Egy nyár fotói

Posted by
Lévai Júlia Míra
>A tomboló nyári forróságban mind az iránta érdeklődők, mind az őt kényszerből elviselők a nép nyelvén szólva fájin fotókat láthattak Magyarország miniszterelnökéről. Csak úgy pezsgett ezektől a nyilvánosság!
Az egyiken egy „véletlenül” éppen arra járó, neves horvát lap újságírójával láttuk a kormányfőt. Az illető mentette meg őt attól, hogy esetleg végveszélybe kerüljön az Adrián, a lerobbant motorcsónakjával.
A fotó komoly szellemi munkát adott mindazoknak, akiknek ilyenkor lebírhatatlan erővel tolulnak az agyába az effajta kérdések: „Na jó, de miért nem látjuk a képen a feleségét? Az hová lett hirtelen? Nem együtt nyaralnak, talán?” Vagy hogy „Ott vannak azok a nyomorult lapátok is a csónakban – hát hogy nem voltak képesek azokkal kievezni a partra?!”
A képről tehát bízvást elmondhatjuk, hogy jelentős tényezővé vált, a nyilvánosságban.
Egy következőn méregdrága, de annál ízléstelenebb, csiricsáré ingben kapták le a kormányfőt. Ez most már azt sugalmazta, hogy itt egy politikus szerfölött igyekszik megfelelni az „én igazából a világ leglazább csávója vagyok, és engem akár egy elvarázsolt cowboynak is láthat, aki erre vágyik!” feelingjének. Amit aztán vagy sikerült hoznia, vagy nem, de tény, hogy ez a fotó is alaposan megmozgatta a közvéleményt.
Ekkor következett Németh Zsolt, aki véletlenül ugyancsak a horvát tengerparton nyaralt, és aki aztán tényleg a legnagyobb hatású képet tette ki, történetünk főszereplőjéről. Egy olyan fotót, amelytől még a legkeményebb fidesz-trolloknak is elállt a szavuk, ijedtükben. Ezt ugyanis még ők sem igen tudták a kellő erővel megvédeni.
A fotón ugyanis a miniszterelnök éppen úgy fest, mint az a hajléktalan, akit a szerencséje ugyan egy viszonylag komfortos vidékre sodort, ahol sem a mosdási, sem a zabálási lehetőségek hiányától nem kell tartania, de attól igen, hogy perceken belül totálisan és minden értelemben szét fog folyni, és menthetetlenül elveszíti mindenfajta önkontroll lehetőségét.
És mivel a tokája terjedelmét durván kiemelő fehér szőrtenger nemcsak eluralta a képet, de szinte hihetetlenné is tette a látványt, sokan határozottan egy alteregó, egy dublőr figuráját látták a kormányfő helyére. Aminek ugyan ellentmond, hogy nincs az az épkézláb hasonmás, aki hajlandó vállalni, hogy az ő arcára is odanyomjanak egy akkora orrsövény-ferdülést, mint amekkorával az eredeti fószer rendelkezik, de ennek észrevételezéséhez kétségtelenül kifinomultabb látás kell, mint amilyennel a többség bír. A kép hatása tehát jócskán túlment azon, hogy egyszerűen csak izgalmasnak lehessen nevezni: kifejezetten robbant a nyilvánosságban. Így végül ez vitte el a pálmát a legnagyobb vihart keltő politikusi fotók kategóriájában.
