A New York Times Gorbacsovról

Posted by

Moszkvában elhunyt Mihail S. Gorbacsov, akinek hatalomra jutása a Szovjetunióban forradalmi változások sorozatát indította el, amelyek átalakították Európa térképét, és véget vetettek a hidegháborúnak, amely a világot nukleáris megsemmisüléssel fenyegette. Kevés olyan vezető volt a 20. században, sőt bármelyik évszázadban, aki ilyen mély hatást gyakorolt volna korára. Gorbacsov alig több mint hat viharos év alatt felemelte a vasfüggönyt, döntően megváltoztatva a világ politikai légkörét. Itthon nagyobb nyitottságot ígért és teljesített, miközben nekilátott országa társadalmának és akadozó gazdaságának újjászervezéséhez. Nem állt szándékában felszámolni a szovjet birodalmat, de hatalomra kerülésétől számított öt éven belül a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének felbomlását irányította. Véget vetett az afganisztáni szovjet katasztrófának, és 1989-ben egy rendkívüli öt hónap alatt végignézte, ahogy a kommunista rendszer összeomlik a Baltikumtól a Balkánig a széleskörű korrupció és az elhaló gazdaságok által már amúgy is meggyengített országokban.

 

 

When he came to power, Mr. Gorbachev was a loyal son of the Communist Party, but had come to see things with new eyes. “We cannot live this way any longer,” he once said.
Rex Features, via Associated Press

Ezért a keményvonalas kommunista összeesküvők és a csalódott liberálisok egyaránt üldözték, az előbbiek attól tartottak, hogy tönkreteszi a régi rendszert, míg a másik csoport attól tartott, hogy nem fogja. Külföldön hősként üdvözölték. George F. Kennan, a kiváló amerikai diplomata és szovjetológus szerint Gorbacsov úr “egy csoda” volt, egy olyan ember, aki úgy látta a világot, ahogyan az van, a szovjet ideológia által nem befolyásolva. De Oroszországon belül sokak számára a Gorbacsov úr által okozott felfordulás katasztrófa volt. Vlagyimir V. Putyin elnök a Szovjetunió összeomlását az “évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófájának” nevezte. Putyin úr – és a K.G.B. veteránjai számára, akik most az oroszországi hatalom belső körét alkotják – számára a Szovjetunó vége a szégyen és a vereség pillanata volt, amelyet az idei ukrajnai inváziónak segítenie kellett volna visszafordítani. “A hatalom és az akarat megbénítása az első lépés a teljes leépülés és a feledés felé” – mondta Putyin február 24-én, amikor bejelentette az invázió kezdetét, utalva a Szovjetunió összeomlására. Gorbacsov úr nem tett saját nyilvános nyilatkozatot az ukrajnai háborúról, bár február 26-i alapítványa “az ellenségeskedések mielőbbi beszüntetésére” szólított fel. Egy barátja, Alekszej A. Venediktov rádiós újságíró egy júliusi interjúban azt mondta, hogy Gorbacsov “feldúlt” volt a háború miatt, és úgy látta, hogy az aláássa “életművét”.

Amikor hatalomra került, Gorbacsov úr a kommunista párt hűséges fia volt, de olyan, aki új szemmel látta a dolgokat. “Nem élhetünk tovább így” – mondta 1984-ben Eduard A. Sevardnadzénak, aki később megbízható külügyminisztere lett. Öt év alatt sok mindent felborított, amit a párt sérthetetlennek tartott. A nyitottság, a jövőkép és a nagy életerő embere a hét évtizedes kommunista uralom örökségét szemlélve a hivatalos korrupciót, a motiválatlan és fegyelmezetlen munkaerőt, a silány termékeket előállító gyárakat és az elosztórendszert látta, amely a fogyasztóknak csak üres polcokat garantált – a vodkán kívül szinte mindenből. A Szovjetunió nagy világhatalommá vált, amelyet gyenge gazdasága nyomasztott. Ahogy a kelet-nyugati enyhülés fényt engedett a zárt társadalomba, a technológiai, tudományos és kulturális elit növekvő osztálya már nem tudta többé  országát a Nyugathoz mérni úgy, hogy nem találta azt elégtelennek. A problémák világosak voltak, a megoldások kevésbé. Gorbacsovnak rá kellett éreznie a szovjet politikai és gazdasági rendszer megígért átalakítására. Hatalmas ellentétes erők közé szorult: Egyfelől a kommunizmus 70 éves bölcsőjétől a sírig tartó megélhetési rendszerében kialakult szokások; másfelől a gyors cselekvés kényszere, hogy megváltoztassa a régi módszereket, és bizonyítsa, hogy bármilyen zavarok is következtek be, azok csak ideiglenesek és megérik a fáradságot. Ezt a feladatot kénytelen volt másokra bízni, amikor eltávolították hivatalából, ami saját ambivalenciájának és az ellene irányuló sikertelen puccsnak a következménye volt, amelyet olyan keményvonalasok hajtottak végre, akiket ő maga emelt a belső körébe.

