Mácsai Pál a Telexen

Posted by

Grecsó Krisztián

TÉVÉKRITIKA
“Remek irány ez egy olyan lapnak, ami szinte minden szempontból mértékadó, ám a kultúra mostohagyerek, és csak a közéleti témák feldolgozásának logikájával közelíthető meg. Onnan nézve meg vékony, érdektelen, kevés. Csakhogy nem onnan kell nézni, nem úgy kell feldolgozni, nem úgy kell hozzányúlni. Az a képtelenség, hogy a Telexnek még mindig nincsen kultúrarovata, nyilván azon alapul, hogy ez ügyben nem nőtték ki az elődlap gyerekbetegségeit. És nem az ember, a magát, az identitását, jövőjét/múltját kereső egó érdekli a szerkesztőket, hanem úgy hiszik, hogy a kultúra csak a szerzőit és/vagy médiumait jelenti, és a médiumainak aktuális pozicionálását. Így, ha azok ismeretlenek, akkor érdektelenek a számukra, ha meg ismertek, akkor ki kell nyírni őket – mert annak van hírértéke.
A Telex elődlapja ezt sajnos gyalázatosan csinálta, könnyű kézzel húztak le a vécén nagyszerű, azóta is érvényes munkákat, gyalogoltak bele komoly produkciókba. A váltás óta, úgy tűnt, ez valamit változott, aztán persze kiderült, hogy nem eléggé, mert teljesen felkészületlen és a felkészületlenségére büszke kritikust akkor sem küldök egy visszatérő nagyzenekar koncertjére, ha azt hiszem, a fiatal hang csiklandozza, irritálja majd a középkorú legendákat. És ez a kínos tévedés sok mindent elárul a Telex kultúrához való viszonyáról. Hiszen se a Berlini Filmharmonikusok Bartók-estje, se a Pink Floyd/ABBA visszatérése, se egy Depeche Mode-/Red Hot-/Beatles‑/Cure-koncert nem állja ki a butaság és a felkészületlenség ellenpróbáját, és ostobaság azon fanyalogni, hogy a befogadók ismerik azt, amire a kritikus úgy ment oda, hogy bele sem hallgatott előtte.
Fábián Tamás beszélgetése is túl sokat vakargatja a közéleti ügyeket meg a művészek számára állítólag „kötelező” közéleti szerepvállalást, az SZFE témakörét, néha már az unalomig kérdezve ugyanazt. De hála az égnek, a beszélgetésnek maradt levegője, érezzük Mácsai tempóit, ahogy élvezi a saját szókincsét, modorát, látjuk, hogy tiszta szívvel őszinte akar lenni, és ez Fábián figyelmének és érdeklődésének is köszönhető, nem menne neki egyedül.
A legjobb pillanatok azok, amikor a kérdező tényleg figyel az alanyra, amikor el meri engedni a „csak a közélet az érdekes”, „akkor is erről kérdezd, ha kitér”, „ne engedd el a tökét” előzetes, mindent vivő szerkesztői utasításait. Amikor tényleg érdekli, mit mond napjaink egyik legnagyobb színésze, színházigazgatója, értelmiségije. Amikor átszalad a közéletin tartott diskurzus abba, a politikai térben elhasznált színészjelenlét és a tévésorozatban elkopott karakter arcvesztése hogyan vethető össze. Ott vannak az igazán szép pillanatok. Ott lehet érezni, mekkora mélységek, finomságok, tétek lehetettek volna még ebben a beszélgetésben.
A kor, az öregedés, a test, egy „biológiai művészet” mélyfúrásai. És persze ne legyünk smucigok, a közéletben is voltak szép menetek, a rendszerváltás átemlékezése, a demokratikus ellenzék szerepe, húsz évvel korábbi bátorsága, hogy ki hiszi azt, alá merné írni az egykori kartát, és ki nem.”
(13 éve, minden második héten Grecsó tévékritika az ÉS-ben. Ne feledd, olvasni, előfizetni menő)