A gyűlölt és magasztalt Gorbacsov

Posted by
Kabai Domokos Lajos
>Miközben mi fellélegeztünk, az orosz kisember az oligarchák, a fel- és alvilág bűnözőinek prédájává lett. Magam is kijátszottam az andropovi–gorbacsovi alkoholtilalmat operatőr kollégám kedvéért, valamikor a 80-as évek közepén, a moszkvai Seremetyevói repülőtéren. De ettől még biztosan nem omlott volna össze a Szovjetunió. Még attól sem múlt volna ki, hogy gyakorlatilag mindenki ezt tette a legrafináltabb technikákkal az akkor 293 milliós országban. De azt a naivitást, a nyugati vezetőkben való feltétlen hitet, ami a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkárát, a szovjet állam első, egyben utolsó, elnökét jellemezte már végképp nem élhette túl az orosz és a nemzetiségek állampárti-pártállami nomenklatúrájának vagyon-és hatalomszerzési vágyától terhelt szovjet állam.

Hogy mekkora volt a személyi tényezők szerepe a Szovjetunió széthullásában, s mekkora magának a rendszernek az alkalmatlansága, azt mérlegeljék a nálam felkészültebbek. De hogy nem feltétlenül a pártállami struktúra okozta a bukást, arra az egyik példa Kína. Legyen elég erről ennyi most, amikor a világ ezer és ezer krónikásával együtt leírom, hogy Mihail Szergejevics Gorbacsov nincs többé. Hosszú szenvedés után, 91. életévében, huszonkét év elteltével követte rajongva szeretett feleségét Raiszát, aki nélkül aligha lett volna belőle az, aki lett. Mint ahogy annak is nagy része volt karrierjében, hogy a déli, gyógyvizekben gazdag, sztavropoli határterület pártbizottságának első titkáraként módja volt a nála jóval idősebb, ízületi bántalmaktól és más nyavalyáktól szenvedő pártvezetők körüli bábáskodásra. Persze a területi első titkárságig, a központi, majd a politikai bizottsági tagságig, a mezőgazdasági KB-titkárságig is el kellett jutni valahogy. Ehhez is kellett akarat, tett és eredmény is – vetheti ellenem valaki. Természetesen, így van. Ezzel együtt azt mondom: minden jel szerint, az adottságai nem képesítették az első vezetői tisztségre. Ha nincs az 1956-ban a budapesti nagyköveti posztot betöltött Jurij Andropov, a KGB korábbi vezetője, rövid ideig maga is a párt főtitkára, majd Andrej Gromiko, a nagytekintélyű külügyminiszter, akik a hóna alá nyúltak, a szovjet átlagemberek sok későbbi szenvedéstől menekülnek meg.

Ugyanis, az a Gorbacsov, akit istenített a Nyugat, mert tálcán kínálta fel, hogy lemond mindarról, ami ellenpólusává tette a Szovjetuniót, a pusztítás, a nélkülözés jelképe lett a szovjet kisember szemében. Kész szerencse, hogy a gondosan őrzött moszkvai Novogyevicsi temetőben lesz a sírja, mert talán még a csontjait is kiásná valaki a 90-es évek tengernyi szenvedését átéltek közül, akik ezért mindenekelőtt Gorbacsovot kárhoztatják, és nem feltétlenül Borisz Jelcint, aki alatt az orosz–amerikai tőkések, a hazai oligarchák, a fel- és alvilág bűnözőinek szabad prédájává lett az ország, s vele együtt a tömegek élete romokban.

Csúcsvezetői évei alatt megtörtént az afganisztáni, a kelet-európai és a mongóliai szovjet csapatkivonás, rendszeressé váltak a szovjet-amerikai csúcskonzultációk, megkötötték az atomleszerelést célzó START-egyezményt, megvalósult a német egység. Ez a kelet- és közép-európaiak többségének is megnyugvást hozott mindaddig, amíg a kisember kiszámítható életkörülményeit le nem tarolta a (nyugati) tőke… Mindenesetre Gorbacsov 1990. október 15-én megkapta az köztudottan nyugati érdekek mentén átpolitizált Nobel-békedíjat. Malíciával mondva: mert hiszékenyen kiszolgálta az érdekeiket.

Szerződések aláírása nélkül, az adott szóban bízva mondott le az USA javára azokról a nagyhatalmi pozíciókról, amelyekért korábban elődei oly sok áldozatot követeltek a Szovjetunió, mi több Kelet- és Közép-Európa népeitől. Egyes elemzők szerint nem csak végtelenül hiú és önfejű volt, s nem csak nem volt tudatában annak, mit művel, de nem is igazán érdekelték tetteinek következményei. Egyszerűen nem volt képes a jövő mérlegelésére. És mindennek nagy szerepe van a világ mai kínjaiban. Gorbacsov azt sem vette figyelembe, hogy az 1900-as évek elejétől washingtoni kormányzati doktrínák sorozata alapozódott arra, hogy a Heartland (hátország, szívföld, magföld), a Volga-vidéktől a Jangcéig, illetve a Himalájától az Északi-sarkig húzódó népes, természeti kincsekben gazdag területet kell befolyása alá vennie a Nyugatnak. Ezt az elvet, korábbi cikkekre építve Halford John Mackinder brit földrajztudós és politikus 1919-ben fejtette ki „tudományosan”. Mások után 1947-ben „A szovjet magatartás eredete” című munkájában Georges F. Kennan aktualizálta, aki többek között az USA moszkvai nagykövete is volt. Koncepcióját 1965-ben a kor viszonyaihoz igazította a lengyel-amerikai Zbigniew Kazimierz Brzezinski, Jimmy Carter amerikai elnök későbbi, 1977–1981 közötti nemzetbiztonsági tanácsadója.

Az 1997-ben megjelent „A nagy sakktábla – Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai” című könyvében kifejtette: Washington 21. századi legfőbb feladata, hogy az eurázsiai kontinens politikai döntőbírájává váljék, és megelőzze az anyagi vagy diplomáciai érdekeit fenyegetni képes rivális hatalmak felemelkedését. Brzezinski szerint az amerikai globális hegemónia kulcsa az orosz birodalom legszélesebb értelemben vett területének birtoklása. Ennek érdekében Oroszországot három különálló államra kell osztani szentpétervári, moszkvai és valamely szibériai központtal. Aki ezt nem tudja, s nem akarja érteni, az azt sem értheti, mi áll a NATO keleti terjeszkedése és az ukrajnai háború mögött. És azt sem foghatja fel, miért oly népszerű Vlagyimir Putyin, aki 2000 óta végül is a helyzetet fokozatosan konszolidálta, és minden értelemben nagyobb biztonságot, élhetőbb viszonyokat teremtett Oroszországban a Gorbacsov utáni, a jelcini korszak alatti polgárháborúhoz, a megtakarításokat néhány év alatt semmivé tett, száguldó inflációhoz, a fizetés és nyugdíjellátmány nélküli nyomorhoz és sokak éhhalálához képest. Ezzel együtt, ahogy az oroszok mondják, legyen neki könnyű a föld!#

CÍMKÉP: Gorbacsov és felesége Raisza 1986-ban, Budapesten is lelkes fogadtatásban részesült – Csepregi Éva előadásában az „O.K. Gorbacsov” (Clap Your Hands For Michael Gorbatsov) című dal 1988-ban jelent meg Magyarországon, de kiadták Hollandiában és Németországban is. A számot az angol Sky Channel is bemutatta, melyet a magyar nézők is láthattak

Bekiáltás blog

%d bloggers like this: