Gumigránát

Posted by
Konok Péter
>1986. október végén, negyedikes gimnazistaként kaptam meg az utolsó igazgatói intőmet. Egy jókora, bár kétségkívül svungos marhaságért: néhányan az útjelző szalagok kreatív áthelyezésével eltérítettük a komplett iskolai akadályversenyt (“honvédelmi nap”, ez volt a hivatalos neve), és két hajórakomány, gumikézigránátokkal és kislabdákkal felszerelt gimnazista bolyongott órákig valahol Kismaros és Zebegény között, miközben a kibérelt hajók egyre dühösebben tutultak a kikötőben. (Máig sem értem, mitől védte a hont, hogy mi éves rendszerességgel gumikézigránátokat hajigáltunk a bokrokba. A hont momentán akkor sem akarta senki elrabolni.)
Nem is lett volna különösebb ügy a dologból, de a rajztanár (és egyben az iskola párttitkára, akivel hosszú, fordulatosan ellenséges viszonyt ápoltam) kitalálta, hogy ez politikai akció volt. Mert hát, ugye, elvtársak, a harmincadik évforduló…
Nem igazán volt benne politika amúgy, de az akkori apparatcsikok éppen olyan beijedt csinovnyikok voltak, mint a maiak.
Az igazgatói intőm (nem az első, de mondom, az utolsó) így végződött: “Amennyiben hátralévő tanulmányi ideje alatt még bármi vétséget elkövet, nem érettségizhet le az I. László Gimnáziumban.”
Nem követtem el, leérettségiztem.
De az intőt kiraktam otthon a falra, olyan büszke voltam rá. Ott lógott évekig (aztán persze valahová elkallódott).
Ma tankerületigazgatói intőkkel honorálja a poshadt hatalom, hogy a tanárok tiltakozni mertek. De ebben már benne van az elbocsátás is, nem lacafacáznak. Tegyék csak ki a falra, akik kapták (otthon is, meg virtuálisan is), lássa mindenki.

Dicsőség az, még ha nehéz is. Kordokumentum.

Címkép: Számháború, Zebegény