Posted by Petrás Éva
> Nagy Töhötöm 1946-ban fényképsorozatot állított össze saját arcképeiből, amelynek az „Álarcok mögött” címet adta. A képeken róla készült portrék láthatók különböző álruhákban: Nagy Töhötöm sofőr a Csonka Gépgyárban, Nagy Töhötöm erdélyi középiskolai tanár, Nagy Töhötöm deportálásból hazatérő zsidó kereskedő, esetleg hajófűtő a Fekete-tengeren 1945-ben, vagy vatikáni diplomata… de mindenekelőtt: jezsuita. A képsorozat és összeállítása híven tükrözi jellemét: kockázatkeresésről és kalandvágyról,alkalmazkodóképességről és tettrekészségről, nem kevés színészies hiúságról és egocentrizmusról árulkodnak. Nagy későbbi életét vizsgálva is ezeket a jellemvonásokatkell mindenekelőtt észben tartanunk, hiszen talán a legállandóbbak fordulatokban, sőthajtűkanyarokban és – első közelítésben nehezen követhető – külső és belső eseményekben gazdag életében. „Az ő sorsa számomra érthetetlen és félelmetes labirintus” – írtaróla egyik egykori KALOT-os munkatársa, s ezzel bizonyára nem volt egyedül.
De hát ki is volt ő valójában? Tanulmányomban Nagy Töhötömnek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött irategyüttese felhasználásával szeretném eddig közkézen forgó életrajzait kiegészíteni.
Erre azért van szükség, mert Nagyoly sok helyen és annyiféle szerepet játszott, oly sok jó- és rosszindulatú beszámoló éslegenda övezi kalandokban és fordulatokban bővelkedő életét, hogy sok esetben mégéletrajzírói is áldozatul esnek az önmaga, vagy pl. élete utolsó másfél évtizedében az állambiztonsági szervek által gyártott és Nagy Töhötöm által forgalmazott életrajzok – az állambiztonsági értelemben vett legendák – megtévesztéseinek, illetve néhány esetben ténybeli tévedéseknek.
Pedig az ő élete is egyszerűen kezdődött: székelyudvarhelyi eredetű erdélyi családban, a Torontál megyei Magyarcsernyéhez tartozó Bozitópusztán született 1908. június23-án. Gyermekkorát a Hunyad megyei Piskin töltötte, majd a Gyulafehérvári Katolikus Főgimnáziumban kezdte el középiskolai tanulmányait. Befejezni azonban – családja Magyarországra történt áttelepülése miatt már a Kisújszállási Református Gimnáziumban tudta 1926-ban. Kitűnő tanuló volt és kitűnő tornász, aki egy ízben országosifjúsági bajnok is volt szertornából. Érettségi után Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem–földrajz szakára jelentkezett, de még ugyanebben az évben,1926-ban úgy döntött, hogy belép a jezsuita rendbe. Jezsuita tanulmányait mindvégigkiváló eredménnyel végezte: először Érden volt novícius két évig, azután 1928 és 1931között bölcseletet tanult Szegeden. 1931 és 1934 között nevelőtanárként dolgozott a jezsuiták kalocsai kollégiumában és testnevelést is tanított ugyanitt a gimnáziumban. 1934és 1938 között teológiát tanult Innsbruckban, a jezsuiták Petrus Canisiusról elnevezettegyetemén. Itt ismerkedett meg a katolikus társadalmi tanítás jezsuita képviselőinek:Heinrich Peschnek, Gustav Gundlachnak és Oswald von Nell-Breuningnak a munkáival és a szociális kérdés katolikus társadalmi tanításban megjelenő elméletével.
Végül1937-ben szentelték pappá. Tanulmányai lezárásaként 1938-ban filólozófából, teológiából és egyházjogból is doktorált. Ezután visszakerült Szegedre, ahol rendi beosztásként Kerkai Jenő helyettesítését kapta a KALOT-nál, mivel ebben az évben Kerkai a jezsuitarendben kötelező harmadik próbaévét töltötte Budapesten a Manrézában. Nagy Töhötöm tehát ideiglenesen átvette tőle a KALOT-központ vezetését. Amikor pedig rá került asor, ő 1939-ben Firenzébe ment harmadik próbaévét letölteni. Hazatérve tovább folytatta munkáját a KALOT-ban, illetve tanulmányait, 1942-ben még néprajzból is ledoktorált.1944 januárjában tette le utolsó fogadalmát, így lett ünnepélyes négyfogadalmas páter:„Professus quatuor votorum”.
Életében minden bizonnyal az egyik döntő fordulatot – a KALOT-ban való munkáján keresztül – Kerkai Jenő hozta: Nagy „az evilági eszközök embere”-ként a KALOT „motorja” volt. A magyarországi szociális kérdés megoldására létrehozott, a legsikeresebbnek mondható katolikus hivatásrendi mozgalom második számú vezetőjeként, azInnsbruckban elsajátított elméleti tudást pillanatok alatt gyakorlatra tudta váltani úgy,hogy „a semmitmondó kezdetekből üstökösszerűen a köztudatba berobbanó egyesület[a KALOT] pár esztendő alatt félmilliós tagságával országos viszonylatban is a legnagyobb egyesületté vált”.
