Csoda az iskolában

Posted by
Gellért András
>Csoda történt abban a magyarországi iskolában, ahol a helyi plébános megszentelte az iskolatáskákat. Az egyházi szertartást követően az iskolatáskák súlya megváltozott, átlagosan öt-hat kilogrammal könnyebbé váltak, a korábban gyenge eredményeket produkáló gyerekek pedig immár mind kitűnő bizonyítványt szereztek.
A világsajtó is beszámolt a szenzációs hírről, melynek köszönhetően zarándokutakat szerveztek a kisközségi iskolába. A hit ereje legyőzi a távolságot, így tömegével jöttek zarándokok, csakhogy tanúi legyenek a fantasztikus jelenségnek. Hónapok teltek el az áhítat jegyében, mikor is egy lengyel testvér, a zarándokok közül elsőként, belenézett a pillekönnyű iskolatáskákba.
Nem volt azokban semmi. Persze, hogy nincs, válaszolták erre a magyar diákok, nem kaptuk meg a tankönyveket, füzeteket. Hogyan lettetek így kitűnő tanulók? – kérdezték ekkor többen is. Nincsenek már tanárok az iskolában, ezért magunkat osztályozzuk.
A zarándokok zavartan mosolyogtak, egyetlen szót sem értettek az egészből. Érthető.
A helyi plébános immár minden osztálynaplót, ellenőrzőt és bizonyítványt is megszentel.