A Horthy-legenda

Posted by

A kormányzó sem a gazdasági sikerekben, sem a Felvidék és Erdély visszacsatolásában nem vett részt

Dévai László

Kövér László fideszes házelnök az esettel kapcsolatban elmondta: nem határozhatja meg, hogy egy képviselő hogyan rendezi be a dolgozószobáját, így kerülhetett a szobor Dúró Dóra, a Mi hazánk másik alelnökének irodájába. A Horthy-korszak megítélése Magyarországon mindig is ellentmondásos volt. A jobboldal rendszerint magasztalja, államférfinak tekinti a kormányzót, míg a baloldal általában náci kollaboránsként hivatkozik rá. Turbucz Dávid, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Horthy-korszak osztályának tudományos munkatársa szerint  valójában egyik oldalnak sincs igaza.

A Horthy-kérdés kapcsán már régóta harcolnak egymással a szekértáborok, de egyelőre nem látszik, hogy valaha is konszenzus alakulna ki a társadalomban azzal kapcsolatban, hogy a kormányzó milyen szerepet töltött be a magyar történelemben – annak ellenére, hogy a magyar történettudomány sokat tett azért, hogy minél tisztábban láthassuk Horthy Miklós politikai tevékenységét. A történésszel Horthy-korszak érdemeiről, erényeiről, a gyengeségeiről és a megbocsáthatatlan bűneiről is beszélgettünk.

Összességében elmondható, hogy a Horthy-korszak egészét meghatározta a Trianonra adott reakció, az irredenta kultusz, a revíziós külpolitika, a Tanácsköztársasággal összefüggően pedig az antibolsevizmus és az antiszemitizmus. Az antiszemitizmusról érdemes megjegyezni, hogy az már korábban is jelen volt Magyarországon, viszont 1919-ben jelentősen megerősödött – mondja Turbucz. A történész hangsúlyozza: Horthy Miklós személye már a maga korában is megosztotta a magyar társadalmat. Már 1919-ben, amikor a Nemzeti Hadsereg főparancsnoka lett, olyan cikkek jelentek meg róla, amelyek nagyon egyoldalúan mutatták be őt pro és kontra. Ezek az írások megágyaztak az ellentmondásos megítélésének. Ahogy Horthy bekerült az országos politikába, majd később kormányzó lett, ez a tendencia folytatódott, ráadásul  a kormányzati propaganda hathatós segítségének köszönhetően kialakult a személye körül egy vezérkultusz, amely szerint mindig mindent jól csinált, őt küldte a „magyarok istene” az ország élére, hogy a fehér lován elvezesse az országot a „szebb jövőbe”, azaz, megvalósítsa a revíziót. Kritikát Horthy ellen csak óvatosan lehetett megfogalmazni, mivel a kormányzó büntetőjogi védelem alatt állt, ami azt jelentette, hogy kormányzósértés miatt eljárást lehetett indítani az ellen, aki túl élesen bírálta.

Ez a propaganda kisebb-nagyobb intenzitással végigkísérte a korszak 25 évét. Az első világháború után a Bécsbe emigrált baloldaliak heterogén csoportot alkottak, de abban egyetértettek, hogy a Horthy-korszakot gyűlölni kell, ezért már a húszas évek elején elkezdték Horthyt és a kormányzatot fasisztának nevezni. A baloldali emigránsok Horthy-képén alapult a volt kormányzó megítélése a Rákosi-korszakban és a Kádár-korszak jelentős részében.  Eszerint Horthy egy „fasiszta” diktátor, terrorista vezér volt, aki – kiegészítve az emigráns propaganda állításait – mindenben készséggel együttműködött Hitlerrel.Ehhez érdemes hozzátenni, hogy mind a pozitív, mind a negatív Horthy-képnek van valamilyen alapja. Horthy is felelős volt például a fehérterrorért, de a korszaknak voltak eredményei, sikerei is, aminek a kormányzó is a részese volt. A Horthy-kérdés egy szimbolikus állóháború, ahol a két fél egymásra lövöldözi a munícióját, akik pedig középen állnak, rosszul jönnek ki az egészből. Ez lényegében már 1919 óta tart, azóta – legalábbis a rendszerváltozásig – a mindenkori hatalom határozza meg, hogy mit lehet gondolni Horthyról.

