Ez a cikk egy Gorbacsov-muszáj

Posted by

M. Lengyel László
>Mégiscsak meg kell szólalnom. Nagyon nem akartam. Gondoltam, hittem: vannak méltóbbak. Vannak. Lehet, hogy ők jobban értették, és jobban tudják. Én meg másképpen. Lehet, hogy nincs igazam. Mindegy, vállalnom kell. Gorbacsov emléke engem, személy szerint, erre kötelez.
Mert amúgy nem kötelez semmi másra. Ki nem köpi le, hogy hányszor. Hogy meddig tartott az eredetileg a sokkal rövidebbre szabott interjú. Hogy hányszor és milyen közel volt hozzá az odatartott diktafon. Hogy a helsinki poolban hova juthattam be. Hogy mit ettek Bush-sal és közben mit beszéltek meg. Hogy Reykjavík és Málta. Hogy hány őt később megtagadó egykori harcostárssal, vagy éppen később elismerő ellenséggel. Hány szakértővel, történésszel, politológussal, kollégával, diplomatával, józan gondolkodású emberrel. Az MTI-ben, abban a régiben, ahonnan minden szakmai gyökerem táplálkozik, a legszentebb szó a tudósító volt. Tanultam is, tanítottam is, hogy a tudósító, ha a munkáját tisztességgel, harag és elfogultság nélkül végzi, a történelem bizalmasa. Gorbacsov most, halálában visszavonhatatlanul történelemmé vált. És ezzel rám, a “bizalmasra” egyedül már hordozhatatlan terhet rótt. Ezért kell megosztanom.

XXX

A Sztavropoljei terület kolhozkombájnosa, a helyi fiatalok, majd a dolgozói közösség bizalmából Komszomol- és pártfunkcionáriusa soha nem fejezte be a munkát, amíg a maga elé aznapra kitűzött cél nem teljesült. Nagyon fájt neki minden beérett, de nem betakarított gabonaszem. Országos lapok tudósítói csináltak belőle ezért hőst, és más gazdaságok dolgozói nevették ki sajnálkozvba. Mert hogy “mi a fenét akarsz, szél ellen nem lehet…” De ő ment előre, a területi pártbizottságba majd fel Moszkvába, a Központi Bizottságba, annak Politikai Bizottságába. Mert akkorra élet-halál kérdése lett a Szovjetunió számára, hogy tud-e valamit kezdeni a mezőgazdaságával. Jókor volt jó helyen (vagy éppen tragikus helyzetbe került, mert ha nincs más választás, azért jövök én, az ilyen), Andrej Gromiko, az egykori Miszter Nyet, a Nyugatot talán leginkább ismerő PB-tag pontosan tudta, hogy a túltartott Brezsnyev, a szellemében friss, de fizikailag már haldokló Andropov és a múmia-Csernyenko után még egy “ágyhoz kötött főhalljakend”, beleértve őt magát is, kiírja a világ második főhatalmát, a Szovjetuniót a történelmet formálni képes erők közül. Jött az utolsó gromikói “nyet”. Nem Griskov (a moszkvai pártbizottság első embere), hanem a “fiatal” Gorbacsov!

Ez volt az első üzenet, amelyet nem feledhetett. A másik Eduard Sevardnadzétől (a grúz pártvezetőtől, később szovjet külügyminisztertől) jött: így nem szabad/lehet tovább élni. Szerintem több nem is volt, amelyhez mindig, minden körülmények között, minden helyzetben hű maradt Gorbacsov.

XXX

Gorbacsov nem akarta szétverni a Szovjetuniót. Éppen ellenkezőleg, meg akarta őrizni. A víziója egy tudományosan élen járó (de legalább is nem lemaradó), gazdaságilag sikeres és politikailag vállalható új ország (nem birodalom,) volt. Volt egy az orosz politikai gondolkodásban addig ismeretlen innovációja. Az, hogy egy ország, nevezhetik birodalomnak is, nem épülhet a félelemre, a rettegésre.Tudta, hogy a jobbágy rettegésből tűrte a jobbágysorsát, hogy még a legmagasabbra helyezett funkcionárius is csak azért támogatta feltétlenül a rendszert, mert tisztában volt azzal, hogy elveszítheti ezt a pozíciót (még a jobbágynak is volt veszíteni valója). Tudta, hogy a bizánci-orosz birodalmi gondolkodás alfája és ómegája az, hogy az állam mindenek felett, az egyén meg senki. Még az első számú vezető, a cár is rabja a rendszernek. Hogy erre hogyan jött rá, az talány. De hogy ezen akart változtatni, az tény. Azt is tudta, hogy arettegésre alapuló államot csak úgy lehget megszüntetni, átalakítani, ha a kjépletből kivesszük a félelmet. Márpedig az ember, bármilyen embert attól nem fél, amit ismer, sőt, amire hatása van, amit irányít.
Ezért találta ki, hogy a zárt, apparátus-irányította, csak látszólag demokratikus pártstruktúra helyett egy alulról építkező piramisra kell áthelyezni az államhatalmat. Demokratikus centralizmus helyett demokráciát. (Van itt, a keleti végeken egy kérdés: ki az, aki helyettem és a nevemben nem csupán dönt, de ha kell, cselekszik is. Delegátus vagy deputátus? Követ vagy képviselő? És az ott komissió vagy komité – bizottság vagy bizottmány?) Kötött mandátummal vagy a józan gondolkodásra felruházott szabadsággal képviselhet-e engem valaki odafönt?
Gorbacsov úgy goindolta, hogy a legkisebb falu is megválasztja majd azokat, akik képviselik, a gondolkodás és a meggyőzés lehetőségével, a meggyőzhetőség jogával. És ez így megy majd fölfelé akárhány szintet is kanonizálunk, míg a végén ott less a népképviselők összovjet kongresszusa, amely irányítja az országot. Ő, Gorbacsov, az addigra már elnök meg legfeljebb befolyásolja ezt a mechanizmust, de a dolga, hogy a döntések végrehajtását irányítsa.

