Posted by
Gellért András
>Unokázós csalók áldozata lett a megalázott, lelkileg tönkretett egykori városvezető. Ez tegnap derült ki. A szerencsétlen férfi negyven évvel a történtek után most először mesélt arról a rettenetes útról, amely a reménytelenségbe, magányba és kitaszítottságba sodorta őt. Az ügy részletei egészen eddig nem kerülhettek nyilvánosságra, mert a rendőrségi aktákat éppen negyven évre titkosították. A történet egyetlen kárvallottja, mondjuk ki, vétlen áldozata a kisemmizett, meghurcolt, a gúny céltáblájává vált ember lett, aki négy szörnyű, hallgatással terhelt, testet-lelket megnyomorító évtized elteltével szólalhatott meg, és mondhatta el végre az igazságot. Távol a bűnös várostól amely kivetette őt magából, vidéki búvóhelyén idézte fel áldozattá válásának igaz történetét.
“Mindenki azt hitte, igazi sportember vagyok, olimpikon, pedig higgye el, utáltam az egészet. Összeszorított foggal csináltam az edzéseket, versenyeket. Amikor meglett az arany, katonai pályára léptem. Nem én akartam ezt sem, az akkori vezetőknek volt fontos a katonásdi, de ezzel még nem volt vége, jött a kormányváltás, azután pedig már városvezetőt kellett játszanom.
És most nagyon meg fog lepődni, nagyon! Egész életemben arra vágytam, hogy színész lehessek! Egyesek szerint kiköpött Denzel Washington vagyok, vagy Harry Belafonte, mások szerint pedig inkább Sean Connery és Kevin Costner. Filmekről álmodtam, forgatásokról, főszerepekről. De mindezt titkoltam és katonás fegyelmezettséggel elnyomtam magamban a kínzó vágyat.
Már a sokadik ciklusomat vittem rezzenéstelen arcú, sikeres városvezetőként, mikor megkeresett egy filmrendező. Elmondta, nagyjátékfilmet forgatnak a női elnyomás, erőszak és kiszolgáltatottság témában, a bevételt pedig a bántalmazott nőket képviselő alapítvány támogatására fordítják. A téma és az ötlet is tetszett, európai városvezetőként pedig különösen fontosnak tartottam a női egyenjogúság kérdését, így azonnal felajánlottam egy nagyobb összeget a város kasszájából. Ekkor derült ki, nem anyagi támogatót, hanem főszereplőt kerestek a filmhez. Büszke voltam, hogy rám gondoltak, de azonnal és határozottan visszautasítottam, polgármesterként mégsem szerepelhetek egy játékfilmben.
Addig erősködtek, míg nehezen de végül rábólintottam. Kértem, küldjék el a forgatókönyvet, ám világossá tették, ez egy improvizációs alkotás, ahol nincsenek megírt jelenetek, dialógusok, hanem mindenki önmagát adja. Csupán annyit árultak el, egy jachton játszódik a történet, ahol férfiak beszélgetnek nőkkel az élet nagy dolgairól. Érti, filozofálgatnak egy kicsit, borozgatnak, mesélnek magukról.
Akkor lepődtem csak meg, amikor az első beállításnál a nők levetkőztek és hát, annyira kínos, szóval, ingerelni kezdtek. Ez engem, mélyen hívő embert felháborított, azonnal el akartam hagyni a fedélzetet, de addigra már régen kihajóztunk a tengerre, kilométerekre voltunk a szárazföldtől. Arra gondoltam, beugrok a vízbe, de annyi szörnyű történetet hallottam cápatámadás áldozatává vált emberekről, hogy nem mertem megtenni. A gyerekeimre és a feleségemre gondoltam, mi lenne velük nélkülem, ha eltűnnék nyomtalanul.
Közben a forgatás folytatódott tovább, de ekkor már nyoma sem volt a jó alkotói légkörnek. Dühbe gurultam, mert meztelen nők hátáról fehér port kellett felszippantanom. Meg voltam ugyan győződve arról, hogy ártalmatlan szőlőcukor, de mégis annyira gusztustalan volt a szituáció, viszolyogtam az egésztől. Ekkor már veszekedtem a rendezővel, ő viszont szinte könyörgött, a film sikeréért mégis szippantsam fel. Megtettem. De csak miattuk! Utána se kép, se hang.
Nem tehettem semmiről. Nem a magam ura voltam többé. Bekábítószereztek. Becsaptak! Ez lett volna életem filmje, az első, de sajnos az utolsó lett. Kinek kellettem volna ezek után? Unokázós csalásra szakosodott bűnözők egy ilyen ócska mozival akartak megzsarolni, de végül győzött az igazság. Bepereltem őket, és nekik kell megfizetni gaztettükért. Riherongy semmi cafka, aki ilyet tesz egy tisztességes emberrel, egy apával. Végezetül annyit, nem fogja egy ítélet semmivé tenni azt a megaláztatást amit ők tettek velem. Köszönöm, hogy meghallgatott. Isten áldja magukat.”