Hatásvadászok

Posted by
 Zöldi László

>E cím a múlt század nyolcvanas éveiben foglalt volt. Majd’ mindenkinek egy játékfilm ugrott be róla a huszonéves Udvaros Dorottya és a két évvel idősebb Szakácsi Sándor főszereplésével. Kedveltem, ezt akkoriban meg is írtam. Ma alig emlékszik rá valaki, én is félreolvastam címét a képernyőn. Azt hittem, hogy a déli vasfüggönyhöz szánt határvadászok toborzásáról ad hírt. Aztán a tévé előtt ragadtam. Nemcsak újra tetszett, hanem meg is hökkentett.

Az alaptörténetet Szurdi Miklós rendező és Verebes István forgatókönyv-író találta ki. Kortársak voltak, úgy harminc körüliek az 1982-es forgatás idején, és a témát saját színházi gyakorlatukból merítették. A pesti főiskolán végeztek, de szakmájukat a fővárostól távol kezdték. Az is megtörtént velük, hogy a helyi kiskirályok nem hagyták jóvá a színház műsortervét, és egy forradalmi tartalmú darab kimaradt belőle. Erről azonban „elfelejtették” értesíteni az országos hírű írót, aki gyanútlanul próbát jött nézni. A filmbéli rendező rittyentett egy álpróbát, amelyhez a botránytól rettegve járultak hozzá a betiltók is.

A fordulatos, sorsokra rávilágító sztori akkor hágott tetőfokára, amikor az író jól érezte magát a színészek között, és elhatározta, hogy végigüli a hosszadalmasnak látszó próbafolyamatot. Szerepében nagyokat hallgatott, szinte csak arccal játszott a drámai hősnek induló Linka György, akit szó szerint a kukázók közül emeltek vissza az álszínházi történetbe. A kis híján négy évtizedes film attól meghökkentő, hogy ha a vidéki társulat tagjai divatosabb ruhákat viselnének, ma is játszódhatna. A funkcionáriusoknak (a harminc körüli Fenyő Ervinnek és Zala Márknak) még csak ruhát sem kéne változtatniuk. A hasonló korú kiskirályok most is sötét öltönyben kendőzik sötét gondolataikat, legföljebb nem használják az elvtárs kifejezést.

Eltűnődtem a két színész sorsán. Az egyik elhagyta a pályát, tanár lett, jó nevű irodalmár, ettől azonban művészként megbicsaklott. A másik nem sokkal a forgatás után öngyilkos lett. Ez adta az ötletet, hogy végiggondoljam a rendező körül kialakult társaság legutóbbi négy évtizedét. Alkoholisták, öngyilkosok és Kossuth-díjasok, néha külön-külön egyik vagy másik, olykor pedig mindhárom állapotot kipróbálták. Vajon tragédiájukban milyen szerepet játszott a Kádár-korszak kultúrpolitikája és a rendszerváltásból való kiábrándulás? Vagy „csak” mindent a szívükre vevő művészként próbáltak létezni egy hatás- és határvadász országban?

 

Tíz mondat a művészről

 

A művészek politikailag lettek sarokba szorítva, és az orgonáik is tragikus állapotban vannak. Az orgonákat könnyebben helyre lehet hozni. (Varnus Xavér zenész, Hajdú-bihari Napló, 1994. február 10.)

A rendszerek jönnek-mennek, én művész maradok. (Szakcsi-Lakatos Béla zenész, Délmagyarország, 1994. április 26.)

Ha valaki jó művész, a közönség hajlamos elfelejteni a pecsétes múltját. (Koncz Zsuzsa énekesnő, Jászkun Krónika, 1994. október 13.)

A jó színész nincs kiszolgáltatva semmifajta rendszernek, mert őt művészek szerződtetik. (Törőcsik Mari színésznő, Magyar Hírlap, 2002. március 2.)

A művész naiv, mindig jobbat vár. (Jancsó Miklós filmrendező, 168 Óra, 2003. szeptember 18.)

Aki mindent tud, nem biztos, hogy művész, aki nem tud mindent, az biztosan nem az. (Gyémánt László festő, Vasárnapi Hírek, 2012. február 5.)

Az ember több, mint a művész. (Schilling Árpád rendező, 168 Óra, 2017. november 9.)

Lehetetlen állapot, hogy azokat a művészeket, írókat kényeztesse az állam, akik a kormány és az ország ellen agitálnak. (Boross Péter volt miniszterelnök, Magyar Idők, 2018. augusztus 25.)

A művészt egy érdekli: a szerep. (Végvári József nyugalmazott őrnagy, „művészeti vonallal” foglalkozó egykori titkosszolga, 24.hu, 2020. január 23.)

Ételfutárok és magamfajta íródeákok, színészek és művészek utolsó mentsvára volt. (Rab László újságíró a katáról, VárosiKurír.hu, 2022. július 14.)

Médianapló – 2022. augusztus 16.