Kavarás

Posted by

Fábián András
>Hosszan gondolkodtam, megírjam-e ezt a cikket. Végülis úgy döntöttem, mint látható, hogy nem
rejtem sutba a véleményemet arról, amit – sejtésem szerint – Orbán a déli országokban kavar. Sokan
úgy gondolják, hogy csupán szövetségeseket keres, szövetségeket épít jó előre azok között a balkáni
országok között, amelyek arra várnak, hogy felvegyék őket az Európai Unióba. Teszi mindezt abból a
megfontolásból, hogy „majd(!)”, ha felveszik őket, ezek az ő szövetségesei vele együtt komoly
politikai blokkot fognak képviselni a hanyatló és dekadens nyugattal szemben. Ez a Nyugat ugyanis
pár napja már pálcát tört Orbán és rendszere felett. Déli szomszédainknál azonban Titoval éppúgy
hagyományai vannak a személyi kultusznak (értsd: egyszemélyes diktatúrának), mint ahogyan azt ő
már itthon Horthy és Rákosi nyomdokain kialakította.
Ahhoz, hogy Orbán ezeket az államokat megnyerje magának semmi sem lehet túl drága. Láttuk és
látjuk, hogy mire jutott a magyar állampolgárok pénzével. Szlovénia és Horvátország már
határozottan szembe fordult vele. Macedóniát sikerült teljesen magára haragítania a korrupt bűnöző
Nikola Gruevszki kiszöktetésével. Dacára annak, hogy hazájában Gruevszkit letöltendő
börtönbüntetésre ítélték, a magyar kormány politikai menedékjogot biztosított számára. Él, mint hal
a vízben. Bizonyos, hogy sok, hasonló figura tölti nálunk víg napjait, akikről nem is tudunk.
A nagyon keresztény Rétvári Bencétől tudjuk, hogy minden tizedik fogvatartott embercsempészés
miatt tölti büntetését a magyar börtönökben. Az embercsempészés bűntettét a Btk. 353. § szerint az
követi el, „aki az államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő
átlépéséhez segítséget nyújt”. Mivel a csempészett személy kérdésével ez a paragrafus külön is
foglalkozik, ám azt nem e szerint a tényállás szerint rendeli büntetni. Azt feltételezhetjük, hogy a
csempészett és illegális határsértőként elfogott személyeket is embercsempészként tüntetik fel. 2019
óta nincs a KSH által publikált adat a fogvatartottak számáról. Így aztán azt sem tudjuk, hogy ezek
közül az „embercsempészek” közül, akikből azért száznál több alig lehet, ki „migráns” és ki valóban
csempész. Minden esetre a szerb magyar kapcsolatokon nem ront, hogy időnként visszatoloncolunk
jónéhány elutasított menedékkérőt. Miképpen az sem, hogy ezek a csempészek zavartalanul jutnak
át gépjárműveikkel a szerb-magyar határon, ahol aztán így-úgy elfogják őket. Ennyit Orbán „migrációs
politikájáról” a volt Jugoszlávia országait illetően.
Amikor viszont Orbán átveszi Aleksandar Vucsics szerb elnöktől a Szerb Köztársaság Érdemrendje
kitüntetést, amelyet 2013-ban Vlagyimir Putyin orosz elnök, 2021-ben pedig Kirilly moszkvai pátriárka
és Milorad Dodik is megkapott, érdemes megint kicsit jobban odafigyelni a Balkánra. Dodik a boszniai
Szerb Köztársaság miniszterelnöke. Mellesleg őt is, mint a mi Szíjjártó külügyérünket, kitüntették az
orosz Barátságért érdemrenddel. Nyilván nem véletlenül. Az orosz szál erősen jelen van tehát, és ez
már önmagában ok az aggodalomra. Bár a hivatalos és sajtóhírekből nem derült ki, egy fénykép
tanúsága szerint Dodik is Belgrádban volt Orbán kitüntetésekor. Mondhatnánk egy oroszbarát
hármas csúcstalálkozója zajlott. A boszniai szerbekről tudni kell, hogy soha, egyetlen pillanatra sem
törődtek bele abba a ténybe, hogy a balkáni háború lezárásaként a horvátok és bosnyákok mellé be
kellett tagozódniuk a Bosznia-Hercegovina-i föderációba. Miképpen a szerb nacionalisták
meghatározó része (elég sok van belőlük) soha nem tett le arról az álomról, hogy sikerülhet
helyreállítani Nagy-Szerbiát, természetesen szerb irányítás és dominancia mellett. A boszniai Szerb
Köztársaság pedig az első pillanattól boldogan csatlakozna az anyaországhoz.
Orbán tüntetőleg rendszeres látogatója Vucsicsnak és Dodiknak, előbbit – nem tudni, milyen
pénzügyi konstrukció mentén– gázzal, utóbbit pénzzel és beruházásokkal is támogatja. Azt
gondolhatnánk, hogy szövetségeseket verbuvál, miközben a lázas külpolitikai aktivitás látszatát is
kelti a magyar hívek felé. Ennek ellenére meglehetősen nehéz eltitkolni, hogy a magyar kormány külpolitikai vákuumban üldögél. Egyáltalán nem kizárt, hogy ez a magyar külpolitikai aktivitásnak álcázott zavarkeltés orosz sugalmazásra történik, célja a térség destabilizálása, az Unió továbbigyengítése. Vagyis Orbán balkáni kalandor szerepvállalása Magyarországra nézve félelmetesenfelelőtlen. Nyílt lánggal bíbelődik a puskaporos hordó körül. Ráadásul a határaink mentén, magyarlakta területeket is veszélyeztetve. Eközben dúl a háború Ukrajnában is és ezerszámra áramlanak hozzánk a háború elől menekülők.
Tudnunk kell ugyanis, hogy Bosznia még korántsem a béke szigete, bármikor újra fellángolhatnak a
véres harcok a három nemzetiség között. Az sem szerencsés, hogy a magyar „külpolitika” provokatív,
nyíltan oroszbarát, Európa-ellenes magatartásával borsot tör ez Európai Unió reálpolitikusai,
valamint az USA és a NATO orra alá. Ők ezt nyilván nem fogják ölbe tett kézzel nézni. Különösen, ha a
nehezen tető alá hozott, daytoni szerződésben garantált, ám meglehetősen törékeny béke feltételeit
veszélyeztetve látják.
Kerestem a belgrádi magas szintű találkozóról valamiféle közös nyilatkozatot. Azt tapasztaltam
azonban, hogy a miniszterelnöki kabinetiroda által működtetett „BESZÉDEK, PUBLIKÁCIÓK, INTERJÚK”
oldal 2020.június 27. (!) óta nem frissült. Orbán, pontosabban az ezzel megbízott illetők, azóta
lényegében egyszavas tacepaókban, jelszavakban, poénosnak szánt beszólásokban üzennek a
híveknek a miniszterelnöki Facebook oldalon. Így hát a szerb-magyar találkozóról mi sem
mondhatunk mást, mint a roppant szellemes hivatalos kommunikáció: „Szövetségben a békéért és
biztonságért.” Az hiszem azonban, hogy ennek a szövegnek minden egyes szava hamis. Igazából azt
akartam írni, hogy hazug…

Címkép: Orbán, Vucsics és Dodik