Krumplipüré

Posted by

Pusztai Noémi

>Tegnap kérdeztem Anyut a kórházban, hogy mit kívánna, mit vigyek ma neki?
Csak három falat krumplipürét, semmi mást, de azt nagyon!, – ezért hazafelé beszaladtam a boltba, hogy vegyek vajat, mert az nem volt itthon.
Álltam a hűtőpult előtt, és nem akartam elhinni, hogy az a 10 dkg magyar vaj, ami néhány hete még 300 forint körül volt, az most 725 forint. Ez volt a legkisebb és legolcsóbb kiszerelés, a többi ennél is drágább volt. És persze megvettem, mert Anyunak most bármit, de azon gondolkodtam, hogy hány ember nem tehetné már ezt meg. És egyre többen lesznek, leszünk olyanok, akik meglátván az árakat, nyelünk egy nagyot, és alap élelmiszereket teszünk majd vissza azzal, hogy már nem fér bele.
És közben persze eszembe jutott a fénykép a mi minielnökünk és sleppje sátáni és cinikus vigyorral arcunkba röhögéseikről a luxus nyaralásaik, luxus autóik, luxus házaik, luxus óráik, luxus VIP páholyaik, megemelt fizetéseik, stb. mögül, miközben már évek óta tesznek tönkre röhögve és élvezkedve egzisztenciákat, életpályákat. És konkrétan hányingerem lett.
A legjobb barátnőm három napot töltött Nünbergben az elmúlt héten, azt mondta, hogy minden élelmiszer annyiba kerül mint itthon, az emberek arca kisimult, gondtalan, patyolat tisztaság van mindenhol, az utakon egyetlen folt nincs, -nemhogy kátyú, – egy évek óta ott élő magyar barátjánal lakott, aki azt mondta, hogy valóban emelkedtek az energiaárak, de gond nélkül ki tudják fizetni a fizetéseik arányában.
És ennek hallatán megint eszembe jutott a kormánymédia által sulykolt vészharang kongatása az összeomlani készülő Nyugatról, és hogy van három millió magyar istenhívő, akik az istent a minielnökben látják, akiért készen állnak megfagyni és éhenhalni is ha kell, ha az istenük ezt kívánja a haza nevében, és aki mindeközben tele pofával irdatlan módon röhög a három millió hívőjén.
Kérdezem, a 2007/2008-as gazdasági világválság miatti megszorítások idejében, emlékszünk mi olyanra, hogy a vezetők luxus jachtokról üzenték volna, hogy nincs pénz, ezért kell emelni a gáz árát? Vagy adóból vásárolt magánrepülővel focimeccsre utazás közben szónokoltak, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat? Vagy duplájára emelték a fizetésüket?

Én nem. Mégis ők a sátánok a mai napig. Mi ez, ha nem a teljes őrület a köbön?

Európa Expressz

Címkép: Orbán Németh Zsolttal és szakállal