A forintból hogyan lett fillér?

Posted by

Zöldi László
>A szomszédos boltban szoktam bevásárolni, és minden második nap veszek egy 30 dekás
kenyeret. Rozslisztből készül, alacsony a szénhidrát-tartalma, ezért az átlagosnál többe kerül.
Nemrégiben emelték 400-ról 629 forintra. Az eladónő azonban 630-at ütött be az
adóhivatallal összekötött számítógépbe. Egyforintnyi a különbség, ami szót sem érdemelne,
ha egy közgazdasági tanulmányból nem tudnám, hogy 1946-ban, a forint bevezetésekor 96
fillérbe került egy kiló kenyér. Ki se merem számolni, hogy mostanság a hányszorosába.

Egy liter benzin 1 forint 60 fillért kóstált, egy liter tej 2 forintot, egy tojás 2.50-et, egy kiló
cukor 7.60-at. Az ötvenes évekbeli gyerekkorból pedig arra emlékszem, hogy egy fogak közé
ragadó stolverkért 10 fillért fizettem, egy zsömléért 40-et, egy gombóc fagylaltért 50-et. Egy
jegy a kiskőrösi mozi legelső sorába 1 forint 20 fillérbe került, hátrébb 2.70-be, Fából
eszkábált hűtőszekrényünkbe a jeges 4 forintért hozott egy táblányit. Fővárosi újságíró
emlékiratából tudom, hogy a Hungária kávéházban 1 forint volt a ruhatár, és 1,20-ért két
szimpla kávét lehetett inni.

A boltból kifelé jövet megnéztem az utcára kirakott gyümölcs-választékot is. Már van szilva
is, egy kiló 990 forint. Erről beugrott egy 1969. június 29-i jelenet. Azért jegyeztem meg,
mert a június 30 napos, és egy nap volt még hátra belőle. B. Pali barátommal sétáltunk a
dunaparton, és miközben beszélgetünk – mellesleg Juhász Ferenc Virágzó világfa című
verseskötetéről -, és a magokat köpködtük a folyóba. Fél órával korábban kiforgattuk a
zsebeinket, és sikerült összeadni 2 forint 70 fillért. Telt belőle fél kiló szilvára.

Az egyetemi ösztöndíjat abból egészítettem ki, hogy hetente 50 forintért írtam egy
rádiókritikát a Hajdú-bihari Naplóba, 150-ért egy másikat a Magyar Ifjúságba. Körülbelül
1400 forintos jövedelemből fizettem az 500 forintos albérletet. A debreceni újság az idő tájt
80 fillérbe került, a fővárosi hetilap 2 forintba. (Az utóbbi 1957 januárjában 1 forinttal indult.)
Apám hagyatékából előkerült két példány a Népszava 1946-os évfolyamából. A forint
bevezetése előtt 50 billió pengőt kértek érte, majd 40 fillért ért. Jelenleg 400 forint az utcai
ára, előfizetőnkért azonban 225 forintért vehetem ki reggelenként a lépcsőházi postaládából.Az immár egyetlen ellenzéki napilap egyik cikkét így foglalnám össze: hogy a magyar állam
megakadályozza a forint mélyrepülését, megadóztatja a légitársaságokat.

Tíz mondat a forintról

Amíg volt forintunk, nem kaphattunk dollárt. Most kaphatunk dollárt, de nincs forintunk. (Donát Róbert veszprémi tanár, Napló, 1992. július 8.)

Nem minden forint látható. (Tóth Ilona tatabányai újságíró, 24 Óra, 2002. december 14.)

Miért kellett a forintból fillért csinálni? (Farkasházy Tivadar újságíró, RTL Klub, 2011. november 6.)

Magyarországnak ma erős Matolcsyja és gyenge forintja van. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Együtt2014.hu, 2013. március 13.)

Új csúcsra gyengül a forint. (Samu János közgazdász, ATV, 2014. augusztus 6.)

Jobban hiszek az euróban, mint a forintban. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2017. március 4.)

A tegnapi vitán elköltöttünk 1000 milliárd forintot. (Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd budapesti főpolgármester-jelöltje az ellenzéki pártok eszmecseréjéről (ATV, 2019. június 20.)

1:1-hez váltják a forintot a fabatkához. (Veress Jenő újságíró, Faceook.com, 2020. szeptember 19.)

Egy évtized alatt a forint elvesztette értékének egyharmadát. (Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Magyar Narancs, 2022. július 21.)

Könnyen lehet, hogy a forintnak annyi. Csak azt nem tudjuk, mennyi. (Szűcs Róbert Gábor volt diplomata, Facebook.com, 2022. július 31.)

Médianapló – 2022. augusztus 26.

Címkép: Forintos gyufák