A moszkvai atomfenyegetésről

Posted by
Dérer Miklós
>Szögezzük le: elvben egyáltalán nem elképzelhetetlen – különösen a legutóbbi harctéri ukrán sikerek, és a nyilvánvaló orosz katonai megaláztatások, és az ominózus „népszavazások” eredményeit megvédeni akaró orosz stratégia fényében fényében -, hogy Oroszország (talán helyesebb Putyin elnököt írni) taktikai nukleáris fegyverek korlátozott alkalmazásához fog folyamodni az elhúzódó konfliktus általa elképzelt lezárása érdekében. A helyzet különösen abban az esetben eszkalálódhat ebben a veszélyes irányban, amennyiben a legújabb részleges orosz mozgósítás (tartalékosok behívása és bevetése) nem hozza meg a várt eredményeket.
Az orosz politikusok – Vlagyimir Putyin elnök, Dmitrij Medvegyev volt elnök és miniszterelnök, Dmitrij Peszkov, az elnöki hivatal szóvivője, és mások – időről időre felerősödő atomfenyegetődzése új fejlemény a nemzetközi politikában. Ilyesmire még a hidegháború jó részében, különösen a hatvanas évek végétől nem volt igazán példa, a nukleáris szembenállás sem öltött ennyire konkrét formát. Sőt, az enyhülés (détente) időszakában igyekeztetek lehetőleg kikapcsolni a kölcsönös kommunikációból és a vitákból a szuperhatalmi konfliktus lezárásának ezt a lehetőségét.
Ennyire drasztikusan egyébként legutóbb 1956-ban, és szintén Moszkvából hangzott el hasonló „figyelmeztetés”, akkor Nagy Britannia és Franciaország irányában, a szuezi fegyveres akciójuk beszüntetésrére küldött szovjet kvázi-ultimátumban. (A félresikerült akció viszonylag gyorsan befejeződött, a brit és francia, valamint a velük együttműködő izraeli csapatok elhagyták a csatorna-övövezetet és a Sinai-félszigetet, de nem a szovjet fenyegetés, hanem az Egyesült Államok haragja és határozott követelése hatására..)
Az orosz verbális nukleáris fenyegetés az utóbbi időben, a harctéri kudarcokkal párhuzamosan felerősödött. Múlt héten Putyin elnök egy beszédében arra figyelmeztetett, hogy ”országunk területi integritását érő fenyegetés esetén meg fogjuk védeni Oroszországot és népünket, a leghatározottabban, és valamennyi rendelkezésünkre álló fegyverrendszer felhasználásával. Ez nem blöff.” Ez a kijelentés a napokban lezajlott, a nemzetközi joggal ellentétes és Ukrajna területe 15 százalékának elcsatolását eredményező illegális ”népszavazások” kontextusában értékelendő, hiszen moszkvai felfogás szerint „eredményességük” azt jelentené, hogy a négy terület (Donyeck, Luhanszk, Zaporizsja és Kherszon) már Oroszország elidegeníthetetlen része, és minden támadás ellenük jogos – akár nukleáris – választ indokolhat, hiszen az orosz szuverenitás megbocsáthatatlan megsértésének minősül. Vagyis ilyen úton, nukleáris fenyegetéssel is igyekeznek feltartóztatni a jelenlegi ukrán előrenyomulást, akadályozni a kijivi törekvéseket, az elfoglalt területeik felszabadítását.
Hasonlóan nyilatkozott a Kreml-elit jelenleg háttérbe szorult, de éppen ezért hangoskodó tagja, Dmitrij Medvegyev volt elnök és miniszterelnök is, aki felvetette egy ukrajnai nukleáris csapás lehetőségét. A Putyin szövetségesének számító Medvegyev, aki jelenleg az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, kijelentette, hogy Oroszországnak joga van nukleáris fegyverrel megvédeni magát, ha rákényszerítik, és ez „természetesen nem blöff”.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken viszont – látszólag! – némileg „ellentmondott” legfőbb főnökének, amikor azt nyilatkozta, hogy „Moszkva senkit sem fenyeget atomfegyverrel, és Oroszországnak nem áll érdekében a nyílt konfrontáció az Egyesült Államokkal és a NATO-val.” Ez persze igaz is lehet, azonban a politikus az idén elfogadott orosz katonai doktrinára hivatkozott, amely nem zárta ki a nukleáris fegyverek elsőkénti használatát Oroszország területi szuverenitását érintő konkrét veszélyek esetén, vagyis az eredményes ukrán ellentámadásra és felszabadítási törekvésekre válaszként ez a doktrina – a „sikeres” „népszavazások” után, és Ukrajnára értelmezve – vonatkoztatható és alkalmazható, legalábbis orosz felfogás szerint, hiszen most már “orosz” területet támadnának.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is erre utalhatott, amikor a CBS amerikai tévétársaságnak adott nyilatkozatában arra utalt, hogy a Kreml fenyegetését komolyan kell venni: „Nem gondolom, hogy blöfföl” – nyilatkozta. „Lehetséges, hogy tegnap még böffölt, de ma ez a realitás.”
