Bárcás bolsevik agitáció

Posted by
Iványi György
>Azért, hogy szerzője (bizonyos Pilhál) a számtani alapmüveletekkel is hadilábon állhat – hiszen kísérletet sem tesz sem az orosz állam lehetőségei és 2 millió (!) katona fegyverbe állítása költségeinek, sem pedig Oroszország és az Ukrajnát támogató koalíció erejènek összehasonlítására – röstelljék magukat egykori nevelői.
Az viszont, hogy ez nem az 1953-as Szabad Népben, hanem az önmagát Magyar Nemzetnek csúfoló lapban, 2022-ben jelenik meg, mindannyiunk szégyene.

“Hamarosan akár kétmillió orosz katona állhat majd talpig fegyverben, és kezdheti meg a pár évtizede Ukrajnának nevezett terület leradírozását a térképről. Az eddigi, Putyin által különleges katonai műveletnek becézett akció kis bemelegítő gyakorlat, gyerekcsíny volt ahhoz képest, ami most várható. Néhány nap múlva nem csupán egy kétszázezres, önkéntesekből és hivatásosokból álló expedíciós sereg simogatja-pofozgatja majd az ukrán katonai célpontokat, hanem milliós ármádia zúdul a szomszédra, hogy elsöpörje az amerikaiak által háborúba hergelt, a NATO által kiképzett, fülig fölfegyverzett, Bandera-kultusszal átitatott, csalinak használt ukránokat.”

Címkép: Orosz katonai temetés