Csupaszőr ország

Posted by
Gellért András
>Korábban férfi szépségversenyeket nyertem, háromszoros Mr. Európa, natur testépítőbajnok voltam, plusz nagy cégek reklámarca. Civilben egyébként fodrász vagyok. Rajongok a szakmámért. Mindenem az ápolt haj, a gondozott arcszőrzet. A bulinegyedben, közel a Gozsdu-udvarhoz volt szalonom három alkalmazottal, de nyár elején be kellett zárnom. Nem a horribilis rezsi miatt, mert még azt is ki tudtam volna ügyeskedni valahogy. Akkor még volt KATA, ismertem a trükköket, de ez sem mentett meg.
A feleségem kozmetikus, gyönyörű nő, ő is ugyanúgy járt, mint én. Lehúzta a rolót, pedig sorban álltak nála a vendégek, ha valaki hozzá akart menni kezelésre, hónapokra előre kellett helyet foglalnia. Azóta itthon vagyunk, és a tartalékainkat éljük fel. De ami ennél is rosszabb, nem merünk tükörbe nézni. Most már egymásra sem.
Sejtettük, hogy ez lesz, de azt hittük, vagy inkább reméltük, ilyen nem történhet meg nálunk.
Április első hetében megalakult a Természeti Népek Kutatóintézete, majd rá két hétre egy kormányrendelet megtiltotta a fodrászatok és kozmetikai szalonok működését. Tiltakozásul utcára vonultunk, de csak közös éneklésre meg táncra futotta, majd mindenki hazament.
Ezzel szinte egyidőben a neten olvastuk, hogy a TNK (Természeti Népek Kutatóintézet) munkatársai Haljvanand szigetén jártak, ahol a “jégembereknek” nevezett sarkvidéki nép képviselőivel találkoztak. A jégemberek attól különlegesek, hogy nem viselnek ruhát, jégkunyhóikat nem fűtik semmivel, de nem fáznak, mert arcukat, testüket, intim részeiket rendkívül vastag szőrzet borítja. A TNK és a jégemberek találkozójáról készült dokumentumfilmet napjában többször is bemutatták a televíziókban, valamint az internetes portálokon kiemelt helyen szerepelt.
Még ekkor sem gondoltunk rosszra, valójában megszoktuk már az őrületet.
Azt követően, hogy bezáratták az összes hazai fodrászatot, kozmetikát, betiltották a haj- és szakállvágó eszközöket is, eltűntek a szőrtelenítéshez használt gyanták, krémek, intim borotvák. Aki mégis ilyet mer árusítani, vagy használni, öttől tíz évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetik. A szigorú intézkedés következtében az utcákat hamarosan ellepték az ápolatlan, dús szakállú, torzonborz férfiak, szőrös lábú nők. A hónaljakból is gyors növekedésnek indult a bozont. Mire lehullott az első hó, és a lakásokban takaréklángra állítottuk a fűtést, mindenkin látszott mennyire alkalmazkodott az új jégkorszakhoz.
Hideg van, de köszönhetően a “haljvanandi” szőrzetnek, tényleg nem fázunk. Amúgy rájöttem, milyen jól mutat a feleségem ilyen mohairben. Persze tükörbe nem nézünk.