A Gorbacsov által elérni kívánt nyitottság – amit később glasznoszty néven ismertek – és a társadalom alapjainak átalakítását célzó peresztrojka politikája kétélű karddá vált. Azzal, hogy a szovjet történelem “üres foltjait” – ahogy ő fogalmazott – az ország hibáinak őszinte megvitatásával akarta kitölteni, felszabadította türelmetlen szövetségeseit, hogy bírálják őt, és a fenyegetett kommunista bürokráciát, hogy támadják őt.
Gorbacsov első öt évét a hatalomban mégis jelentős, sőt rendkívüli eredmények jellemezték:

■ Élére állt volt az Egyesült Államokkal kötött fegyverkezési megállapodásnak, amely első ízben szüntette meg a nukleáris fegyverek egy egész osztályát, és megkezdte a legtöbb szovjet taktikai nukleáris fegyver kivonását Kelet-Európából.

■ Kivonta a szovjet erőket Afganisztánból, amivel hallgatólagosan beismerte, hogy az 1979-es invázió és a kilenc évig tartó megszállás kudarcot vallott.

■ Bár eleinte kétértelműen fogalmazott, végül nyilvánosságra hozta a csernobili atomerőmű katasztrófáját, ami a Szovjetunióban példátlan őszinteséget jelentett.

■ Többpárti választásokat hagyott jóvá a szovjet városokban, amely demokratikus reform sok helyen elűzte a megdöbbent kommunista vezetőket a hivatalukból.

■ Felügyelte a korrupció elleni támadást a kommunista párt felsőbb köreiben, a tisztogatást, amely több száz bürokratát távolított el posztjáról.

■Engedélyezte a bebörtönzött disszidens, Andrej D. Szaharov, a szovjet hidrogénbomba kifejlesztésében közreműködő fizikus szabadon bocsátását.

■ Feloldotta a médiára vonatkozó korlátozásokat, lehetővé téve a korábban cenzúrázott könyvek kiadását és a korábban betiltott filmek bemutatását.

■ A hivatalos ateizmus szovjet történelmétől merőben eltérően hivatalos diplomáciai kapcsolatokat létesített a Vatikánnal, és segített kihirdetni egy lelkiismereti szabadságról szóló törvényt, amely garantálta az emberek jogát “lelki szükségleteik kielégítésére”.

De ha Gorbacsovot külföldön dicsőítették is, mint aki segített megváltoztatni a világot – 1990-ben Nobel-békedíjat kapott -, itthon azzal gyalázták, hogy nem váltotta be a gazdasági változás ígéretét. Széles körben elterjedt, hogy egy szabad szavazáson Gorbacsovot bárhol máshol elnökké lehetne választani, csak a Szovjetunióban nem. Gorbacsov öt éve után a boltok polcai üresen maradtak, miközben az unió szétesett. Shevardnadze úr, aki a jobb keze volt abban, hogy békésen véget vessen a szovjet ellenőrzésnek Kelet-Európában, 1990 végén lemondott, és arra figyelmeztetett, hogy diktatúra közeleg, és hogy a kommunista párton belüli reakciósok a reformok megbénítására készülnek. Peter Reddaway, az orosz történelem írója és tudósa akkoriban azt mondta: “Gorbacsov legjobb oldalát látjuk. A szovjetek a másik oldalát látják, és őt tartják hibásnak”.