukrajna pedig még több sikert arat a harctéren, egészen biztosan több lesz a nyugati hajlandóság a harckocsik átadására. Kijevnek vérrel kell fizetnie a hadserege felszereléséért.

Szemlézte: Farkas Dániel