Arad, Batthyány – Göncz Árpád

Posted by

Kocsis Tamás
Október 6. számunkra a nemzeti gyász örök napja. Nem felejtjük: 1849-ben ekkor végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezekben az órákban hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet.

Az fájdalmas véletlene a sorsnak, hogy október 6.-án törtélelemalakító halottjainak száma 7 éve egy 15.-ik halhatatlannal bővült. 2015 óta a kivégzett aradi vértanúk és Batthyány Lajos gyásznapja mellett, október 6. a magyar történelemből kitörölhetetlenül, Göncz Árpád halálának emléknapja is.

Miért is? Göncz Árpád (1922. február 10-2015 október 5.), a Wikipedia egyetlen mondatba foglalt lényegre tömör megfogalmazásában: „József Attila-díjas magyar író, műfordító és politikusa Magyar Köztársaság elnöke 1990 és 2000 között… Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték,” és „az 1963-as amnesztiával kiszabadulhatott a fogva tartásból.” Irodalmi tevékenysége széles körű volt, elsősorban J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regényének mára kultikussá vált műfordítása által ismeri a nagyközönség (a művet első ízben 1981-ben adták ki magyarul.)

Lehet választani, főként ki miért szerette életében, s tiszteli, becsüli ma…-Úgy élt közöttünk és úgy ment el közülünk, hogy csak elkésve vettük észre: Prima Primissima lett a 20. század, az ezredforduló magyar politikusai közül. Ritkán felbukkanó történelemformáló államférfi volt a politikushad vegyes sokatagában. Bölcs gondolkodó, és amikor kellett, bátran is cselekvő értelmiségi, bármi volt is annak éppen az ára. S így volt mindenekelőtt óriás szív-lélek, mint az örök Lóci Szabó Lőrinc halhatatlan verseiben és példásan igaz, hús-vér Nemecsek a valóság Pál utcai grundján.

Ma már talán senki sem vitatja: megkérdőjelezhetetlen a helye a magyar történelem Pantheonjában.  Mert egyedülálló az, ahogyan élt, minden helyzetben, bárhogyan alakult a sorsa, bármi történt vele, rabságban, hétköznapi polgárként vagy az ország első embereként.  Ő maga volt a testet öltött humanizmus, tisztesség, szabadság, demokrácia. És utánozhatatlanul példamutató mindaz, amit összességében alkotott s a nemzetére örökített.

Göncz Árpádtól úgy vett búcsút egy ország, ahogyan történelmünk során kevesektől. Tengernyien kísérték utolsó útjára Óbudán – úgy és ott, ahol kérte, sok évtizedes barátai, sorstársai, harcoló társai szomszédságában –, és milliók könnyezték meg a televíziókészülékek előtt.vRánk hagyott politikai végakarata – ránk hagyott kötelezettség! vGöncz Árpád két meghatározó gondolatát idézem.

Az egyiket akkor mondta, nekünk, újságíróknak, amikor  a frissen megalakult országgyűlés 1990-ben elnökévé választotta, és ezzel az alkotmány értelmében abban a pillanatban a harmadik köztársasági (akkor még) ideiglenes elnöke lett.

„Az élet megtanított rá – mondta teljesen váratlanul -, hogy ha a gyűlölet a politika katalizátora, bármi lesz is a folyamat közvetlen eredménye, a gyűlölet az örök törvényeknek engedelmeskedve megmarad és mérgez „

Az fentiek pedig parlamenti felszólalásában hangzottak el, 1990. augusztus 3.-án:

„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”

Ami ma még időszerűbb, mint akkor volt, amikor elhangzott!