Agymosott meg korrumpált hívek – képviselet nélkül maradt többség

Posted by

 Zelki János

>Miután az Oroszország elleni összes szankciót megszavazta a Fidesz (Orbán) az EU-ban, arról tájékoztatja a magyar lakosságot, hogy a szankciók fölöslegesek, sőt károsak, ugyanis „csak Európának okoznak kárt, Oroszországnak nem”, ezért vissza kell vonni azokat. E célból pedig nemzeti konzultációt indít a kormány (Orbán) az Oroszország elleni szankciókról, amit majd az EU-s vitában fog felhasználni. Vagyis arra kéri az embereket, támogassák őt abban, hogy képviselhesse az ellenkezőjét annak, amivel pár hónapja egyetértett, és amit alá is írt a nevükben.
Mondhatnánk, ez egy megtébolyodott elme önkontroll nélküli csapkodása, ha nem tudnánk, hogy több milliós tábora készséggel követi majd ebben is, s ha a jövő héten újabb Oroszország-ellenes szankciókhoz kéri felhatalmazásukat, hát akkor majd abban is. Ez az életműve: agymosott meg korrumpált híveivel sakkban tartani a gyakorlatilag politikai képviselet nélkül maradt többséget, pillanatnyi hatalmi és anyagi érdekei védelmében maga előtt tolva cinikusan felhasznált rajongói tömegét. És meg tudja csinálni, amiben mindannyian felelősek vagyunk, azok is, akinek ez nem tetszik, de nem teszünk ellene jóformán semmit, azon kívül, hogy néha hőbörgünk kicsit a fb-on.