Az ártatlanság elvesztése

Posted by

  Paul Auster: A végső dolgok országában

kistibi |

Talán még soha nem olvastam ilyen kedvező feltételek mellett és ilyen hosszan regényt, mint idén Paul Austerét. A nyári szünetben annyi időm volt, amennyit csak akartam, mégsem ment. Pedig A végső dolgok országában nagyon jó. Azért nem ment gyorsabban, mert folyamatosan az engem körülvevő országra és helyzetre képeztem le a cselekményt. Ez így igen elkeserítő, olvasást lassító tényező, de nem bírtam ellene tenni. (Akárcsak Montgomeryben az odarendelt walesi bárdok: „egy se bírta mondani…”)

Auster műve a szokásos műfaji besorolással: jövőben játszódó disztópia, bár szívesebben mondanám egzisztencialista regénynek, noha sosem a skatulya fontos. A történetben Anna Blume testvére, William riportot készíteni jött a Városba, és eltűnik. Anna utána ered, természetesen nem találja meg. A cselekmény innen indul, és szinte azonnal horrorrá válik. A meg nem nevezett város a meg nem nevezett országban semmi másra nem jó csak a halálra, és arra, hogy a szinte biztos halált hogyan lehet minél tovább elkerülni. A pusztulás képeivel szembesülünk szakadatlanul, öngyilkos szektákról kapunk leírást, az állam csak a korrupcióban és a holttestek eltakarításában érdekelt. Az Átalakító Központokban valamilyen módon energiává alakítják a hullákat, melyeket teherautókkal szednek össze az utcáról, a temetés tilos. A lakosság mégis pótlódik, mert vidéken még rosszabb a helyzet, s az ottaniaknak az utolsó reménypont a város. Elmenni lehetetlen, maradni folytonos életveszély – ezen a pokoltornácon játszódik a regény.

Hogy megéljen, Anna „műgyűjtő” lesz, bevásárlókocsival járja az utcákat, és összeszed mindent, amiben még értéket lát, és a gyűjtött holmikat eladja. Gyorsnak és találékonynak kell lennie, mert sokan vannak, nagy a verseny. Valóságos munka nincs, ipar nincs, mezőgazdaság nincs, az élet peremén táncol minden és mindenki. Úgy következnek sorra a kalandok, hogy közben részletes és pontos leírását kapjuk ennek a földi pokolnak. Olvasni azért volt nehéz, mert a történetben minden hazugságokra és erőszakra épül, túl ismerősen. Nem konkrét párhuzamok ezek a mai magyar állapotokkal, csak eszmei-gondolati megfelelések. (Pedig a nem túl távoli múlt tényei is alátámasztják: a falunapon megvernek egy lányt, mert szivárványcsíkos táskát hord. Egy cigány újságírót fényes nappal, erős forgalom mellett lefejelnek egy áruház bejáratánál, mert arab bevándorlónak nézik.) Nézzük a közéletet, a tudományt, az oktatást – mindnek köze van a politikához, de nincs köze se az őszinteséghez se az igazsághoz.

Végig az járt a fejemben, hogy minek feleltethető meg ez a regény a valóságban. Ugyanis a Város társadalmáról nem kapunk leírást, minden egyes epizód, kaland csak arról szól, hogy hogyan lehet túlélni, és mi az, amit tilos csinálni. Egy példa: „Itt azonban még nincs vége. Miután az Ürülékesek összegyűjtik a hulladékot, nem egyszerűen megszabadulnak tőle. A szar és a szemét itt létfontosságú energiaforrás, (…) A szar komoly dolog, és akit rajtakapnak, hogy az utcán vagy az utcára ürít, letartóztatják.” És ha arra gondolok, hogy ugyanez történik a holttestekkel, akkor ez már a horror szintjét is túllépi. Talán a varsói gettó barbarizmusa felelhetett meg valamikor Auster mai látomásának. Nincs kultúra, nincs Isten, nincs hit. „Végül is vannak fontosabb dolgok a könyveknél. Az étel megelőzi az imát.” (Brecht jóval korábban hasonlóan fogalmaz: „Előbb a has jön, aztán a morál…”) Egyetlen kiút van, elhagyni a Várost. Az meg gyakorlatilag lehetetlen. Auster disztópiája még embertelenebb és kegyetlenebb mint az 1984, mert ott időnként megcsillan valami emberi, míg Auster Városában nem. A legfontosabb kérdést az író a regény elején teszi fel: „Hadd essen szét minden, és meglátjuk, mi marad. Talán ez a legizgalmasabb kérdés: hogy mi történik, amikor semmi sincs, és vajon túléljük-e azt is.” Anna Blume erre természetesen nem tud válaszolni, mint ahogy az emberiség sem tud válaszolni a legfontosabb kérdésekre.

