Azzal tudunk védekezni a Putyin féle aljadékok ellen, ha történeteket mesélünk

Posted by
Kis Tibi
>Nem értem!
Egy grúz könyvet olvasok. Nino Haratisvili: A nyolcadik élet-Brilkának a mű címe. Tulajdonképpen hatalmas családregény, 1917-től napjainkig. Miáltal grúz, ezért szovjet történelem is. Amit végigéltem Akszjonov Moszkvai történet című regénye kapcsán, ugyanazt élem végig most Haratisvilivel, nyilván más hangsúlyokkal, más stílusban, de a szovjet történelem kegyetlensége, brutalitása, értelmetlensége ugyanúgy integet a sorokból. Csak egy példa. Az egyik főhősnek, Kittynek a szerelme nyugatra szökik. Kittyt elhurcolja a KGB. Áldott állapotban van. Napokig hallgatják ki, és mert tényleg nem tud semmit, nem vall. Ekkor kap egy injekciót, amitől halottan születik meg gyermeke. Kiveszik a méhét, hogy ne haljon bele az “akcióba”. Ez csak egy sors, egy esemény a milliók halála, tönkretett élete mellett. Ezt jelenti a nagy Oroszország kovácsolta frigy.
Ennek a posztnak az az indíttatása, hogy olvastam: a magyar netezők nagyobbik része Putyin-párti. Én ezt nem értem, mert gyilkosokat, hányadékokat, tolvajokat nem szoktak az emberek szeretni. Egyetlen tiltakozási lehetőségem van ez ellen. Irodalmat ajánlok, amely megmutatja az orosz-szovjet valóság igazi arcát. Kezdjük egy magyar vonatkozással. Rákosi Viktor: Korhadt fakeresztek. Novelláskötet, a századfordulón (1899) jelent meg. A sztrecsnói piros virágok című írás azt meséli el, hogy hogyan halt meg egy magyar század minden egyes tagja a határ védelmében. Azóta csak piros virágok teremnek Sztrecsnón, mert a magyar katonák vére táplálja még mindig őket.
Folytassuk második világháborús történettel. Polcz Alaine: Asszony a fronton. Megrendítő az egész könyv, az ázsiai brutalitás. Nagyon sok magyar nő a nemi erőszakba halt bele. Az orosz katonák olyan módon erőszakolták meg őket, hogy mindkét lábukat a fejükhöz feszítették, és eltört a gerincük. Ők, igen, a felszabadítók. Akik most Ukrajnát szabadítják fel. Vagy olvassunk Szolzsenyicint! Gulág történeteket. Ahol az emberek a saját ürüléküket mossák át, hogy a még használhatót újra megpróbálják elfogyasztani.
Egy dolog biztos. Az oroszok ugyanolyan kegyetlenek saját magukkal, mint mindenki mással szemben. Nincs részrehajlás. Félreértés ne essék: én nem az orosz művészekről, polgárokról, hanem az orosz hatalomról beszélek.
Vagy nézhetünk egy tatár-orosz írónőt, Guzel Jahinát. Mindhárom regénye megjelent magyarul, talán a legmegrázóbb a Szerelvény Szamarkand felé. Gyerekeket szállítanak a messzi délre, hogy megmentsék őket az éhínségtől, melyet a “kulákok” likvidálásával sikerült mesterségesen megteremteni.
Esetleg olvassunk Szorokint, aki nem realista módon ugyan, de ugyanúgy a diktatúra abszurditásáról mesél.
Vagy ismerjük az ukrán holodomor kifejezést? Éhínséget jelent, Sztálin elkobozta az összes fellelhető ukrán gabonát éveken keresztül, 3,5-7,5 millióra teszik a halálos áldozatok számát. Az ukrán nők Moszkvába tartó tehervagonokba dobálták fel csecsemőiket, mert hátha akkor túlélik. Ha otthon maradnak, akkor biztos nem. Február óta hány tömegsírt találtak? Hány ezer, tízezer az ártatlan civil halottak száma? Ezt is tudják Putyin seggnyalói?
Milyen állam az, amelynek nem az állampolgárainak élete, életminősége a legfontosabb? A válasz egyszerű. Szar. Akár királyságnak hívjuk, akár illiberális demokráciának, akár király nélküli királyságnak, nyílt diktatúrának: egyetlen azonos dolog van ezekben a formákban. A királynak, kormányzónak, oligarchának legyen jó, a többiek le vannak szarva, dolgozzanak és fogják be a pofájukat.
Vagy nézzünk egy mai oroszt? Kira Jarmis, Zárka című regényét. Ami (többek között) arról szól, hogy az ítéletek már előre meg vannak írva, csak a letartóztatottak nevét és adatait kell beírni a jegyzőkönyvbe Putyin Oroszországában.
Egy grúz filozófus írta: “Aki ellenségképet gyárt, az romboló erőt szabadít fel. Mert nem az ellenség szüli a bizalmatlanságot, hanem a bizalmatlanság az ellenséget.”
Az orosz gondolkodásmód nem változott. Nem volt idejük demokráciát tanulni, mint ahogy nekünk sem. Egyetlen módon tudunk védekezni a Putyin féle aljadékok ellen. Történeteket mesélünk, mert ezek a tanulás ősi eszközei.

Egy nagyon szép mondat zárásul Haratisvili regényéből, melyben a prágai tavaszról beszél: “Katonák tízezrei masíroztak egy másik élet utáni vággyal szemben.” Hát lehet ennél képszerűbben megfogalmazni, hogy mit jelent Putyin és Orbán világa?

Címkép: Korhadt fakeresztek Rákosi Viktor könyvének címlapjáról