“Béke a bejövőnek, áldás a kimenőnek” – a székelykapu

Posted by

Mandala75

Székelykaput állíttatott Kibárkány a Falutörténeti Emlékparkban. A kapu Bagi András és Sáfrány István fafaragómesterek munkája. Kisbárkány (Salgótarjántól kb 10 km-re) egy 120 lelkes színmagyar Nógrád megyei falu.  Egy kapu többet jelent puszta bejáratnál.  Jelképek, szimbólumok, melyeket előszeretettel használnak fel a székelykapuk díszítéséhez. A jelképeknek jelentésük is van, és különleges erőkkel bírnak a népi hagyomány szerint. Nincs olyan székelykapu, melyen ne lenne rajta a Nap jele, vagy a hatszirmú napvirág. Ennek neve Rosetta, naprózsa. Egy másik jelkép a forgó rózsa, vagy pörgő rózsa. Jobboldalon, a napirányba forog, úgy, ahogy a Nap látszólag körbejárja a Földünket. Baloldalon pedig a Föld forgásirányának megfelelően. Egyik forgó rózsa a férfit szimbolizálja, a másik pedig az asszonyt. A kapuknak rendszerint két köríves nyílása van. Az egyik a nagykapu, melyen át szekerekkel járnak és a gyalog- vagy kiskapu, ahol az emberek közlekednek. A nagykapu magas, fölötte betöltetlen tér marad. Hogy ne tegye nehézkessé a könnyített kapuzatot dús alakítású díszművezett, vagy áttörve alkalmazott körívekből alkotott, áttört geometrikus díszítménnyel van betöltve, de sohasem marad el a felirat, mely a készíttetők nevét és az évszámot rejti.

A díszítmény többnyire relief faragású. Ívesen hajló, burjánzó virág kompozíció, néha ember és állat ábrázolással, szöveges felirattal. Egyes területeken ékrovásos faragással készített virágozó kompozíció, és önálló díszítőelemek használata jellemző. A motívumok nagyon fontosak voltak a magyarság életében, hiszen a rovásírás mellett ezzel “írtak”. Olyan rendezett, logikus rendben alkották meg az eleink ezt a motívumrendszert 1000 évvel ezelőtt, hogy a legtöbb sztyeppei néppel megértették egymást a motívumokon keresztül, hiszen azonos jelentéstartalommal bírtak. Maguk a szimbólumok visszavezethetők a természeti elemekre, égitestekre, növényekre, totemállatokra, és a férfi-nő kapcsolata, amelyek a régi magyarság kultúrájában fontos szerepet játszottak. Hogy miért kerültek fel ezek a szimbólumok a fára? A válasz az ősmagyarok (és a XIX. századig a vidéki magyarság) mágikus gondolkodásában található: ha egy tárgyon rajta van valaminek a képe, akkor annak a tulajdonságait a tárgy is hordozza. A magyar motívumkincs kimeríthetetlen, Nemes Sándor szerint motívumokban (és egész népművészetünkben is) Európa nagyhatalma vagyunk, mivel csak tulipán-motívumból több száz variációt ismer, melyek mind mást jelentenek! Ez vonatkozik a többi motívumra is.

MOTÍVUMOK JELENTÉSEI

Tulipán: Az egyik legrégebbi díszítőelemünk, a népi művészetünk leggyakrabban alkalmazott motívuma. Kimondhatatlanul sok formája, változata van, már maga is egy kompozíció, ugyanakkor áttételes jelképként is kiválóan használható. Szirmai hasonlítanak a női test kontúrjához, ilyen esetben a nőiességet, termékenységet jelképezheti, de jelentheti a feltárulkozást, a befogadást is.

Szegfű: a magyar népművészet másik kedvelt virága, rengeteg változata létezik. A férfi jelölője, komoly szeretőnek, férjnek kijáró minta. Térben magasabban szokott állni a kompozícióban, mint a többi virág.

Rózsa: Középkori eredetű, szintén gyakori minta a népművészetünkben. A rózsa is áttételes jelkép, utalhat a napra, lehet óvó és termékenységvarázsló szerepe, de kifejezhetjük vele a kiteljesedett szerelmet is nemtől függetlenül.

Indák és különböző levelek: a leveles, néha tüskés indák fokozzák a kompozíció hatását a burjánzásukkal. S-alakúan kunkorodó levélformák az állatok szarv-alakjaiból keletkezhettek, de később elnövényesedtek. Az indák felfelé törő irányúak, melyek az élet folytonosságát, a lélek felemelkedését, a léleknek holta után az istenhez vezető útját jelképezi.

Székelyföldön találhatunk 150-200 éves vagy éppen régebbi kapukat is. Ezek általában a fametszés nagy tökéletességéről és a keleti építészet iránti nagy szeretetről árulkodnak. Inkább díszként, mint szükségesként állnak, hiszen a hagyományos székely vendégszeretet nem igazán engedi meg a kapu bezárását. “tárva van boldog-boldogtalan előtt, mint a székelyek nyílt, emberszerető szíve.” A régi székelyházak rendszerint L alakú tornáccal és egy “tisztaszobának”‘ nevezett szobával rendelkeztek, mely keletre néző ablakokkal volt ellátva. A kapu pedig, mely a telekhatárán állt, olyan távolságra (feltételezés – a Szerk.) volt a háztól, hogy amikor reggel kijöttek a tornácra “napköszönteni”, akkor a felkelő Napot a “keleteltházba” a megfelelő helyre épített kapun a nagyívében látták felkelni. A székelykapuk a rájuk vésett szimbólumokkal, történetekkel mintegy kaput nyitnak, betekintést engedve a történelmi múltba és a misztikus világba egyaránt. Talán nincs még egy ilyen ember készítette csodás alkotás, mely a nemzet történelmén át, egészen a mennyországig repíti a szemlélőt, s mely olyan precizitással készült, hogy egy adott napszakban egy adott pontból díszein keresztül udvarába bocsájtja és megeleveníti gazdájának magát a Napot. Képzeljük el milyen komoly és precíz tervezésről árulkodik ez és milyen csodálatos látványt nyújthatott a jelenség! A székelykapu kéri, csalja a napot: “gyere be az életembe”; nincs az európai népek között a mai napig egyetlen másik sem, mely ilyen módon és ennyire tisztelné a Napot.  A Napot, mint a földi környezetünk teremtő nagy hatalma, olyan hihetetlen módon tisztelték a Napot. Képesek voltak kaput építeni, hogy ne csak az égbolton (Mária kapuja), hanem az ember kapujában is megjelenjen.

https://magyar-tudatossag.blog.hu/