Különösen, hogy a nyaralása befejeztekor a kormányfő elsőre maga is ugyanezzel a gondozatlanságával jelent meg a saját FB-profilján, immár egy hazai újsággal (a Nemzeti Sporttal) a kezében, és csak ezt követően tette ki azt a konszolidáltnak szánt fotót, amely már a borotvált ábrázatával készült. És amelyen úgymond a „gyárban” látjuk őt, ahová most visszatért, mondván, hogy „a meló elkezdődött”. /Érdekes, hogy a népével folytatott beszélgetéseinek bizalmi jellegét most nem a „keccsölni”, hanem a „melózni” kifejezéssel érzékeltette. Úgy látszik, az angol rakodómunkások szlengje csak olyankor jut az eszébe, amikor a „fajok” (valójában: rasszok vagy etnikumok) keveredésének jelenségéből a cigányokra kell gondolnia: „A gyöngyöspatai romák valamiért nagy összeget fognak kapni munkavégzés nélkül, miközben én meg itt keccsölök”, mondta, nem olyan régen. Ezúttal azonban, a fene tudja, milyen okból, inkább a közismerten jiddis eredetű zsargont, a “meló”-t használta./
A róla közölt és sokakat erőteljesen megmozgató fotók sora pedig ezzel a visszakanyarodással véget is ért: mind a hívei, mind az ellenfelei megkönnyebbülhettek, hogy a továbbiakban már nem folytatódik a nyilvánosságot erőteljesen megbolygató, felzaklató képek áradata. Visszazökkenhetünk a régi kerékvágásba, amelyben a kormányfő a maga, nyilvánosságban közzé tett szövegeivel, alkalmasint a fotóival már csak az ellenfeleit szokta felizgatni, miközben a híveivel jóval méltányosabban jár el. Nekik ugyanis kizárólag azokat a jól megszokott paneljeit, kliséit, ordas, de annál szelídebbnek hangzó hazugságait mantrázza, amelyektől ők minden alkalommal kifejezetten megnyugszanak.
Ezt szokta tenni a péntek reggelenkénti szózataiban is, a Kossuth rádióban, ahová azonban ezúttal a miniszterelnök egyszerűen nem ment be. A szózat elmaradt, ezért a hívei sem megnyugtató szövegeket, sem a szemük gyönyörködtetésére, szívük melengetésére alkalmas képeket nem kaptak a rádiós aktusból. Ugyanakkor viszont az ellenzői okkal válhatnak izgatottakká! Ráadásul ezúttal a szó jó értelmében! Hiszen ők most akár ezt is gondolhatják: „Csak nem arról van szó, hogy a miniszterelnök már a sajátjaira is sz@rik?! A minap még elárasztotta őket ezzel a jó kis magán-tűzijátékával: kilőtt néhány vicces fotót a fejük fölé. Mára viszont úgy döntött, hogy ha neki nincs kedve reggel bemenni a stúdióba a kedvükért – mert már ő sem tudja, mit mondjon nekik a sok, kínos témára, ami mindeközben felhalmozódott –, hát akkor nem megy! Találják ki maguktól a hívek, hogy minek mi a jelentősége, ő ugyan már nem segít nekik!” Na és ha ezt gondolják, akkor akár azt is hozzátehetik, hogy „Ha pedig ő nem megy, akkor viszont megyünk mi! Nem a Kossuth rádióba, hanem egyenesen az emberek közé”.
És tényleg! Például a Momentumnál már ezt megelőzően is meghirdettek hasonló programot: rezsi-országjárásra indultak, és kitartóan mennek is, mindenfelé, megbeszélni az emberekkel a „mi micsodá”-t, meg a „mi a teendőnk”-et. Nem ér fel egy látványos tűzijátékkal, de épp megfelel a nappali fény bevilágító erejének. Aminek esetleg még azok is hasznát láthatják, akiket most a miniszterelnök megfosztott a felülről érkező megerősítésektől. Egyszer csak rájönnek ők is, hogy oldalról is érkezhet világosság. És akkor rájuk sem az vár, amit Mátrai István barátom vizionált (amúgy zseniálisan), a Kossuth rádió elmaradt pénteki adásáról, hanem egy ennél jóval derűsebb kép, amelyben már nekik sem kell feltétlenül vicsorgó pártmegszállottakként megjelenniük. Aminek eléréséhez még annyi kéne, hogy ebben nekik ne csupán egyetlen társaság segítsen, hanem az egész ellenzék, amely végre megértené, hogy hol és mit kell kihasználnia a jelen miniszterelnök végtelenül cinikus, de szemmel láthatóan egyre szétesőbb működésében. Hogy amikor ő nem lép, na akkor kell a vele szemben állóknak lépniük, de nekik nagyon gyorsan, és nagyon pontosan megfogalmazott célokkal, mert szalad az idő.
Örökké már csak nem ragadhatunk bele abba az iszonyatos ízléstelenségbe, amit ennek a mai kormánynak az uralma jelent!
Fotómontázs: Mátrai István, 2022. szept. 2.