Nagy Töhötöm szerepjátékai és egyházi diplomáciai útjai is kezdetben a KALOT-hozkötődtek: a KALOT háború utánra való átmentésének egyre sürgetőbb imperatívuszával kezdődtek, abból bontakoztak ki. A második világháború vége felé, 1944 novemberében Kerkai Jenő legmegbízhatóbb munkatársával, Meggyesi Sándorral Dunaföldváronkeresztül Debrecenbe ment. Nagy Töhötöm pedig Miskolc-Diósgyőrön keresztül – másfél hónapos szovjet fogság „beiktatásával” – ugyancsak átszökött a fronton és eljutott Debrecenbe, hogy a KALOT további működéséhez szükséges engedélyt Kerkaival és Meggyesivel együtt kieszközölje. Fronton való átjutását, szovjet tisztekkel, végül Malinovszkij marsallal való tárgyalását a Széchényi Könyvtárban őrzött naplói, illetve Jezsuiták és szabadkőművesek című kötetének (vélhetően részben e napló alapján) készült megfelelő fejezetei tartalmazzák. Beszámolója szerint Nagy informálta a szovjeteket a KALOT-ról, valamint a kereszténydemokrata párt megalakulásának körülményeiről, kapcsolatokat épített orosz tisztekkel, majd a kialakulatlan és zavaros körülmények közepette azzal a tulajdonképpen pozitív benyomással érkezett vissza, hogy az oroszoknem voltak sem vele, sem a KALOT-tal szemben ellenségesek.
1945 márciusában Kerkaival ezután úgy döntöttek, hogy Nagy folytassa a KALOTátmentése érdekében a háttértárgyalásokat, ám ezúttal Rómában; és ha lehet, a mozgalom céljaira pénzt is szerezzen. Ezzel kezdődött el Nagy Rómába való szökéseinek sorozata:először 1945 áprilisában indult útnak és 1945–46 folyamán még többször járt Rómában.Hol Románián és Törökországon át indult el, hol Ausztria felé haladva közelítette megaz örök várost: híreket vitt a magyar egyház és az ország állapotáról, a háborús károkról, a politikai helyzetről és a kilátásokról. Emellett természetesen beszámolt a KALOTügyeiről, és pénzt is szerzett. Több ízben fogadta őt XII. Pius pápa. A Serédi Jusztinián bíboros utódának tekintett Apor Vilmos püspök vértanúhalálának híre is Rómában érte.A pápa magántitkárának és tanácsadójának, P. Leibernek kérésére ekkor készítette el javaslatát az esztergomi érseki szék betöltésére. Nagy egy 16 jelöltből álló listát készített:első helyen Mindszenty József veszprémi püspököt, másodikként Bánáss László debreceni prépostot, harmadik személyként Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt ajánlotta.
A jelöltekhez részletes jellemzést is csatolt.
Nagy Töhötöm kezdetben azt remélte, Mindszenty tanácsadójaként hatással lehet az újonnan kinevezett bíborosra, viszonyuk azonban kezdettől problematikus volt.Mindszenty ugyanis sem a KALOT-ot, sem a Demokrata Néppártot nem támogatta úgy,ahogyan a mozgalom és a párt körül tevékenykedő és ezek túléléséért, működéséértküzdő jezsuita szerzetesek szerették volna, illetve javasolták neki. Az egyre egyházellenesebb belpolitikai légkörben a modus vivendi keresése Mindszenty számára elfogadhatatlan volt, míg Nagy Töhötöm (és Kerkai Jenő) az elutasító álláspontot tartotta történelmileg elhibázottnak.
Mindszenty és Nagy kapcsolata időközben annyira megromlott, hogy 1946 őszén a bíboros elérte, a jezsuita tartományfőnök Nagyot elhelyezze Magyarországról. Ahhoz isragaszkodott, hogy Nagy még Európában sem maradhat. Így P. Janssens, a jezsuita rendáltalános rendfőnöke Nagyot Dél-Amerikába helyezte át, azzal a reménnyel, hogy ott majd folytatja szociális munkáját.
Nagy 1946 novemberében több levélben számolt be Kerkainak áthelyezéséről. Végül,utolsó levelében így ír: „Kedves Atyám! Ügyemet elintézték. Lefejeztek és a fejemet elküldték a Hercegprímás úrnak engesztelésül. Őeminenciája elégedett lesz. Én szereztemneki Esztergomban egy hercegprímási széket a megtisztelés bíborával, ő hálából szerzettnekem Uruguayban egy kis állást a megszégyenítés pírjával. Haragudni sem lehet rá,mert nem tudja, mit csinál. Most elhagyom kis országunkat és a jelenlegi dispozíciómszerint többet vissza sem jövök. […] Kedves Atyám! Elbúcsúzom Öntől. Tiszta igazság,amit írok: senkit és semmit nem sajnálok úgy, mint azt, hogy többé nem együtt dolgozunk.