Hősök és szentek

Posted by

Csak a napokban tudtam meg véletlenül, hogy a magyarországi Őrségben tájszóként hősnek, pontosabban „hőslegénynek” nevezték egykor a házasodás előtt álló fiút, vőlegényt is. Arany János Magyar Tánczának egyik jelenetében így ír: „Együtt feláll több hős legény, Ugrósba víg-szökellve mén”. Hogyan gyökeresedett meg ez a kifejezés azon a tájon? Ki tudja? Ott talán hősies lépésnek tekintették, hogy egy ifjú elkötelezi magát egy ugyancsak ifjú arának? Halálmegvető bátorsággal vállalja, hogy ő is „korunk nőse” legyen majd? Vagy a nászéjszakai állóképesség jelent hősies kihívást?

Persze, hogy nem erről van szó. Édes anyanyelvünkben a hős egészen mást jelent, inkább fájdalmas áldozatot, olyan cselekedetet, melyet embertársaink közül csak kevesek képesek meghozni. A Wikipédia pofonszerűen egyszerűsítő megfogalmazásában a hős olyan férfi vagy nő, aki egy történet, mese, legenda vagy monda központi szereplője, egy népcsoport, kultúra rendkívül önfeláldozó tettet végrehajtó híres személyisége. Rendkívüli tulajdonságokkal felruházott emberekről van szó.

Heraklész azért tudta földre kényszeríteni Mínosz bikáját, mert félisten lévén legendás testi ereje volt, akárcsak Kinizsi Pálnak és Toldi Miklósnak, kik ugyancsak genetikai szerencséjük folytán az átlagnál több ellenséget voltak képesek hősiesen a túlvilágra küldeni. Vannak hősök, akik azért lehetnek azok, mert hatalmuk van. Sztálint hős vezérnek nevezték, mert szerencséjére rendelkezésére állt egy nagy létszámú lakosság, melynek tagjai hősiesen áldozták fel magukat, védték meg családjukat a nácikkal szemben, vagy hőseiesen élték túl például a leningrádi blokád éhínséggel telt napjait. Hitlert is hős vezérnek nevezte egykor saját népe, a maga hősiességébe belszeretett führer zokon is vette, amikor ugyanez a nép nem volt képes győzni.

De az igazi hősök inkább azok, akik amúgy átlagos képességekkel rendelkeznek vagy gyengébbek az átlagosnál, mégis magas léceket ugrottak át. Hős volt Baradlay Jenő, Jókai Köszívű emberének legkisebb és leggyengébb fia, voltak gyerekhősök, kik életüket áldozták fel, voltak hős anyák a történelemben, hősök voltak azok is, akiket kínzókamrákban sem törtek meg. Vannak olyan mai politikusok, akik önmagukat látják hősnek, mert találnak elegendő legyőzni való rettenetet.

Azt viszont nehezen emésztem meg, hogy a hős szót ma túlságosan elcsépelték. Túl sokan tülekednek a hősök panteonjában. Itt jutottunk el az ugyancsak túlgyakorított szóig, a szentig. Olvasom, hogy a magyarországi katolikus szóhasználatban is a szent szó inflációjának vagyunk tanúi. Számos kifejezést, amelyek lényegükből következően szakrális tartalmat hordoznak, a szent- előtaggal egészítenek ki. Ilyen a szentmise, a szentgyónás, a szentáldozás, szentlecke, vagy akár a felkiáltás, hogy „szentisten!”. Újságírói pályámon sokszor hangzott el a mondat: a hír szent, a vélemény szabad. De voltak igazi szentek, így Szent Péter az oroszlánok általi halált is vállalta hitéért, volt, aki munkaköri kötelességét végezte olyan jól, hogy joggal avatták szentté, gondoljunk itt pápákra és királyokra. Hivatalban lévő mai politikusok is vágynak a hősök és szentek hírnevére.

Az egész világon nagy a kereslet a hősök és szentek iránt, mert a szenvedélyek piacán unalmas lenne életünk, az irodalomnak sem lenne témája. Pedig a lényeget tekintve nagy baj, hogy egyáltalán szükség van hősökre és szentekre. Mert létük azt jelenti, hogy maga a világ, egy adott társadalmi vagy politikai rendszer önmagában nem elegendő a normális élet szavatolására. Hogy a kenyeret is azért nevezzük szentnek, mert nem mindenkinek jut belőle e földön. Hogy bizonyos egyéneknek fel kell áldozniuk magukat, mert éhezés, nyomor, önkény, gonoszság, kapzsiság, félreértelmezett hitek közepette nem működik vagy csak féloldalasan forog a nagy gép, melynek alkotója pihen, így nézi, miként küzdünk s bízva bízunk.

Új Hét

%d bloggers like this: