Hadigazdaság

Posted by

Kölyök- és ifjúkoromban sokat kérdezgettem a szüleimet a háborúról. Hat évig tartott a második világháború, és olvasmányaim csataterekről, frontokról, bombázásokról és hőstettekről szóltak. Ehhez képest errefelé élték az életüket, nehezebb volt élelemhez jutni, de vidéken nem éheztek, bár voltak hiánycikkek. Maga a front két-három hétig állt itt, az egymástól négy-öt kilométerre álló ellenséges erők tüzérséggel lőtték egymást. A civil lakosság ebből igyekezett kimaradni. Akkoriban szállásoltak be a családokhoz katonákat, hol németeket, hol oroszokat.

Az induló helyzet ugyanaz, valahol távol háború dúl, és a hatásai idáig érnek. Nincs ez, nem lesz az, felvásárolunk, spájzolunk, gondolunk a borzasztónak ígért jövőre. Tájékozódni most sem egyszerűbb, akkor a források szűkössége terelte az embereket egy demagógia alá, most a sokféléből kellene kiszűrni a valóságot. Mindkét helyzetben fölmerül sokakban, hogy rossz lóra tettünk, nem lesz ennek jó vége.

Ami nagyot változott, az a kiszolgáltatottság mértéke. Százezrek, milliók lógnak az ellátási láncok végén, távhőre vannak kapcsolva, megfagynak, ha leáll, éhen halnak, ha nem érkezik áru a boltokba, megszűnik kapcsolatuk a világgal, ha kikapcsolják az áramellátást. És mindezeket – egyszerű világképünk szerint – a politikusok irányítják, vezérlik, vagy legalább felelnek a működésért.

A nagypolitika szintjén megint csak fölfedezhetők hasonlóságok. Ugyan most nem világháború zajlik, de pontosan megnevezhetők a blokkok, melyekhez tartoznak az egyes államok, illetve kik helyezkednek a semleges tartózkodás kényelmes foteljébe, esetenként némi hasznot is húzva a gazdasági embargókból, szankciókból és szükségekből. Valamint azt se feledjük, hogy egy jól időzített szövetség-váltás a kisállamok nyomorúsága közepette hozhat a konyhára. A románoknak kétszer is sikerült.

Új Hét