Meg kell jegyeznem, hogy a mostani agresszív, és esetenként London vagy New York elpusztítását is kilátásba helyező durva fenyegetések és címkézések sokáig viszonylag nyugodt és kiegyensúlyozott válaszokat kaptak a megfenyegetettek részéről. A nyugati politikusok nem mentek bele egy olyan verbális adok-kapokba, amely az egyébként is komolyan veendő helyzet további súlyosbodását, sőt, az Egyesült Államok és a NATO, valamint Oroszország konkrét és közvetlen összeütközését is eredményezhette volna. Ez annak ellenére igaz, hogy azért az utóbbi napokban keményedett a washingtoni hangnem, és mind Biden elnök, mind Blinken külügyminiszter súlyos következményeket helyezett kilátásba egy ukrajnai orosz nukleáris fegyverhasználat esetén.
Hogyan jutottak a felek – leginkább persze Oroszország és Putyin – idáig, ebbe a majdnem több, mint csapdahelyzetbe? Felismerhető-e valamiféle eszkalációja a fenyegetésnek, komolyan vehető-e egyáltalán, vagy egyszerűen csupán (?) egy már-már rutinszerűen ismételgetett blöffről van szó, ami a gyengeségnek, valamint annak a beismerése, hogy a nukleáris szuperhatalomnak nincsenek eszközei vagy komolyan vehető tárgyalási ajánlatai a konfliktus befejezésére?
Szögezzük le: a Kreml képes nukleáris fegyvert bevetni ukrajnai háborújában. (Legújabban Dmitrij Trenyin, a Carnegie Alapítvány egykori moszkvai irodájának volt vezetője, az egyik legtekintélyesebb független orosz külpolitikai elemző arról értekezett, hogy a Nyugatnak igenis tartania kellene egy nukleáris összecsapástól.)
Putyinnak ez a feltétlezhető lépése talán első pillanatban úgy tűnhet, hogy katonai és politikaicéljainak előmozdítását célozná, ám feltehetőleg egyértelmű elutasításra találna a világban, Oroszország minden valószínűség szerint teljesen elszigetelődne, és szembe kerülne más nukleáris hatalmakkal, legfőképpen az Egyesült Államokkal. Ez a szembenállás egyes nyugati hivatalos tényezők és elemzők szerint Hiroshima óta nem látott – és annál sokkalta súlyosabb – humanitárius katasztrófát zúdítana ránk, és nemcsak Ukrajnára, hiszen elkerülhetetlenül a háborús helyzet eszkalációjához vezetne, globális pusztítást eredményezve. Mások viszont valószínűtlennek tartják, hogy egy Ukrajna elleni orosz nukleáris csapás hasonló szintű megtorló lépéseket váltana ki a Nyugat részéről. Valószínűnek gondolják viszont, hogy a Nyugat konvencionális katonai választ adna, hogy megbüntesse Oroszországot.
(Kérdéses persze, hogy ez a válasz aztán nem váltana-e ki viszontválaszt, és hol és mikor lehetne megállítani az események eldurvulását.)
Ugyanakkor arról sem lehet megfeledkeznünk, hogy Oroszország alapvetően gyenge „szuperhatalom”, nem csupán az egykori félelmetes Szovjetunióhoz viszonyítva, hanem még a félresikerült agressziója előtti időszak általános feltételezéseivel összevetve is. (Ukrajnai katonai nehézségei és kudarcai is ezt bizonyítják.) A világ GDP-jének alig 2 (kettő) százalékát produkálja, katonai kiadásai az Egyesült Államokénak az egytizede, a NATO-énak pedig egy tizenötöd része. Természetesen ezzel együtt sem lehet leírni, hiszen a világ teljes és tökéletes elpusztítására képes stratégiai nukleáris képességekkel rendelkezik. (Ugyanakkor képtelen megfelelően ellátni Ukrajnában harcoló csapatait.)
Mindebből pedig az következik, hogy az igazi veszély nem az orosz erő, hanem az orosz gyengeség, és a Kreml kapkodó felelőtlensége, vagy egy olyan csapdahelyzetbe manővereződése, amelyben esetleg nem lát más kiutat, és a legvégső eszközhöz folyamodik – utánunk a vízözön jelleggel. Bármiféle nukleáris katonai lépés – lett légyen az demonstrációs célú robbantás, harctéri alkalmazás, vagy a NATO területe elleni támadás – az egész konfliktus természetét megváltoztatná. A tárgyalások lehetősége a jelenlegi uralmon lévő moszkvai politikai elittel végkép bezárulna. Már nem Ukrajnáról szólna a történet, nem az ukrán jogos önvédelem nemzetközi jogilag is igazolható támogatásáról, hanem elkerülhetetlenül és minimálisan arról, hogy miként lehet ezt a jelenlegi Kreml-elitet – a globális nukleáris összeütközés mindenképpeni elkerülésével – eltávolítani, és egy müncheni típusú nemzetközi törvényszék elé állítani. Egyúttal, ahogyan Németországot is sikerült egy új, európai pályára tenni agresszív háborúja után, Oroszország sem „úszhatná meg” következmények nélkül politikusainak és katonai vezetőinek tetteit.

Remélhetőleg mindez csupán egy elméletileg elképzelhető legrosszabb szcenárió, mert ennél rosszabbat még elképzelnünk sem szabadna. Ha egyes történelmi szerepre ácsingozó vezetők cselekedetei (és főleg retorikája) mögött nem is minden esetben fedezhető fel racionalitás, reménykedjünk, hogy mögöttük gondolkodő emberek is vannak, mégpedig valódi döntési helyzetben.

Címkép: Hiroshima másnap