A tanár sorsa

Posted by
Emlékszem, amikor 1993 nyarán – 23 évesen – először mentem a püspökladányi vasútállomástól a gimnáziumig, akkor az merült fel bennem: vajon kell-e még itt jönnöm? Kellett. 24 évig dolgoztam ott, voltam osztályfőnök, diákönkormányzatot segítő tanár, iskolarádió felelőse, tanítottam matekot, kémiát, analitikát, ott voltam, amikor elindult a környezetvédelmi képzés, én tervezhettem meg a labort. Aztán 2014-ben oda küldtek egy igazgatót a fidesz frakcióból. Szörnyű évek jöttek és 2017-ig tartott mire felismertem: itt nekem nincs jövőm. Közben azért voltak tanítványaim, akik országos versenyeredményeket értek el az Irinyi, Curie, Kökél és OKTV versenyeken. És nagyon sok diákot segítettem hozzá a sikeres emelt szintű érettségihez. Azt gondolom, hogy a kollégáim megbecsültek, hiszen többször választottak meg a Közalkalmazotti Tanács tagjává.
2017-ben teljesen véletlenül választottam a budapesti Kölcsey Gimnáziumot, ami azzal járt, hogy Püspökladányban feladtunk mindent, újra kezdtük az életünket. Nagyon szerettem a Kölcseyben tanítani. Furcsa, hogy ez a mondat már múlt időben van. Itt is voltak sikereim: Irinyi, Kökél, OKTV. De nagyon büszke voltam arra, hogy olyanok is szerették az óráimat, akik nem rajongtak a kémiáért. És aztán beleálltam olyan akciókba, amik miatt ma is tükörbe tudok nézni. És nekem ez nagyon fontos!
Aztán ma megérkezett az elbocsátó, szép üzenet, amit személyesen kaptam meg a tankerület vezetőjétől, akinek inkább le sem írom a nevét, mert számomra ő egy erkölcsi hulla. Mindezt úgy, hogy éppen kezdtem volna a 6. órámat. Ezután visszamentem az órámra és közöltem a gyerekekkel, hogy kirúgtak. Először azt hitték viccelek. De nem. Többük szemében könnyeket láttam. Aztán a kollégákkal beszélgettem. Aztán kimentem az osztályomhoz, ott már többen is zokogtak. Ez már nekem is sok volt, sírtam én is. Aztán egy másik osztály tagjai vettek körül a folyosón, ahol „csak” kémiát tanítottam és legnagyobb megdöbbenésemre többen zokogtak.
Annak ellenére, hogy kirúgtak és többé nem csinálhatom azt, amit legjobban szeretek, most inkább azt érzem, hogy milyen jó, hogy tanár lettem! Mert ezekért a pillanatokért megérte. Egész délután üzenetekre válaszoltam. Aztán pedig már a Partizán stúdiójából láttam, hogy mi van a Kölcsey előtt. Megdöbbentő és megható volt. És még most is, éjfél felé közeledve, jönnek az üzenetek. Köszönöm mindenkinek!
És nem érdekel sem Maruzsa Zoltán, sem Pintér Sándor, sem Marosi Beatrix (na csak leírtam a nevét), ha attól jobb lesz a magyar közoktatás, hogy Palya Tamás már nem része ennek, akkor legyen úgy. Sok sikert hozzá!
Miattam pedig nem kell aggódni, már van állásajánlatom, nem fogok éhen halni.
Ha rossz kedvem van, akkor elolvasom egy volt kolléganőm ajánlást, aki ezt írta rólam a portfóliómba:
Nem érhető el leírás a fényképhez.