A Horthy-korszak kapcsán sokszor hangoztatott gazdasági fellendülés elsősorban nem Horthy Miklóshoz, hanem az általa kinevezett Bethlen István miniszterelnökhöz köthető. Horthy eredetileg hadi tengerész volt, nem értett a gazdasághoz, épp ezért nem is az ő tervei alapján indult be az első világháborút megszenvedő Magyarország pénzügyi, gazdasági konszolidálása. Turbucz Dávid szerint ugyanakkor el kell ismerni, hogy Horthy egy nehéz időszakban, 1921 tavaszán józan ésszel választotta és nevezte ki a legmegfelelőbb embert a kormányfői pozícióra.

A Horthy-kérdés egy 1919 óta tartó állóháború, ahol mindkét fél régóta pontosan ugyanazt hajtja
Fotó: Középen gróf Bethlen István, 1935 körül – Fotó: Keystone / Hulton Archive / Getty Images

A kormányzó jó kapcsolatot ápolt a jobboldali radikális Gömbös Gyulával is, de a személyes szimpátiája elé helyezte az ország érdekeit, így Bethlenre esett a választása, és egy évtizeden át ki is tartott mellette. Bethlen Istvánt, majd Károlyi Gyulát mindenesetre Gömbös követte a miniszterelnöki székben, aki  arra alapozhatta a gazdaság rendbetételét, majd annak növekedését, hogy a gazdasági világválság után a magyar mezőgazdasági termékeket és egyéb nyersanyagokat a náci Németországnak és a szövetségeseiknek exportálhatta a magyar állam.
A már említett állami propaganda Horthy Miklóshoz kapcsolta a megvalósult revíziót, csakhogy a valóság ezzel szemben az, hogy  a kormányzó sem az első, 1938-as, Felvidéket visszacsatoló bécsi döntés előzetes tárgyalásain, sem az 1940-es Erdély visszakerülését garantáló egyezmény előkészítésében nem vett részt.  Horthy egyértelműen támogatta a revíziós törekvéseket, de nem ő alakította az ország külpolitikáját. Turbucz Dávid szerint Trianon után egyébként is adott volt a magyar külpolitika irányvonala: a kormányzó és a korszak miniszterelnökeinek a célja az volt, hogy a trianoni békediktátum által elcsatolt területeket visszaszerezzék, de legalábbis annak minél nagyobb részét. Erre a tengelyhatalmak támogatása nélkül – az adott nemzetközi környezetben – nem kerülhetett volna sor. Az első bécsi döntés előtt a britek ugyan elismerték, hogy igazságtalanul vettek el területeket Magyarországtól, de az egyre feszültebbé váló európai politikai helyzetben a revíziót kizárólag a tengelyhatalmak támogatták. Hozzá kell tenni, hogy Horthy kifejezetten szimpatizált a britekkel.

A náci Németországgal nem eszmei, ideológiai okokból működött együtt, a náci ideológiával ugyanis egyáltalán nem azonosult, hanem a területi revízió megvalósítása érdekében. A korszak sikerei után most térjünk rá néhány olyan témára, amelyek alapján joggal negatívan szokták megítélni Horthy hatalomban töltött éveit. Magyarország hadba lépése a második világháborúban elkerülhetetlen volt, ugyanis olyan mértékű német befolyás alakult ki addigra a térségben katonai, gazdasági, politikai téren, hogy a háborúból való kimaradásra geopolitikai okokból nem lett volna lehetőség. 1941. június végén azonban a németek semmit sem vártak el Magyarországtól, így akkor még nem volt kényszer a hadba lépés. A náci vezetés ráadásul úgy indult neki a Szovjetunió elleni támadásnak, hogy az jobb esetben néhány hét, rosszabb esetben néhány hónap alatt véget ér. 1941 végén Moszkvánál azonban kiderült, hogy ez nem így lesz, így ezután csak idő kérdése lett volna, hogy mikor kell Magyarországnak is hadba lépnie.

