Megkapták az ukránok a rettentő amerikai Excalibur ágyúlövedéket

Posted by

Komócsin Sándor
>Nyilvánosságra került egy lista, amelyből kiderül, milyen fegyvereket adott át az Egyesült Államok Ukrajnának az egyik támogatási csomagban. E szerint kaptak Excalibur névre keresztelt precíziós ágyúlövedékeket is, ami eléggé rossz hír az orosz inváziós erőknek. Oroszország is fogytán van a tüzérségi lövedékekből és rakétákból, amiket Észak-Koreából pótolna. Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a jelenleg rendelkezésére álló legpontosabb ágyúlövedékből, a GPS-vezérelt Excaliburből is adott Ukrajnának – írja a Bloomberg a nyilvánosságra került friss információkra hivatkozva. Ezekből kiderült, milyen fegyvereket szállítottak az orosz invázió ellen védekező országnak azokból a pénzügyi támogatásokból, amelyeket a washingtoni kormány kezdeményezésére a Kongresszus megszavazott.

Korábban ezt csak sejtették a szakértők, ha állami tisztviselőket faggattak róla, akkor kitérő válaszokat kaptak. Az Excalibur különlegessége, hogy egy hagyományos 155 milliméteres tarackból ágyúlövedékként lehet kilőni, ám ezt követően a cél felé GPS-irányítással folytatja az útját, aminek köszönhetően a technikai leírás szerint kétméteres pontossággal eltalálja azt, amit meg akartak semmisíteni vele. Hatótávolsága 40 kilométer. A fegyvert először 2007-ben Irakban vetette be az amerikai hadsereg az Al-Káida terrorszervezet egyik vezetőjének likvidálására. A Pentagon 92 millió dollár értékben szállít Excalibur lövedékeket az ukrán hadseregnek, az erről szóló dokumentum szerint az orosz agresszióval szembeni harchoz. A fegyvereket az amerikai hadsereg raktárkészletéből biztosítják. A szakértők az Excalibur képességei alapján úgy gondolják, hogy az ukránok ezeket is használhatták az orosz parancsnoki posztok és irányítóbázisok lerombolásra.

A nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, hogy hagyományos 155 milliméteres muníciót is szállított az USA Ukrajnának, emellett kisebb gránátvetőket és precíziós mesterlövészpuskákat is kaptak. Továbbra is érkeznek a Stinger vállról indítható légvédelmi és a Javelin tankelhárító eszközök. Ezekre több száz millió dollár értékben költenek az amerikai adófizetők pénzéből. Az amerikai hírszerzés információi szerint Oroszország megkereste Észak-Koreát, hogy több millió rakéta és tüzérségi gránát beszerzéséről tárgyaljon – közölte az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szóvivője , megerősítve a témáról szóló amerikai sajtóértesülést.

napi.hu

%d bloggers like this: