Pintér Sándor miniszter hány t-vel írja a tárgyragot?

Posted by
 Zöldi László

>üA szívhang-rendelet élénk visszhangot keltett a nyilvánosság fórumain. Nem vagyok az abortusz szakértője, és csupán annyi közöm van hozzá, hogy a feleségem úgynevezett Ratkó-gyerek. Az ötvenes évek közepén született, amikor megtiltották a terhesség megszakítását. A tegnap kirobbant vitához mégis két adalékkal járulhatok hozzá.

Az egyik az, hogy Ratkó Anna pesterzsébeti szövőnő az 1950-es Rákosi-kormányban lett az egészségügy minisztere. Csakugyan az ő nevéhez kötődik az abortuszellenes törvény, de a felkészültségéről mindössze annyit, hogy unokaöccse, Ratkó József a szegedi egyetem lapjába verset írt róla. A vissza-visszatérő refrén pedig ez volt: „S a tárgyragot két t-vel írta / Nagynéném, a miniszter asszony.” A későbbi József Attila-díjas költőt és nyírségi könyvtár-igazgatót ki is zárták érte az egyetemről. A másik adalék már személyesebb ennél.

Unokatestvérem az erdélyi faluban a csaknem százéves hagyományhoz híven a szomszédos faluból nősült. A múlt század elején hozzánk helyezett tiszteletes úr ugyanis észrevette, hogy az egymás közti házasodások nyomán a színmagyar, ráadásul reformátusok lakta kisközségben sok debil gyerek született. Ősztől tavaszig sűrítette a bálokat, és a szomszédos sváb gazdák szívesen engedték el táncolni a lányukat. Nem akarták megosztani a földet, amelyet az elsőszülött fiúnak szántak. Ezzel magyarázható, hogy temetőnkben, a fejfákon a férjek magyar vezetékneve után a feleségek németes neve olvasható.

Unokatestvérem románul beszélt a sváb feleségével, és várták az első gyermeküket. Csakhogy megbetegedett az asszony, és egyedül az abortusz menthette volna meg. Az, amelyet Ceausescu épp akkoriban tiltott meg. A feleség meghalt – a magzattal együtt. Unokatestvérem pedig a gyászév letelte után feleségül vette a felesége húgát, majd az NSZK-kormány kétszer tízezer márkájáért cserébe a német, svájci és francia határ kiszögellésében telepedett le. Még most, évtizedekkel később is ellilul a feje, ha valaki óvatlanul szóba hozza a Kárpátok géniuszát.

Egyébként nem valószínű, hogy az Orbán-kormány egészségügyi, oktatási és rendvédelmi minisztere, Pintér Sándor vezérezredes dolgozta ki az abortusz minapi megszigorítását. Mint ahogy azt se feltételezem róla, hogy Ratkó Annához hasonlóan két t-vel írja a tárgyragot. Még az is elképzelhető, hogy a biztonság kedvéért hárommal.

 

Tíz mondat az abortuszról

 

Kimondom: 1956 óta kormányrendelet, 1992 óta pedig a demokratikus parlament által szentesített magzat-tömeggyilkosság folyik Magyarországon. (Hegedűs Lóránt református püspök, Új Dunántúli Napló, 2000. november 13.)

Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet ráerőltetni a társadalomra egy olyan törvényt, amit a nagy többség nem fogad el. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, miniszterelnök-helyettes, Magyar Nemzet, 2011. február 19.)

A tömjénfüstből abortusztiltók bújnak elő. (Ceglédi Zoltán politológus, Hírszerző.hu, 2011. augusztus 24.)

Az élet szent és sérthetetlen, ez érvényes az eutanáziára és az abortuszra. (Harrach Péter KDNP-politikus, Index.hu, 2016. május 13.)

Az abortusz indoklás nélkül kérhető, és a helyzet vizsgálata nélkül el is végzik. (Dúró Dóra Mi Hazánk-politikus, Facebook.com, 2021. február 11.)

Minden ötödik megfogant gyermek abortusz áldozata. (Dúró Dóra Mi Hazánk-politikus, hír TV, 2022. május 27.)

Pintér Sándor mai jogszabály-módosítása, amellyel kötelezővé tenné, hogy abortusz előtt az anya meghallgassa az embrió szívhangját, nem kevesebb terhesség-megszakításhoz, hanem több lelki sérült emberhez vezet. (Dr. Cseh Katalin szülész-nőgyógyász, Momentum-politikus, Európa-parlamenti képviselő, Facebook.com, 2022. szeptember 13.)

Pintér Sándor valóra váltotta Dúró Dóra álmát, a szívhang meghallgatásához kötik az abortuszt. (Csengel Karina újságíró, Mérce.hu, 2022. szeptember 13.)

Egy nő arra kért egy hozzá nem értő férfit, hogy hozzon meg egy döntést a nőkről úgy, hogy őket nem kérdezi meg. (Garai Szakács László újságíró, Szeged.hu, 2022. szeptember 13.)

Takarodjatok a nők lába közül! (Rangos Katalin újságíró, Újnépszabadság.com, 2022. szeptember 13.)

Médianapló – 2022. szeptember 14.

Címkép: Ratkó Anna kampányol