Ezzel szemben 1941 júniusában Magyarország magától belépett a háborúba, mert Horthy Miklós kormányzó azt a téves információt kapta, hogy szovjet gépek bombázták Kassát. Arról megoszlanak a vélemények, hogy erre tévedésből vagy szándékosan került-e sor, az mindenesetre bizonyos, hogy emiatt

Horthy saját bevallása szerint antiszemita volt. Úgy gondolta, hogy a zsidóság tehet Trianonról, ők működtették a tanácsköztársaságot, illetve ők terjesztik a bolsevizmust. Horthy ugyanakkor elfogadta és a nemzet részének tekintette azokat a – szerinte „jó” – zsidókat, akik hűek voltak a magyar nemzethez, és gyarapították az ország hírnevét. Ilyenek voltak a zsidó sportolók, tudósok vagy művészek, de különösen a zsidó nagytőkésekkel ápolt jó kapcsolatot, akikkel közös kártyapartikon vett részt, bennük is látta az ország gazdasági felemelkedésének zálogát.

Horthy ennek ellenére egyetértett a zsidóság jogkorlátozásával, aláírta, támogatta ezeket a törvényeket, sőt fontosnak tartotta őket.Bár nem volt abszolút vétójoga, de azt megtehette, hogy amennyiben egy javaslat átment a törvényhozáson, akkor azt visszaküldhette megfontolásra az Országgyűlésnek. 1937 előtt erre 60 napja, azt követően azonban már kétszer 6 hónapja volt, sőt még arra is volt lehetősége, hogy feloszlassa a parlamentet, és új választásokat írjon ki. Magyarán egy törvény jogerőre emelkedését akár másfél, esetleg két évig is késleltethette volna. A zsidóellenes törvények esetében azonban nem élt ezzel a jogával. Horthy Miklóst 1943 áprilisában magához rendelte Adolf Hitler. A náci diktátor azért is kritizálta a magyar kormányt, mert nem ment el a falig a „zsidókérdésben”. A kormányzó erre azt válaszolta, hogy mindent megtett, amit meg lehetett tenni, de ezeket az embereket „meggyilkolni vagy más módon elpusztítani aligha lehet”. Meglehetősen árulkodó, hogy Horthy Miklós különbséget tett a gyilkosság és a „más módon” történő elpusztítás között. Utóbbi a népirtásra vonatkozott, ahogyan ez más korabeli magyar hivatalos iratokból is kiderül.

A Horthy-kérdés egy 1919 óta tartó állóháború, ahol mindkét fél régóta pontosan ugyanazt hajtja
Fotó: Hulton-Deutsch Collection / CORBIS / Corbis / Getty Images

Hitler és Ribbentrop német külügyminiszter lényegében akkor mondta el Horthynak, hogy mi történik a zsidósággal. Az, hogy a német megszállás után a kormányzó nem mondott le, gyakorolta az államfői jogait, kivéve a zsidóságot érintő döntéseket, szintén azt bizonyítja, hogy Horthy tisztában volt a „végső megoldás” lényegével. Mégis milyen oka lett volna erre, ha semmiről sem tudott? A magyar államfő nem azonosult a zsidósággal szembeni fizikai atrocitásokkal, ahogyan a megsemmisítésükkel sem. Mivel tudta, hogy a megszállás után erre sor fog kerülni, így a saját lelkiismeretének megnyugtatása érdekében igyekezett távol maradni, amennyire csak tudott, az ezzel összefüggő döntéshozataltól. Amikor 1944 júniusában tovább romlott a katonai helyzet, és a magyar deportálások miatt nemzetközi tiltakozásra került sor, Horthy úgy döntött, hogy a deportálásokat leállíttatja. A történész szerint ha erre akkor volt lehetősége, akkor korábban is lett volna, de legalábbis megpróbálhatta volna megmenteni a vidéki magyar zsidóságot. Azonban a kormányzó akkor még úgy gondolkodott, hogy a legfontosabb, hogy a német megszállás minél előbb érjen véget, ezért pedig áldozatokat kell hozni. Az áldozatok pedig a vidéki zsidók voltak. Hitler ugyanis azt ígérte a megszállás előtti napon Horthy Miklósnak, hogy a megszállás véget fog érni, ha Magyarország bebizonyítja, hogy Németország megbízható szövetségese.

Azt állítani tehát, hogy Horthy nem ismerte a »végső megoldás« lényegét, nincs köze a magyar zsidók deportálásához, vagy semmiféle felelősség nem terheli a történtekért, egyértelműen cáfolható, méghozzá korabeli hivatalos dokumentumok alapján – mondja Turbucz Dávid, aki szerint a különböző, jellemzően jobboldali politikai erők az elmúlt több mint száz évben rendszeresen arra használták a Horthy-kultuszt, hogy saját narratívájukat alátámasszák, és a politikai tevékenységüket legitimálják.