Mindenki, aki találkozott már Orwell híres regényével, az 1984-gyel, tudja, mi az újbeszél. Csökkentett szókincsű, egyszerűsített nyelvtanú nyelv, illeszkedik a Párt totalitárius rendszeréhez, melynek célja: lehetetlenné tenni az aktuális irányvonallal ellentétes gondolatok („gondolatbűn”) és beszéd használatát.

Az 1989-cel lezárult időszaknak is megvolt a saját „újbeszélje”, amit a párttagok, a párttitkárok, a kinevezett igazgatók, a híradósok beszéltek, és amiről mindenki (aki a saját fejével gondolkodott) tudta, hogy mennyi belőle a propaganda. De lassanként visszajutunk 1984-be: a Nemzeti Alaptanterv magyarításakor nem nézték, hogy mi való a gyerekeknek, csak azt, hogy Esterházy nem jó magyar, tehát nem jó író, míg Wass Albert jó magyar, tehát jó író. Nem jó szülő, akinek elmegy a gyereke nyugatra, nem jó magyar, akinek nincs három-négy gyereke.

A mostani „újbeszél” szókincsében lobog az árvalányhaj, sámándob diktálja a gondolatritmust, egyre több területen a szakmai másod- és harmadvonalból kinevezettek virágzanak és mondják meg a tutit.

Pék Zoltán fordított már többek között Neil Gaimant, Ray Bradburyt, Stephen Kinget – mindig kiválóan… Mind másfajta stílus, más világ. Az Auster-fordítás nehézsége leginkább az lehet, hogy a mű egyszerre horrorisztikus és filozofikus. A regényvilágot magát úgy kellett magyarra átkölteni, hogy az alaphangulatot a foglalkozások (Feltámadási Ügynök, műgyűjtő), a még meglevő intézmények (Átalakító Központ), a szekták neve teremti meg. Pék Zoltán lenyűgözően pontos munkája révén Auster világa hiteles és hátborzongató.

Ahogy Orwell látnoki művet írt, Austerről is hasonló mondható el, pedig az otthontalanságtól a hajléktalanságig jutó Anna érzelmi odüsszeiája és rémisztő kalandjai – éhezéstől majdnem-gyilkosságig – csak a társadalom szétrombolásának háttere előtt játszódó „semmiségek”, amiben persze benne van egyén és közösség, reménytelenség és túlélésvágy.

Paul Auster

Paul Auster: A végső dolgok országában
Fordította: Pék Zoltán
Paul Auster életműsorozat
21. Század Kiadó, Budapest, 2019
320 oldal teljes bolti ár 3990 Ft,
online ár a kiadónál 2793 Ft,
e-könyv változat 2290 Ft
ISBN 978 615 591 5840 (papír)
ISBN 978 615 591 5857 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Auster korai regénye a nyugtalanító, távoli jövőben játszódik, egy olyan városban, amelynek lakói többségükben hajléktalanok. A szemétben turkálnak, élelmet és használati tárgyakat keresnek, ipar nincs. A kormányzat teljesen megfoghatatlan, nem biztosít semmit az embereknek, csak a korrupció letéteményese. Anna mocsokban és törmelékben gázol. Testvérének már több hónapja nyoma veszett; újságíróként érkezett a városba, talán még életben van, de lehet, hogy már nincs.
Auster disztópiája zaklató képet fest arról a helyzetről, amelyben a társadalom teljesen szervezetlenné válik. Hogyan élhet túl az ember egy posztapokaliptikus közegben?

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: