A tölcsér

Posted by

James Traub, a Foreign Policy kolumnistája A katasztrófapolitika őrült logikája visszatért című cikkében[1] írja:

1955 márciusában John Foster Dulles amerikai külügyminiszter nyilvánosan azzal fenyegetőzött, hogy atombombákat dob le Kínára, ha a kommunista rezsim továbbra is bombázza a nacionalista Kína által elfoglalt Quemoy és Matsu szigeteket. A válságot végül is sikerült diplomáciai úton megoldani, de a következő év januárjában a Life magazinban megjelent cikkében Dulles azzal dicsekedett, hogy milyen sikert ért el a nukleáris zsarolással. “Egyesek azt mondják, hogy a háború küszöbén álltunk – mondta vidáman. – Persze hogy a háború küszöbén álltunk. Az az igazi művészet, ha a háború szélén állva kerüljük el a háborút.”

Ez a “katasztrófapolitika” [brinksmanship] kifejezés eredete. Dulles nukleáris kardcsörtetését, amelyet abban az időben szinte mindenki elítélt, olyan féktelenül vakmerőnek tartották, hogy a nukleáris hatalmak egyetlen jelentős politikusa sem követte ezen az úton – egészen addig, ameddig Vlagyimir Putyin szeptember 21-én ezt meg nem tette. “Ha országunk területi integritását fenyegetik, és ha meg kell védeni Oroszországot és a népünket, okvetlenül [certainly] igénybe vesszük valamennyi rendelkezésünkre álló fegyverrendszerünket – mondta az orosz vezető –. Ez nem blöff.”         

Nézzük meg, hogyan értelmezi Putyinnak ezt a lépését egy orosz szakértő. Fyodor Lukyanov, a Russia in Global Affairs című folyóirat főszerkesztője pár nappal Putyin szeptember 21-i beszéde és a részleges mozgósítás elrendelése után interjút készített erről Dmitry Treninnel, a moszkvai Kül- és Védelmi Politikai Tanács tagjával, akit legutóbb Ultimátum című bejegyzésemben idéztem. Íme Trenin véleménye:

Az amerikai szabálykönyvben, amelyen a világ alapul, a mi “vörös vonalunkat” nem tartják tiszteletben. Ennélfogva az egyetlen dolog, ami megállíthatja az Egyesült Államokat a mostani helyzetben – a félelem. Ez minden, nincs semmi más. A félelem visszatérése elkerülhetetlen, mert semmi más nem képes elrettenteni az ellenfelünket. Azt hiszem, hogy az az amerikai stratégia, amely stratégiai vereséget akar mérni Oroszországra, azon a hiedelmen alapul, hogy Oroszország nem fog atomfegyvereket használni: vagy megijed, vagy úgy fogja gondolni, hogy a civilizáció elpusztítása túl magas ár azért, hogy az igazát fenntartsa.

Itt, véleményem szerint, egy végzetes tévedéssel állunk szemben. Putyin egyik 2018-ban a Valdai Klubban elhangzott mondata, hogy “nincs szükségünk egy Oroszország nélküli világra, valahogy bennem ragadt. Mindig eszembe jut. De nem hiszem, hogy Amerikában sokan ugyanilyen komolyan vették volna.    

Azt hiszem, túl nagy a kísértés, hogy a jelenlegi ukrajnai helyzetet arra használják fel, hogy megoldják “az orosz kérdést”. Pontosan úgy, ahogy “a német kérdés” eltűnt az európai színtérről a második világháborúval, “az orosz kérdés” is eltűnhet a nyugati horizontról. Miért ne?  

Itt, szerintem, a kollégáink elvetették a sulykot, és az összeütközés felé  haladnak.

A mi doktrínánk szerint az atomfegyvereket akkor lehet bevetni, ha az állam fennmaradását veszély fenyegeti. Nem akkor, “ha valamilyen lövedék orosz területre repül”, hanem akkor, “ha az állam léte forog kockán”. A főparancsnok kötelessége megítélni és eldönteni, hogy az ellenség bármely cselekedete veszélyezteti-e az állam fennmaradását.   

De többet mondok. Az Egyesült Államokban és Európában sokan valószínűleg úgy látják, hogy egy nukleáris öszecsapás az európai hadszíntéren (tehát nemcsak Ukrajnában) elvileg nem tekinthető katasztrofálisnak. A lényeg itt az, szerintem, hogy az atomfegyvereket az elrettentés hathatós elemeivé tegyük a speciális ukrán helyzetben, hogy meggyőzzük az Egyesült Államokat arról: az amerikai területet fogja atomcsapás érni.  

Az ellenség az orosz elnök atomfegyverekre való közvetlen és közvetett hivatkozásait úgy ételmezi mint arra irányuló kísérletet, hogy a konvencionális eszközökkel vívott háborúban elszenvedett kudarcot az atomfegyverek használatával ellensúlyozza. Ők ezt a fajta viselkedést tulajdonítják nekünk, holott nagyon is lehetséges, hogy a csapás nem egy meghatározott hadszíntéren fog bekövetkezni, hanem bizonyos távolságra attól.

Lukyanov az interjú során megjegyezte:

Mindebből az következik, hogy ez egy olyan tölcsér, amelyből nincs kiút egyelőre.

