A kapitalista logikáról – az ellenzéknek

Posted by
Béndek Péter
>Néha-néha megpróbálkozom a kapitalizmus logikájának terjesztésével a FB-on is, amit ezért teszek, mert az ún. ellenzéki pártok ignorálják azt, ami kb. a legalapvetőbb kérdés egy jövőbeni élhető ország kapcsán: a versengő piacgazdaság feltételeinek, normáinak és optimális intézményrendszerének kialakítását. Ez persze semmi másnak, mint a posztfeudális-patrimoniális közgondolkodásnak a tünete azoknál, akik egyébként az ország jövőjét alakítanák.
A kapitalista logikát azért hívják kapitalistának, mert a magántulajdon jog által szavatolt biztonságára és a tőke működtetésére épül. A rendszer ebből a két jellegzetességéből fakadóan messze a leghatékonyabb társadalmi koordináció alapja is, amely az emberek közötti — szükségleteken, vágyakon, egyéni döntéseken alapuló — folyamatos csere ezermilliárdnyi aktusaiban biztosítja a társadalmi egyensúlyt. Ezt azért tudja (szemben pl. az isteni igazsággal, az állami elosztással stb.), mert magának a cserének a létrehozására irányuló (kiválósági, hatalmi, jóléti, gondoskodási stb.) ambíció a cserében megjelenő javakon túl lefedi az emberi élet meghatározó törekvéseit: a biztonság, az önbecsülés, a kiválóság, az elismerés iránti vágy stb. pszichológiai-antropológiai alapvetését. A piaci koordináció és az erre épülő társadalmi rendszer tehát az ember és közösségeinek létéből, illetve antropológiai sajátosságaiból következő szükséglet. Minden más koordinációs mechanizmus sokkal alacsonyabb színvonalon és hatékonysággal tudja kielégíteni az adott szükségleteket (és ha egyes — változó — szükségleteket maguk a rendszerek keltenek is, az ilyen “luxusjavak” sem írják felül az alapvető szükségletek, pl. az olcsó élelmiszer és lakhatás, az egzisztenciális biztonság stb. meghatározó tömegét, nem írják felül egy minimálisan differenciált társadalomban a csere kényszerét, és pláne nem írják felül a jelzett antropológiai beállítottságot).
Ezek nem túl nagy felfedezések, mégis alapvetően kimaradnak a populista ellenzéki megszólalásokból (pedig a domináns etnicista narratívával szemben csak az edukáció jelenthetné a kiutat az ellenzéki szavazók számára). Van helyettük az elosztási paradigmák vetélkedése, a termelés és a források említetlenül hagyásával és végső soron a kapitalizmus anatéma alá vételével.
Amit eddig írtam, az nem azt jelenti, hogy az állami beavatkozást ki kell rekeszteni a piacról, hiszen az emberi együttélés nem kizárólag a hatékonyságról és a szabadságról szól, hanem ezek korlátozásáról is bizonyos egyetemes, kulturális, vagy csak simán a jó életre vonatkozó társadalmi felfogásokból következően. Ezzel együtt tudni kell, hogy minden, amit a közösség nevében a politikai hatalmi centrumok tesznek, erős kritikával figyelendők és mindig igazolandók. Persze mi olyan távol állunk az államnak ettől az igazolási kényszerétől a működő demokráciákban is, hogy nagyon. Egy autokráciában és az elmaradott társadalmakban pedig nyilván fel se vetődik a kérdés. Miközben megemlítendő, hogy a társadalmi hatékonyság és a szabadság messze nem egymást fedő fogalmak, a szabadság optimális gyakorlata pedig önmagában is megoldatlan dilemmákat hordoz, világos és kellően igazolt, hogy a piacgazdaság és a liberális demokrácia kettőséhez képest minden más rendszer reménytelenül és korrigálhatatlanul emberellenes: instrumentalizál, vagy egy emberi életen túli eszménnyel manipulál, ekként elveszi az embertől az autonómiája kialakításának (ti. ember voltának) esélyét.

Címkép: Marabu rajza: A kapitalizmuson túl/ Népszabadság