INGATAG

Posted by

Lackfi János

>A madaraknak nincs tériszonya,
sikoltozás és ájuldozás nélkül siklanak
a levegő meredek hullámvasútján,
szédülés nélkül pipiskednek a szálloda
tizenötödik emeletének ablakpárkányán,
éppoly higgadt érdeklődéssel bámészkodva,
mintha a koszos aszfalton csámpáznának
vagy egy alacsony korláton tekergetnék
nyakukat.
A madaraknak nincs tériszonya,
nem idegesíti őket, hogy fiókájuk
idétlenül bukdácsol a gyilkos mélység
fölött, az illuzórikusan pihepuha
fészekben, nem tartanak neki
szónoklatot, hogy lehetne hálásabb,
amiért az élet meg a mi vérverejtékkel
összekeresett forintocskáink kipárnázták
alatta a világot.
A madaraknak nincs tériszonya,
meg se kottyan nekik a magasfeszültségű
dróton való ücsörgés, előszeretettel
használják kilátópontnak a daliás
erdeifenyő szemlátomást kényelmetlen
csúcsgallyait, mintha onnan bármi jobban
látszana, mintha a töprengésre nem lenne
alkalmasabb hely egy irgalmatlan magasságban
mindenféle széllökéseknek kitett, törékeny,
tüskés valaminél, mintha a szárnyas tollgombócok
filozófiájához nélkülözhetetlen volna
annak szüntelen érzékelése, milyen ingatag
minden.
A madaraknak nincs tériszonya,
párzás közben űzik egymást a levegőben,
rituáléjukhoz tartozik ez a légörvényszerű
kavargás, enélkül a nász nem elképzelhető,
gyorsétteremben esznek, röptében kapják el
zsákmányukat vagy lecsapnak rá, van, hogy
rögtön elvitelre kérik a férget, pockot,
cikáznak is már vele az otthonuk felé,
hol éhes szájak sokasága tátogat,
és haláluk is instant halál, feldobják a
tipegőt egyszer csak, esetleg vergődnek
még egy kicsit, vagy ragadozó karma-csőre
közt végzik, és rögvest átalakulnak
egy másik élőlénnyé mely tépi forró húsukat,
netán elporladnak szépen, vendégmunkás
hangyák fuvarozzák belső szerveiket,
majd elröppennek a szélben egyenként
a tollak, és preparátummá tisztul, ami bennük
a lényeg.
Fotó: Lukács Laura