Az Ujhelyi-botrány ürügyén a szegedi Délmagyarországról

Posted by

Zöldi László
>Ujhelyi István évek óta dolgozik Brüsszelben. A hazai nyilvánosság fórumain túlmozgásos,
hiperaktív politikus képzetét kelti. Az volt a benyomásom róla, hogy egymaga megverné a
Fideszt, ha az MSZP nem akadályozná ebben. Vasárnap reggel elhárult az akadály, mert
kilépett a pártjából. Azóta épp három nap telt el, ameddig az efféle botrányocskák szoktak
tartani.

A bejegyzésem utáni összeállításból kisejlik, hogy talán megélhetési politikus. Ha csatlakozik
az ellenzéki pártokat leszalámizó DK-hoz, mint ahogy néhány ellenfele és barátja feltételezi,
akkor bizonyára számító lesz. De ha nem maradhat a havi 7200 eurós alapfizetéssel
kecsegtető Európa-parlamentben, akkor egyike azoknak, akiknek nem sikerült megújítaniuk a
Magyar Szocialista Pártot. Várnék az értékítélettel, mégis van valami, ami foglalkoztat ebben
az ügyben: a szegedi sajtó zászlóshajója.

A Délmagyarországot 1910-ben alapították, és amióta egyetem van a városban, jobbnál jobb
újságírókat nevelt a patinás szerkesztőség számára. Vajon a mostani publicistái miként
vélekednek a mégiscsak szegedi politikusról? A szerkesztőség három cikket is közölt
Ujhelyiről. Mindhárom a lapot működtető Mediaworks központi szerkesztőségéből érkezett,
és szóról szóra ugyanazokat a betűket tartalmazta, melyeket a többi megyei lap is közreadott.
A kormánypárti laphálózat nem Budapesten dolgozó munkatársainak tilos azokban a politikai
kérdésekben állást foglalniuk, amelyek valamilyen okból érdeklik a helyi nyilvánosságot.

De ha nem így volna, vajon vannak-e olyan publicisták a szerkesztőségben, akik alkalmasak a
legfontosabb vélemény-műfajban megfogalmazni az álláspontjukat? Megnéztem a 2017-es
évfolyamot, amikor még minden héten szemelgethettem jó, szellemes, korjellemző
mondatokat a „Délmagyar”-ból. A szerzők közül Bakos András bedolgozta magát a Magyar
Narancsba. Cservenák Zoltán az önkormányzati Szeged.hu szerkesztője lett. Hollósi Zsolt a
Tiszatáj című folyóirat online változatába ír. Králik Emese a Népszava tudósítói hálózatához
tartozik, Szabó C. Szilárd szintén az önkormányzati sajtóba tette át a székhelyét. Tombácz
Róbert pedig gombaszakértővé képezte át magát.

A jó tollú publicisták közül egyedül Farkas Judit maradhatott az értékeitől megfosztott
szerkesztőségben. Így aztán nem is csoda, hogy a Szegedhez ezer szállal kötődő ellenzéki
politikus sorsát jól ismerő újságírók „elfelejtették” értelmezni a hazai nyilvánosság egyik
legrégebbi fórumán.

Tíz mondat Ujhelyi Istvánról

Ujhelyi durván és drasztikusan beavatkozott a független közszolgálati televízió belső ügyeibe.
(Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Délvilág, 2002. augusztus 7.)

Ujhelyi kizárólagos tulajdonosa a budapesti Világhíd Közhasznú Kft-nek. (Szabó C. Szilárd
újságíró, Délvilág, 2014. február 3.)

Azt az érvet is említik mellette, hogy „hídszerepe” lehet a szocialista párt megújításában.
(Bita Dániel újságíró, Népszabadság, 2014. május 30.)

A legnagyobb bukásának arcát teszi az európai arcává. Felszereltük egyetlen EP-
mandátumunk öt évre szóló birtoklásával. (Szanyi Tibor szocialista politikus az MSZP-ről és
annak EP-kampányfőnökéről, Fejér Megyei Hírlap, 2019. június 11.)

Szocialista harangozó. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2019. augusztus 3.)

Rohansz /Dobrev/ Klára után, hogy ’24-ben is ráférj a listára, mert a pártod közben
elpárolgott alólad. (Hidvéghi Balázs Fidesz-politikus, Európa-parlamenti képviselő,
Facebook.com, 2020. január 29.)

Az MSZP utolsóként megmaradt EP-képviselője. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Európa-
parlamenti képviselő, Facebook.com, 2020. március 29.)

Szóltak Ujhelyi Istvánnak, hogy ő nem akar indulni. (Mesterházy Attila szocialista politikus
az MSZP társelnöki funkciójáról, ATV, 2022. június 29.)

Nemcsak politikustársat veszítek, hanem barátot is. (Tóth Bertalan szocialista politikus, az
MSZP társelnöke, ATV, 2022. október 3.)

Szerintem a DK-tól kaphatott egy halvány biztatást, hogy a legközelebbi választáson esetleg
felkerülhet valami listára. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, volt EP-képviselő,
Blikk.hu, 2022. október 3.)

Médianapló – október 5.