Trenin válasza:

Azt hiszem, hogy ez egy sok tekintetben egyedülálló helyzet. Nem emlékszem egyetlen olyan helyzetre sem, amely akár csak távolról is hasonlítana a mostani ukrajnai válságra. Valóban, a tölcsér nemcsak bennünket húz lefelé, hanem az amerikaiakat is. És egy frontális ütközés felé haladunk.  (Kiemelések tőlem – M. G.)

09. 30.

négy ukrajnai tartomány[2]  (Kerszon, Zaporozsje, Donyeck és Luhanszk) Oroszországhoz való hivatalos elcsatolása alkalmából Putyin beszédet mondott, amelynek lényegét Alexander Baunov, a Carnegie munkatársa így foglalta össze:

Praktikus szempontból a beszéd három vonatkozása érdemel figyelmet.

a) “A Nord Stream gázvezetéket az USA robbantotta fel.” Ebből az következik, hogy Oroszország most “feljogosítva” érzi magát, hogy hasonlóan reagáljon. Oroszország nem felelős Európa energiaellátásának beszüntetéséért, és a Gazpromnak nem kell fizetnie az elmaradt szállítmányokért.    

b) Az Ukrajnához intézett felhívás, hogy azonnal szüntesse be az ellenségeskedéseket, vonja ki a csapatait az új “orosz” területekről, és üljön le a tárgyalóasztalhoz. Mivel az orosz csapatok mind a négy tartományt csak részlegesen ellenőrzik, ez annak a bejelentésével ér fel, hogy a konvencionális hadviselés addig folytatódik, ameddig az orosz ultimátumnak eleget nem tesznek.   

c) “Az Egyesült Államok, bármiféle katonai kényszerhelyzet nélkül, atombombákat dobott le Hirosimára és Nagaszakira, és ezzel “mellesleg, precedenst teremtett”. Ebből arra következtethetünk, hogy Oroszország jobb, mint Amerika, mert nem fog atomfegyverhez folyamodni katonai kényszerhelyzet nélkül De mi van akkor, ha egy ilyen helyzet előáll? Ez gyakorlatilag a várható dolgok előrejelzése.

Baunov, ugyancsak a mai nap folyamán, nyilatkozott a BBC Worldnek is, és – többek között – ezeket mondta:

Az oroszok a következőképpen szemlélik a történelmüket. Katonai szempontból vereséget szenvedhetnek  a határaikon kívül, mint például az orosz-japán háborúban a 20. század elején vagy Afganisztánban. De amikor Oroszország a saját földjén harcol, mindig győzedelmeskedik. Ebben az a logika, hogy ha az elfoglalt régió most orosz terület, akkor a győzelem be van biztosítva.

*

A mai nap folyamán azonban az ukránok sem ültek tétlenül. Zelenszkij elnök ma délután, miután összehívta az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot, “hogy megbeszéljék Ukrajna és az euroatlanti térség kollektív biztonságát”, nyilatkozott a sajtónak, és a következőket mondta:

Ukrajna de facto része a Nato szövetségnek. Ma Ukrajna a tagságért folyamodott, hogy ezt de jure is megerősítsék. Arról a meghatározó lépésről beszélek, hogy ma aláírtuk Ukrajna gyorsított eljárással történő felvételi kérelmét a Nato-ba.  

Ukrajna ezzel két szempontból is rendkívül fontos cselekedetet vitt véghez. Egyrészt nyilvánosan elismerte azt, amit az oroszok régóta sérelmeznek, hogy ti. “Ukrajna de facto része a Nato-nak”, vagyis utólagosan szentesítette az orosz casus bellit.

Másrészt – és ez a valóban döntő fontosságú aspektus – az Egyesült Államokat és személyesen Biden elnököt szembesítette saját elképesztő következetlenségével. Nevezetesen azzal, hogy vagy nem kellett volna a rendkívül szoros katonai és titkosszolgálati együttműködéssel Ukrajnát de facto Nato-szövetségessé tenni (pontosan tudva azt, hogy a Nato saját szabályzata értelmében Ukrajna nem lehet a Nato tagja), vagy a kezdet kezdetén olyan kétoldalú szerződést kellett volna kötni Kijevvel, amely garantálja az ország biztonságát bármiféle orosz fenyegetéssel szemben, beleértve ebbe a nukleáris fenyegetést is.

Ukrajnának ez a lépése teljes mértékben indokolt és logikus: az elcsatolás nyomán előállt helyzetben a “Nyugat”-nak már nem elég csupán konvencionális fegyverekkel segítenie Ukrajnát, hanem amerikai és más szövetséges csapatok küldését is fontolóra kell vennie. Amerikának pedig ki kell terjesztenie európai nukleáris védőernyőjét Ukrajnára is, mert ez az egyetlen módja az orosz atomzsarolás elrettentésének.

Amennyiben Amerika ezt nem teszi meg – márpedig kötve hiszem, hogy megtenné, mert az amerikai közvélemény egy ilyen “frontális ütközés”-nek a lehetőségét nem fogadná el és egyáltalán nem látná értelmét –, akkor a Fehér Ház által eddig “tökéletesen” levezényelt ukrajnai háború – még a novemberi félidei választások előtt – óriási fiaskóvá válik.

[1] James Traub: The crazy logic of brinksmanship. Foreign Policy, 2022. szept. 26

[2] Kerszon, Zaporozsje, Donyeck és Luhanszk összterülete 108845 négyzetkilométer (a már 2014-ben Oroszországhoz csatolt Krím nélkül, természetesen). Csak az összehasonlítás kedvéért jegyzem meg, hogy Magyarország területe 93025 négyzetkilométer.

Új Hét