Repdesünk Moszkvába

Posted by
Fábián András
>Tegnap 11 után Kecskeméten felszállt a katonainak hazudott kormánygépünk, Budapesten felvett valakit és 15 órakor leszállt Moszkvában. Reméltem, tájékoztatnak majd bennünket, mi dolgunk van a háborús agresszornál!

Azóta bejelentették: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter utazott Moszkvába a Magyar Honvédség HUAF 653 jelzésű, Dassault Falcon 7X jelzésű repülőjén, amelyről több sajtóhír is megjelent a napokban. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón újságírói kérdésre megerősítette a gép moszkvai repülését, és azt mondta, Nagy Márton utazott a gépen, és gázbeszerzési ügyben repült az orosz fővárosba. Gulyás azt is mondta, reméli, hogy a miniszter sikerrel járt.

A világ legnagyobb járatkövető és adatplatformja, a Flightware szerint a gép vasárnap délelőtt 11.57-kor órakor szállt fel a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről, és délután 3-kor landolt Moszkvában. A gép aztán moszkvai idő szerint hétfőn este 7 óra után pár perccel indult el Moszkvából, és kétórás repülés után helyi idő szerint este 8 óra 10 perckor landolt Budapesten. Egy hónappal ezelőtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is járt Moszkvában, ő akkor Szergej Lavrov külügyminiszterrel tárgyalt, mert a magyar kormány több földgázt szeretne vásárolni az oroszoktól, az oroszok vizsgálják a kérdést.

Címkép: A “honvédségi” Dessault Falcon