Honnan jött az isten?

Posted by

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” Ezt olvashatjuk János evangéliumában, és azt is tudjuk, hogy az „ige” jelentése itt ’szó’. Azt azonban aligha gondolhatja bárki is, hogy a magyar „isten” szó öröktől fogva létezik, és nem jön sehonnan sem.
Patrik nevű olvasónk isteni kérdéssel lepett meg minket: ’Isten’ szavunk eredetére és történetére vagyok kíváncsi. Amennyiben módjukban áll ezt tudomásomra adni, köszönöm szépen! (Bár nem tartozik szorosan a témához, megjegyezzük, hogy a nyelvészeti szövegekben egyszeres idézőjelbe a jelentést szoktuk tenni, Patrik pedig nyilván a magyar isten szóra gondol.)

Nos, Patriknak sikerült beletenyerelnie a magyar szótörténet egyik legvitatottabb kérdésébe. Lássuk, mit tudhatunk meg a szóról A magyar nyelv történeti–etimológiai szótárából! Az isten szó a 12. század végéről adatolható a nyelvemlékekből, és már akkor a mai jelentésében jelenik meg. (Más jelentését a szótár nem említi – talán az átvitt értelmű ’rendkívüli, emberfeletti, imádott’ jelentése lenne még említhető: ez a színész/sportoló egy isten!)

A szótár a szó eredetét bizonytalannak tartja, de felveti, hogy az is– elem az ős szóval lenne azonos, a –t– és az –n pedig képző – párhuzamként a nőstényt hozza, melyben ugyanaz a képzőpár található. (Arról, hogy a szóvégi n ny-nyé válhatott, már többször írtunk.) megállapítása szerint az isten eredeti jelentése ’atyácska’ lehetett (a magyar ős eredeti jelentése ’apa’), és párhuzamként említi, hogy több más nyelvben is az ’apa’ szóval függ össze az ’isten’ jelentés – példaképpen azonban csak olyanokat hoz, amikor az isten megszólítása ’atya’, illetve egy-egy konkrét isten neve függ össze ilyen jelentésű szóval. A szótár két olyan hangtani nehézséget említ, amelyik e magyarázat ellen szól. Az egyik az, hogy üsten, östen alakban sehol nem fordul elő a szó, holott ez várható lenne, ha az őssel függene össze. A másik, hogy már a Halotti Beszédben is isten alakban szerepel, holott az ős szón ekkor még megvan a tővéghangzó (isemucut [isemüküt] ’ősünket’).

Honnan jött az isten?

Rédei Károly 1999-ben más véleményt fejtett ki, írása olvasható az interneten (bár bizonyos jelek nem jelennek meg rendesen). Rédei abból indul ki, hogy az ’isten’ és az ’ég’ jelentésű szavak minden finnugor nyelvben – a mordvin kivételével, ahol az ’isten’ ősiráni jövevényszó – összefügg. Ennek alapján úgy véli, hogy korábban a magyarban is egy ’ég’ szó fejezhette ki az ’isten’ fogalmat: ő a mennyre gyanakszik, mivel vallási kontextusban ma inkább ez használatos. Mindez alapján úgy véli, hogy az isten jövevényszó. Iráni jövevényszóra tippel. Az itt nem részletezendő hangtani magyarázatok alapján úgy véli, hogy a magyar egy többes számú alakot vett át. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a sémi nyelvekben (a héberben, az arámiban és az akkádban) is előfordul, hogy többes számú alakot használnak Istenre egyes számúként, és az iráni szó egy ilyen alak tükörfordítása lehetett. Mivel azonban minden ismertetett és nem ismertetett magyarázat számtalan bizonytalan elemmel rendelkezik, arra a kérdésre, hogy honnan származik a magyar isten szó, a legpontosabb válasz talán az: Isten tudja…

Az Új Hét a Nyelv és Tudomány egyik régebbi cikkét ismerteti