Hazaffyság és a hazaffyak

Posted by

Fábián András
>Most veszem csak észre, hogy a címben talán nem a magyar nyelv szabályainak megfelelően írtam le
a szavakat. Attól azonban nem tartok, hogy erre majd azok a nagy magyarok hívják fel a figyelmemet,
vagy éppen azok javítanak ki, akikről szó van. Ők ugyanis nem ismerik és pláne nem is gyakorolják
gyönyörű nyelvünk nyelvtani szabályait és hagyományait.
Pont annyira nem, mint amennyire a vakhitüket gyakorló keresztények lobogtatják lépten-nyomon az
ő nagy hitüket Istenben és az ő fiában, Jézus Krisztusban. Lobogtatják, de szinte csak elvétve
gyakorolják. Talán csak véletlenül, de biztosan nem a hitük miatt. Puszta figyelmetlenségből. Ez a hit-
dolog egyébként éppen egy ilyen nagy hazaffy, Azbej Trisztán apropóján jutott eszembe, aki
felháborodásának adott hangot, hogy az Isten-tagadók megtámadták a magyar társadalom
alappillérét, amikor felhívták az ateistákat, hogy ne habozzanak a népszámláláskor megjelölni
hitetlenségüket. Ez veszélyes! – sikolt fel ez a mi Trisztánunk! Még a végén kiderül, hogy a társadalom
elsöprő hányadának köze nincsen ahhoz a hithez, aminek ő a felkent, pontosabban kinevezett
védelmezője. Hova vezetne ez?! Ugye, Mrs. Lipton?! Azt már meg sem merem kérdezni, hogy ez a
Trisztán gyerek milyen kevert fajú felmenőkkel rendelkezik. Honnan eredeztethető ez az ő nagy
hazaffysága?! Hagyjuk is ezt a faji kérdést, mert a végén még engem gyanúsítanak meg
fajvédelemmel…
Szóval itt van ez a hazaffyság, ami egyébként még csak nem is a Horthy szoborról jutott eszembe. A
tömeggyilkos Horthy alatt ezek a figurák, akik most az ő büsztjét bevitték az ország házába, legfeljebb
golyófogók lehettek volna a Don-kanyarnál, estleg számozott foglyok Auschwitzban, vagy legjobb
esetben zsellérek, kocsisok az uradalmi birtokon. Igaz, hogy – ahogy azt mondani szokták – az
elbitangolt kutya is visszasírja a láncot.
Szóval nekem a nemzethy érzelem megnyilvánulása a mostanában ismét fellángoló tisztogatásokról
jutott eszembe. Folytatódik ugyanis a Szinház és Filmművészeti Egyetem (nem tudom, hogy ez is
nemzeti SZFE-e már, vagy még csak simán nem nemzeti!) megtisztítása a nemzetietlen szakértőktől.
A korábban Vidnyánszky által az egyetem nemzethy megszállásakor leplezetlenül „lezsidózott”
Kardos György, valamint a volt rektor, M. Tóth Géza az első, ám vélhetőleg nem az utolsó áldozat.
„Mélységes mély a múltnak kútja” – mondja Thomas Mann a József és testvéreiben. Tisztán
emlékezünk azonban még a közeli múlt történéseire. Nem feledtük az SZFE-n történt tömeges
felmondásokat, a katonai parancsnokság bevezetését Szarka ezredes személyében, a szenátus
szétverését. Miképpen nem halványultak az indokok sem: liberális baloldaliak, nemzetellenes illetők
szállták meg a művészeti képzés eme fellegvárát. A neves művészek és tudósok helyére jött Rátóti
rektor, Gábor Sylvie, Szarvas József és Nemcsák Károly, akinek legnagyobb alakítása a Szomszédok
Vágási Ferije volt. Az Ódry színpadot rögtön át is passzolták a református egyháznak. A világnézeti
függetlenség jegyében.
Szóval beindult ott a színházi képzés magas művészi, de leginkább nemzeti alapokra helyezése a
kinevezett hazaffyak által. Mindez természetesen a népnemzeti Vidnyánszky Attila szoros és szigorú
felügyelete alatt. A kultúrkampf azonban itt nem áll meg. Új erőre kapva folytatódik a független
színházak kivéreztetésével. Megspékelve azoknak a színvonalas műhelyeknek a rafinált kivégzésével,
amelyek olyan darabokat is műsorra tűznek, amelyek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek
kormánypártinak. Sorosisták, brüsszeliták, liberálisok, baloldaliak, modernkedően (illiberális)
társadalomellenesek. De leginkább és legfőképpen nem nemzetiek. Mint mondjuk Vidnyánszky
nemzetije, amelynek nézőtere lényegében üresen kong minden este, miközben az Őrült nők
ketrecére vagy a Katona bemutatóira nem lehet hónapokig jegyet kapni. De majd ők megmutatják!

Gondolom, azt akarják megtanítani a népeknek, hogy mit kell nekik megnézni. Előre szólnék: nem fog
sikerülni. A népek inkább majd otthon maradnak. Persze annak is megvan a maga előnye, mert
legalább nem lázonganak hónapokig az utcán, mint hajdan az SZFE diákjai. Másrészt a kormány
keményen nyomja a pénzt ebbe nemzethy programba, vagyis kudarc ide vagy oda, a
kulturterroristáknak megéri a próbálkozás.
Az eredmény ebből a szempontból másodlagos, hiszen végülis a próbálkozók nem hülyék és nem
amatőrök. Pontosan tudják, hogy az ízlés sajátos dolog. De gustibus non est disputandum. Ízlésről
nem lehet vitatkozni. Azért a nemzethyek próbálkoznak, mintha átirányíthatnák a nézőket az
Átriumból vagy a Katonából a Nemzetibe. Mintha lenne akárcsak minimális esély is arra, hogy a
vérfideszes, milliárdokkal kitömött Rákay Kálmán Fülöp által forgatott Petőfi film valaha is hozná a
nézettségi rekordokat. Legfeljebb az Orbán-Mészáros tévének lesz párszor két órára megoldva a
műsorgondja. Pedig az egészet belengi a sejtelmes sfumato, és még esőt is fakasztottak benne. Csupa
kaland és forradalom! (Vajon gondoltak-e a producerek arra, hogy a tűzzel játszanak?! Hogy
manapság már egy szikra is elég ahhoz, hogy kirobbanjon egy hasonló nemzeti felkelés a nemzeti
kormány ellen?!)
Van azonban további rossz hírem is. Hiába töltik fel ideológiailag magasan képzett hazaffyakkal a
kulturális teret, az emberek továbbra is maguk fogják eldönteni, hogy mire kíváncsiak, mit akarnak
látni, mi érdekli őket. A film, színház, irodalom, képzőművészet stb. ugyanis nem olyan, mint a Metró
felújítása, ahol a föld alól egy pillanat alatt át lehet terelni a közönséget a metrópótló buszokra.
Mellesleg mindenki tudja, hogy előbb-utóbb lejár a Metró-pótlók ideje, és helyreáll a közlekedés
megszokott rendje.