Az, hogy ezenközben mi történik Avgyejekkában, ahol a helyi pártfőkök hatalma (lehetőségekkel együtt változatlan volt), kívül esett Gorbacsov action radiusán. Ő a népképviselők országos kongresszusát tudta/remélte befolyásolni. És hihette, hoigy sikeresen, hiszen elnökké választották. De már az Oroszországi Föderáció hasonló parlamentjéig nem ért le a keze. És így, ebben az állapotban remélte áthelyezni a hatalmi központokat a pártpiramisról az új, demokratikusnak álmodott, alulról felfelé építkező hatalmi piramisra. Amelyet az ancienne regime emberei építettek neki, hogy örüljön. De a szubszidiaritás elvének felismerése és gorbacsovi értelmezése az emberiség politikai és társadalmi működése kincsestárának ékköve azóta is. Amelyet a Gorbacsov által “felszabadított” népek azóta sem tudtak használható értékre váltani!

XXX

Gorbacsov legnagyobb csapdája a nemzetiségi politika volt. Bizonyos “belső nemzetek” politikailag megformáltak voltak, mások csak a szabadság ígéretének engedve ébredtek. Mennyire más a baltiak elszakadása és a csecsenek lázadása!  Gotrabcsov erre nem volt felkészülve. Sem katonai sem politikai ereje nem volt kezelni ezeket a konfliktusokat. Képtelen volt azt mondani: figyeljetek, azerbajdzsániak, ti megkaptátok Nahicsevánt, mert ott ti voltatok többen, el kell fogadnotok, hogy a Karahah-felföldön meg az örmények vannak többen, tehát az az övék. Vagy: igaz, hogy, hogy vannak köztársaságok, területek, ahol az oroszajkú lakosság többségben van most, de ez mesterségesen alakult így, vagyis sem a Dnysztermellékhez, sem bizonyos balti területekhez, sem Abháziához, sem Dél-Oszétiához, de még a krími tatársághoz vagy a kárpátaljai magyarsághoz sincs semi köze a szovjet-orosz (máshol) többségnek, ezt bízzátok oda!

Ehelyett Gorbacsov világpolitizált. Mert ha otthon nem lehet hatalmat építeni a rettegésre, akkor a világban sem. Vagyis ne a kölcsönös megsemmisítés lehetőségének víziója vezérelje a világpolitikát – gondolta –, hanem a társadalmi, tudományos és szociális verseny.  Itt persze őt átverték. Nem igaz, hogy Csehországot a cseheknek, Lengyelországot a lengyeleknek, az NDK-t a németeknek adta át, vagyis oda és azoknak, akiket illet. Ő igenis hitte, hogy van hála. Hogy ahogy az alulról építkező szovjet társadalom a maga politikai berendezkedésével, úgy a “döntési helyzetbe hozott” kelet-közép-európai országok is lojális, hálás és érdekalapon együttműködő részei maradnak a “befolyási övezetnek”. Jaj, mennyire nem igaz, a mai szerecsenmosdatás, hogy a Nyugat, kihasználva a helyzetet, sarokba szorítja a szegény Oroszországot. Nem! Oroszország ma egy mocsok, agresszív, utóvédharcot folytató, álomvilágban élő pszeudóhatalom, amelyhez Gorbacsovnak semi köze.

Gorbacsov minden elfogadott, ami úgy alakult, és a megváltoztatásához nem kellett erőszak, és mindent elutasított, ami az emberiség boldogabb jövőjének útjában állt. Itt van az ő géniusza. Azt országát is feláldozta volna, ha ezzel megmenti a világot. Tehát Gorbacsov nem volt romantikus politkus. Elvetélt reálpolitikus volt. Tragikus hős volt. Mert jobban bízott a népében, mint önmagában. De a népe nem bízott benne, mert nem bízhatott, nem érett még meg rá. A tragikus hős klasszikus meghatározása: a hős cselekszik, de későn. Gorbacsové: cselekszik, de korán. Amikor még nincs hozzá ereje, nincsenek támogatói. Csak reménye van.

Címkép: Putyin Gorbacsov ravatalánál