DON QUIJOTE ÉS A SZÉLMALMOK – tisztázandó kérdések

Posted by
Kocsis L. Mihály
– Köszöntjük, Mister Kisott..
– Kérem, spanyol kiejtéssel! Kihóte! Így! Ha szabad kérnem…
– Természetesen. Szóval, Mister…
– Szenyor! De a Don is megfelelő.
– Akkor hát: Don úr!
– De nem Donald!
– Csak sima Don. Mintha csak egy egyszerű szicíliai maffiózónak tetszene lenni.
– Andalúziai.
– Pardon. Kérem, arról volna szó, hogy tisztázni szeretnénk végre önnel ezt a bizonyos szélmalom sztorit. Vagyis a nevezetes ütközetet, khm, az ön… küzdelmét a szélmalmokkal.
– Erről nem tudok.
– Hogyhogy?! Nem értjük. Hiszen az esettel annak idején tele volt a világsajtó. Amint tikkasztó délidőben a kasztíliai fennsíkon egyszerre forgó kerekű szélmalmok kerültek az útjába…
– Nem így történt! Váratlanul gonosz óriások állták el utunkat.
– Ahogy derék fegyverhordozója, Szancsó úr megjegyezte…
– Pansa. Sancho Pansa. Szamáron jött mellettem. Míg én Rocinante nyergében. De ezt csak a rend kedvéért.
– Olvasóink ugyanis arra volnának kíváncsiak, hogy Mister… Szenyor… illetve Don úr hogyan téveszthette össze a szélmalmokat, amelyek pedig igen gyakoriak azon a szélfutta vidéken. Hogyan lehetett azt gondolni, hogy álruhás óriások?
– Mert azok voltak.
– Szélmalomnak öltözve?
– Az úr nem tudhatja, hogy mi mindenre nem képes egy ilyen gonosz varázsló, mint Merlin.
– Szélmalomnak öltözve.
– Nem. Ő egyszerűen csak meg akart engem téveszteni. Sanchót sikerült is, engem azonban nem. Mert én azonnal átláttam…
– …a vitorlán.
– A cselvetésen. Abban a pillanatban tudtam, hogy miről van szó, amikor megpillantottam őket. Ahogy vészesen forgatták…
– …a vitorlájukat.
– A szemüket. Vérben forgott a szemük, nekem szegezve dárdájukat.
– És ön nem habozott.
– Nem haboztam. Ajkam utolsót fohászkodott, egy életem, egy halálom, életemet Dulcineának ajánlom…
– Miss Dulcinea azonban nem volt jelen.
– Szerencsére! Habár ő mindig velem van. Olyan ő egy magamfajta kóbor lovagnak, mint a kardja vagy a lándzsája. Szívem hölgyének képe mindenkor ott van a páncélomon is, nem csak a lelkemben. Ha megpillantja őt az ellen, máris futásnak ered.
– Olyan ijesztő?
– Ezt meg sem hallottam, idegen! Dulcineám személyét nem illetheti tisztátalan szó, még csak gondolat sem.
– Bocsánat. De térjünk vissza az összecsapásra! Úgy tudjuk… a roham nem egészen a tervek szerint sikerült.
– Rosszul tudják! Éppenséggel minden úgy történt, ahogy elterveztem.
– De hát, ha igazak a tudósítások, kegyed fennakadt az egyik malomlapáton, lovag úr. Mármint a megtámadott óriás, ugye… Mindenesetre leesett a földre, meglehetős magasról és alaposan megütötte magát. Kész csoda, hogy csontja nem tört!
– Tört. De ezt most hagyjuk! A lényeg, hogy teljes volt a győzelem.
– Ez azért kicsit mintha a megszépítése volna a történteknek! Hiszen a szélmalmok, illetve a gonosz óriások végül is, ha ugyan átmenetileg is, de… legyőzték önt.
– Hát, látja, ez a sajtó! Mindent elferdít. Ugyanis valójában az történt, hogy a gonosz óriások (hiába volt Merlin minden ármánykodása!) bátor rohamom következtében egyszerre elerőtlenedtek, fegyvertelenné váltak… Mintegy megbénultak, teljesen kivetkőzve emberi mivoltukból!
– Hogyhogy?
– De kérem, hiszen éppen maga mondta, hogy szélmalommá változtak!