Forró ősz előtt, avagy: mi lesz velünk?

Posted by
Németh Péter

Fontos kérdést tett fel a Népszava karikaturistája Orbán Viktornak: marad-e a szakáll, vagy sem. Merthogy nekik, mármint a karikaturistáknak egyáltalán nem mindegy, hogy sima képű-e a magyar miniszterelnök, vagy szakállas. Gyanítom, ez utóbbit jobban szeretik a rajzolók, mégiscsak egy plusz karaktert ad a személynek. Támogasd a munkánkat, hogy egyre több oknyomozó, tényfeltáró cikkel tartsunk ellent a kormányzati propagandának.
Azt nyilván nem tudom, hogy Orbánnak van-e szüksége egy újabb karaktervonásra, mindenesetre a kérdésre gyors válasz érkezett. No, nem, azt ne tessék hinni, hogy Pápai Gábor – ő a kérdés feltevője – ténylegesen a kormányfőtől kapott választ. Ilyen csodák nincsenek, még csak Havasi Bertalan sem írt a Facebookra, hogy a miniszterelnök szakálla magánügy és nem tartozik a nyilvánosságra; nem, ilyen csoda nem történt. Egyszerűen kikerült Orbán közösségi oldalára a szokásos, jól borotvált, zakós képe, amint éppen aláír valamilyen rendeletet – míg szabadságon volt a fű sem nőtt, nem nőhetett –, a „meló elkezdődött”, valamint „Vissza a gyárba” szöveggel. Pedig öt órával korábban még egy másik képet posztolt – posztoltatott –, ahol egy szürreálisan mintás ingben olvas – Nemzeti Sportot, persze –, és azt jelzi: „Becsengettek”, illetve A szünetnek vége. 

Így tehát a szakállnak is. Szokatlanul hosszúra nyúlt, és a szokásosnál – viszonylag – kevésbé rejtett szabadsága után immár újra a munkapad mellett áll a miniszterelnök, és nekivág annak az ősznek, amelyről – gyanítom – maga sem tudja, hogy mit fog hozni. Sokan mondják, hogy forró lesz, de ahogy Schiffer András nyilatkozta, minden ősz kezdetén elmondják ezt, hogy aztán ne történjen semmi. Ez az ősz azonban mindenképpen más lesz, másnak kell lennie, mint az elmúlt tizenkét éve hasonló időszakai; Orbán királysága alatt talán még soha nem volt ennyire nehéz és kiszámíthatatlan helyzetben az ország.

Ha ma lenne Magyarországon erős ellenzék, bátran megkockáztatnám: elérkezett Orbán uralkodásának vége, megoldhatatlan feladat előtt áll, az emberek zsebe üres, vagy lassan kiürül, a NER urainak továbbra sincsenek gondjai, bukik az egész hóbelevanc, úgy ahogy van. Buknia kell. De: tudjuk, látjuk, hogy nincs ellenzék. Sem összefogott, sem darabjaira hullott. Látszatok vannak, ígéretek – „Készülünk” –, de sem a látszatok, sem az ígéretek nem adnak okot arra, hogy bármiféle változásra gondoljunk. Emiatt nem pusztán az ellenzék, az egész társadalom súlyos árat fizet azért, hogy ez a politikai garnitúra – már amit ellenzéknek nevezünk – kidobott majd’ egy évet az ablakon, az előválasztásnak a média és a közvélemény előtti sikere egy pillanat alatt semmivé foszlott. Semmivé foszlott, mert a végeredmény jobban sokkolta az „összefogott” pártokat, mint a Fideszt; a megrendítő erejű ütést követően, az ellenzék odatette az arcát, hadd üssék, de még a szorító sarkában álló partnerek is beszálltak ütlegelni. No, nem az ellenfelet.

Hagyjuk már a múltat – mondja most teljes joggal az olvasó, mit számít már az, hogy mi történt, illetve mi nem történt egy évvel ezelőtt. Itt állunk a több mint bizonytalan ősz előtt, kit érdekel, hogy mit művelnek ezek a pártok, amikor a létünkről, a megélhetésünkről van szó. Olyan helyzetbe keveredtünk, amikor már a megoldási javaslatok is érvénytelenek – már ha lennének ilyenek –, amikor naponta azzal szembesülünk, hogy amire tegnap még elég volt a pénzünk, mára már kevésnek bizonyul, és még csak el se jött a tél, az erősebb hónapok, amikorra számláink soha nem volt összegeket mutatnak.

Orbán azt írja: a meló elkezdődött. De milyen meló? Nagy Márton miniszter már arról beszélt, hogy az ársapkák ideje lejárt – ilyen rendszerben soha nem is volt idejük –, ami egyrészt azt mutatja, hogy ő lesz a rossz rendőr a kormányban, másrészt azt: a kabinet vergődik. Mondjon-e rosszat vagy sem? Hiszen a Fidesz életében ilyesmi nem volt, kizárólag siker, boldogság, gazdagság. Most nincs siker, még ha halványabban továbbra is ezt erősítik egyes hatalmon lévők, nincs boldogság, de milliók számára gazdagság sincs. Csak szegénység. És ha már most erősebben érzékelhető ez a szegénység, mi lesz a „forró ősz” végére?

Nem tudjuk. Nem tudjuk, mi vár ránk. És az ország vezetése sem tudja. Az ellenzék sem tudja. Egyikőnk sem. A forró ősznek az lenne a velejárója, hogy politikai háború kíséri a mindennapjainkat, amelynek végén vagy lesz változás, vagy nem. Most azonban a legcsekélyebb mértékben sem a politikai háború az izgalmas – legalábbis a hétköznapi halandó számára. Neki számolgatnia kell, latolgatni: mire költhet és mire nem. Igen, változást akar, újra egy jobb életet. Egyáltalán nem fontos már számára, hogy mit rontottak el és kik. Csak az: van-e megoldás, van-e megoldás az életére? Hogy jön-e az a bizonyos pénz az Európai Uniótól, vagy sem? Megmentenek bennünket, vagy hagynak elsüllyedni?

És ez a legnagyobb dráma: a „magyar embereket” most – még mindig? – a legcsekélyebb mértékben sem érdekli a jogállamiság. Nem érdekli, hogy elvették a szabadságát, mert ő nem érzett ilyet. Miért is érezte volna, ha a hatalom, más szempontból, békén hagyta? Nem fontos számára, hogy van-e független – tényleg független – ügyészség, nem fontos, hogy van-e szabad média, és az sem, hogy a Fidesz adminisztráció tudatosan tönkretett mindent, ami egy demokráciához hozzátartozik. Most azt látom: nem lesz itt forró ősz, csak vergődés. A mi vergődésünk.

A politikusoké meg érdektelen. Még az is, hogy mit is csinált Orbán ilyen hosszú ideig Horvátországban? A történetnek – mára – már szakálla van…

Hirklikk
Címkép: Pápai Gábor/Népszava